Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Sikertelen beilleszkedés után...

Sikertelen beilleszkedés után maradni a munkahelyen?

Figyelt kérdés

Lassan 1 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen. 3-4 hét után a lánycsoport, akik közé ültettek (irodai munka) elkezdtek kiközösíteni. Úgy éreztem, hogy teljesen kizáródom a beszélgetésekből, egy idő után azt vettem észre, hogy megjegyzéseket tesznek rólam.. kibeszélnek, rajtam nevetnek, gúnyolódnak...nem tudtam érvényesülni. Rá is kérdeztem..de természetesen azt a választ kaptam, hogy nem rólam van szó..és hagyj csinálják azt amit akarnak. Szinte kiközösítettek teljesen...hetekig-hónapokig úgy néztek rám, mint egy leprásra. Tudom, hogy minden körülmények között ki kell álljunk magunkért, de nekem nem ment. Teljesen magam alatt voltam..

Helyileg már távolabb ülök azoktól a kollégáktól néhány asztallal, nincsenek a közvetlen környezetemben. Mintha leszálltak volna rólam..a korábbi "zártság" helyett érzek némi nyitást felém..de rosszul esik ez az egész..


Ti mit tennétek a helyemben? Próbáljam elfelejteni, ami történt és tegyek úgy, mintha mi sem történt volna..vagy tartsam a 3 lépés távolságot?


Mi a véleményed?

Ha esetleg van hasonló tapasztalatod, kérlek írd meg azt is, hátha tudok egy kis erőt meríteni! Köszönöm!!


24/N



2018. okt. 23. 23:03
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
28%
Sajnos nekem nincs idom ilyeneken gondolkodni a szalag mellett napi 12oraban ejjel es nappal, de azert irigyellek, fel a fejjel es hivd meg oket kavezni foleg munkaidoben :D
2018. okt. 23. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
10%
Ok nélkül nem közösítenek ki senkit. Szerinted mi miatt történt ez? Tudsz esetleg változtatni rajta? Ha 1 év alatt nem sikerült beilleszkedni, kicsit önvizsgálatot is tarthatsz. Nem téged akarlak okolni, csak meg kell nézni a dolgot ezen oldalról is
2018. okt. 23. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
95%
Elmondom miert kozositik ki. A noknel ez a meno. Ha osszeszokott bandahoz jon meg egy ember az mindig ki lesz kozositva ok nelkul. Ugyan ez ha van ket baratno es jon meg egy. Ott az egyiket mindig kikozositik.
2018. okt. 23. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
19%
Raadasul mivel irodban ulnek ezert elsem faradnak igy ezzel vezetik le a folos energiat. Ugorjon be masodallasban valami jo kis gyarba, aztan az se lesz problema neki ha oda szarnak az asztalara.
2018. okt. 23. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Nem fogok teljes választ adni most..

De semmiképp ne tegyél úgy, mintha semmi se történt volna. Durván egy éven át kiközösítettek, és most hogy pár asztallal arréb kerültél, már nem annyira kézenfekvő szórakozás téged túráztatni? Kígyók ezek, ne csak 3 lépés távolságot tarts. Én a helyedben annyit se bíznék rájuk, hogy valakinek átadjanak egy párszavas üzenetet.

2018. okt. 23. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%

Nőkkel sajnos nagyon nehéz együtt dolgozni, valószínűleg máshol is tapasztalnál hasonló dolgokat, hiába nem vagy rossz ember. Én teljesen megértem, hogy ezek után nem tudnál már rájuk máshogy tekinteni, és ha most így elvagy a korábbi sérelmeidet leszámítva, és nem érzed magad különösebben magányosnak, akkor nem is kell.

A munkatársaimmal én sem ápoltam sosem közelebbi kapcsolatot, beszélünk pár szót felszínes vagy szakmai dolgokról, aztán csináljuk a feladatainkat a saját asztalunknál.

Ezt neked kell érezned, ha nyomasztó számodra bejárni továbbra is, és van lehetőséged váltani, akkor viszont nem maradnék, hiszen szörnyű olyan helyre bejárni, ahol ilyen hangulat fogad.

2018. okt. 24. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
30%

végiggondolod és hozol egy döntést,hogy mi a jobb.

1.amit írtak a szalag mellett rabszolgának lenni,gyárban?

2.elmész pénztárosnak és a frusztrált,kötözködő nyugdíjasok szemétkedését hallgatod egész nap?

3.ülsz az irodában jó pénzért,nyugiban és nem tetszel 1-2 arcnak?


szerintem sokan örülnének ha lenne egy olyan munkájuk,hogy havi 3 kiló,hétfőtől-péntekig napközben,nem hétvégén és nem este és nem fizikai munka.

2018. okt. 24. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%

7#

Azt tudjuk hogy a kérdező havi 3 kilót kap? Lehet 120 nettóba van, azért nem mindegy mi a fizu a kényelmes munkáért....

2018. okt. 24. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Aki azt írta marha okosan, hogy "ok nélkül nem közösítenek ki senkit" , ezt cáfolom: Velem nagyon szemetek voltak (multi, könyvelés).6 hónap után felmondtam. Utólag tudtam meg, hogy a fejébe vette az egyik csaj, hogy mert engem felvettek, ezért majd a gyeden lévő kebelbarátnőjét nem fogják visszavenni "miattam". Ezzel ellenem hergelte a mások két nőt is.

Oké, nem ok nélkül volt a kiközösítés, de erre az okra nem volt ráhatásom. (Azóta ott van a kedvenc kollegina, gondolom, fènyesre nyalják egymásnak monden nap.)

Kérdező, ha maradsz is, 3 lépés!

2018. okt. 24. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
87%
Az irodai munka nem egy kegy. Azért tanulta azt, amit. Azért ez a végzettsége. Ne állítsátok már be itt egy páran úgy, hogy micsoda jó neki, mert nem a szalag mellett robotol.
2018. okt. 24. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!