Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ilyen esetben Ti hogyan...

Ilyen esetben Ti hogyan tudnátok elengedni a haragot?

Figyelt kérdés

Egy kollégám egy munkát érintő dologban nem szándékosan hosszabb időn keresztül félrevezetett. Váltig állította, hogy valami úgy van, ahogyan azt ő mondja, azt tanácsolta, hallgassak rá stb. (amit én meg is tettem), majd ma, amikor tök véletlenül megtudtam, hogy végig tévúton jártam, és ezt jeleztem neki, arrogáns lett, kerülte a szemkontaktust, elkezdett kibúvókat keresni, és kvázi nem vállalta fel, hogy ő volt az, aki hülyeséget tanácsolt. Sőt, még visszatámadt olyan módon, hogy előráncigált egy teljesen másik ügyet, amiben szerinte én nem korrektül járok el, és közölte, hogy ő abból kiszáll. (Megjegyzem, abban az ügyben sincsen igaza...) Szóval, ez volt a válasza arra, hogy félrevezetett engem. Pedig ha annyit mond, hogy "bocsánat", én azon nyomban túlléptem volna az egészen. Így viszont haragszom, mert gyakorlatilag semmibe vesz - ebédkor már jót röhögcsélt a többiekkel, egyáltalán nem érdekelte, milyen sz.rul esett nekem az, hogy annyit nem tett meg, hogy felvállalja előttem (mert ezt csak előttem kellett volna, a vezetőséghez el se jutott a híre), hogy hibázott.

Ti ilyen esetben hogyan tudtok túllépni a haragon, és megbocsátani magatokban annak, aki egyébként bocsánatot sem kért?

(Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem először vett semmibe. Régen baráti kapcsolatot ápoltunk, de aztán összejött az egyik kollégával, szóval rám már nincsen szüksége..)



2022. márc. 30. 18:27
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
mi a konkrét eset?
2022. márc. 30. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:
Azt nem szeretném leírni, mert túl hosszú, túl speciális. Ha az illető olvasná (ő is látogatja néha ezt az oldalt), egyből magára ismerne.
2022. márc. 31. 07:20
 13/14 anonim ***** válasza:

így is magára ismer xD

írd le privátban akkor

2022. márc. 31. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Nekem is privibe akkor
2022. márc. 31. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!