Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ez most jó vagy rossz jel egy...

Ez most jó vagy rossz jel egy állásinterjúval kapcsolatban?

Figyelt kérdés
Jelentkeztem egy állásra, több fordulós volt. A HR forduló könnyedén ment. Utána jött egy szakmai írásbeli része, ebben volt néhány hibám, de jól sikerült. Utána jött a szakmai szóbeli kör. Itt meg kellett adni a bérigényt. A munkáltató viszont jelezte, hogy 20 ezer forinttal kevesebbet tudna adni, mint amit kértem. Kérdezte, hogy az megfelelő-e. Mondtam, hogy igen. Megemlítette, hogy négyen jutottunk el az utolsó körbe és közülünk választják ki, hogy ki nyeri el az állást. Eredményhirdetés ma lett volna, de végül elmaradt. Viszont írtak egy e-mailt, hogy szeretnék újratárgyalni velem a feltételeket és legyek szíves pénteken felkeresni őket személyesen egy megadott időpontban. Ez jót vagy rosszat jelenthet? Valakinek van hasonló tapasztalata? Egyik barátom szerint meghallgatták a másik három jelentkezőt is, de ők nem feleltek meg. A munkáltató meg úgy van vele, hogy inkább nekem megadja azt a 20 ezret, amennyivel többet kértem. Csak ne menjek el dolgozni másik céghez.
2021. júl. 13. 17:51
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Kevesebb bért akarnak ajánlani.
2021. júl. 14. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%
Én gyanítom, hogy kevesebbet akarnak felajánlani, mert úgy vannak vele, hátha belemész. De azért érdemes megnézni.
2021. júl. 14. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
Végül ma délelőtt felhívtak telefonon. Délután bementem hozzájuk. Azt mondják, hogy az én álláspályázatom volt a legmeggyőzőbb. Végül abban állapodtunk meg, hogy a fizetés összegét nem emelik, de a munkaszerződés szerint több szabadság jár mint amennyit a törvény előír.
2021. júl. 14. 21:53
 14/17 anonim ***** válasza:

Azt hogy?

Azt felülbírálhatják?

2021. júl. 14. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Több szabadságot lehet adni, csak kevesebbet nem. Munkaszerződésben erről meg lehet állapodni.
2021. júl. 15. 08:05
 16/17 anonim ***** válasza:
18%
Nem értem, több fizetetlen szabadságot kapsz? Ezzel csak hátrébb vagy. Ha meg fizetett szabadságot adnak többet akkor meg az ő könyvelőjük egy gyökér, anyagilag ők sokkal jobban járnának ha fizetésemelést adnának neked, mert mikor szabadságon vagy nem termelsz...
2021. júl. 15. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Fizetett szabadság. Hogy nekik ez miért jó, én sem tudom, de így történt.
2021. júl. 16. 08:07
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!