Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Elsősorban a tanárokhoz szól...

Elsősorban a tanárokhoz szól a kérdésem egy gyakori iskolai jelenségről. Ti szakmailag elfogadhatónak tartjátok, hogy csak azért engedjétek át 0 teljesítménnyel a rossz magaviseletű tanulókat, hogy megszabaduljatok végre tőlük?

Figyelt kérdés

Előre szólok, elég hosszú lesz a történetem, amit most ide leírok, de engem végtelenül felháborított, és eldöntöttem, hogy abba is hagyom ezt a szakmát. Szóval én is csatlakozok a sok fiatal tanárhoz, aki pár év tanítás után menekül ebből, viszont jó lenne, ha a sok hülye tanár észhez térne, és elgondolkodna azon, hogy a szakma talán miattuk is olyan lesajnált, amilyen, és nem csak a fizetésre és más külső dolgokra fognák azt, hogy miért nézi le mindenki őket, miért nincs semmilyen presztízse a szakmájuknak, és hogy miért nem tudják az érdekeiket érvényesíteni...


Tehát a történet:


4 éve tanítok egy helyen a diploma megszerzése után. Eleinte segítőkészek voltak velem, "mentorkodtak" felettem a kollégák, sőt, évek után az új kollégákat már rám is bízták, hogy én is segítsek az ő beszoktatásukban. Viszont azt is észrevettem, hogy az iskolában tekintélyelvűség uralkodik, azaz az idősebb tanárok nem igazán hagyják szóhoz jutni a fiatalabbakat, az értekezleten szabályosan rossz szemmel néznek rám, ha elmondom a véleményemet, kb. hogy merek belebeszélni a nagyok dolgába. Vagyis nem a szakmai tudás számít, hanem az életkor. Persze én fejet hajtok a nagyobb tapasztalatú tanárok előtt, viszont szerintem jogosan nem tetszik, hogy másodrendű kollégaként kezelnek pusztán az életkorom miatt, és ezt éreztetik is. Ez az avitt, kádári miliő eleve idegesített, de eleinte lenyeltem.


Magáról a pedagógiai értékelésről még annak idején elég komoly előadások voltak egyetemen, és szigorúan számon is kérték az elméletét, szóval én ezt mindig is egy komoly, egzakt, a tanári munka szakmai eszköztárában egy fontos dolognak tartottam (ami egyébként nem csak az osztályzást jelenti, de ez most mindegy). A "terepen", azaz egyetemen kívül a való életben viszont állandóan találkozok azzal a jelenséggel, hogy a tanárok csak azért nem buktatnak meg nulla teljesítményt produkáló diákokat, mert 1. az igazgatónak kell utána magyarázkodniuk, és ezt nem szeretnék (tehát a 0 tanulmányi teljesítményű gyerek megbuktatása miatt a tanárnak kell magyarázkodni...), 2. az igazgatónak utána magyarázkodnia kell a tankerületnek a rossz statisztika miatt (azaz az igazgató számára ez nem nevelési-pedagógiai kérdés, hanem statisztikai, és a rossz bukási statisztika rossz fényt vet a hülye iskolájára, és ezt el akarja kerülni), 3. ez a legegyszerűbb módja, hogy a nem kívánatos, tanárok számára kényelmetlen gyerektől megszabaduljanak. Vagyis... A gyerek rúg-kapál, rosszalkodik, másokat bánt, verekszik, a tanárt szemtől szembe k. anyázza, az órát végig trollkodja, idő megy el a fegyelmezésére, nem csinál semmit, és világos, hogy nem is akar. És mi az eredmény? Átmegy kettessel...


Ebben az évben átvettem egy szülni készülő tanártól a 8. osztályát. Ebben az osztályban volt egy tipikusan ilyen gyerek. Én minden pedagógiai módszert megpróbáltam, hogy valamilyen teljesítményt kicsikarjak belőle, de mintha a falnak beszéltem volna. Ehelyett a gyerek velem pofátlankodott végig, az órán rengeteg idő ment el az ő fegyelmezésére, és tényleg semmit nem AKART csinálni. És az az igazság, hogy tudta is nagyon jól, hogy nem is kell neki semmit csinálni, mert eddig is átengedték a semmivel... (ez amúgy kulcsmondat ám).


Csakhogy bennem csalódnia kellett, mert én az érdemjegyei alapján félévkor előzetesen beharangoztam neki az egyest, amit az osztályfőnökével is közöltem. Erre a félév vége felé behívott az igazgató, és közölte velem, hogy soron kívül feleltessem le szóban ezt a gyereket, és adjak neki félévi jegynek kettest, mert senki nem akarja, hogy megbukjon, ugyanis ezt a gyereket a tanárok nem kívánják jövőre is az iskolában látni, mert hosszú ideje megszenvedte már mindenki az ő jelenlétét, és elegük van belőle. :D A fele tanári kar szenved miatta már hosszú évek óta (jaj, szegények), és ne én legyek már az, aki pont a nyolcadik osztályban kezd el a finisben hepciáskodni...


Ez az eljárás eleve felháborított, ugyanis ez számomra megalázó, kb. azt sugallja felém, hogy a tekintélyelvűség nem ismeri el a diplomám értékét, semmibe veszi a szaktudásomat, mert nem tiszteli azt a szakvéleményemet, ami alapján én úgy döntöttem, mint kompetens szaktanár, hogy ez a gyerek ezt az értékelést érdemli a felém produkált teljesítménye alapján. Ezt most azért írtam le ilyen hülyén, hogy érthető legyen, miért háborított fel első körben.


De nem volt mit tenni, ezt kívánta a felettesem. Úgyhogy nagyon korrekt módon napokkal előtte megbeszéltem a gyerekkel, hogy X időpontban várom X teremben és X anyagból (amit oldaltól oldalig megadtam neki) számon fogom kérni. Közben forrt bennem a düh, hogy olyat kell kényszerből csinálnom, amit zsigerből ellenzek. De a felelés végülis megtörtént (de sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem volt bent egy másik tanári személy, mint tanú, persze csak utólag jöttem rá, hogy ez fontos lett volna).


Viszont a gyerek nézett rám bambán, és amikor kérdeztem tőle valamit, semmi értelmeset nem tudott mondani, csak hülyén nevetgélt össze-vissza. Ekkor (csak hogy a saját lelkiismeretemet megnyugtassam), a nyolcadikos gyereknek elkezdtem kb. harmadikos-negyedikes szintű kérdéseket feltenni, de ezekre sem tudott semmit sem válaszolni! Mire is kéne nekem átengedni? És hogy jutott el ez a nyolcadikig? Na hagyjuk már ezt, felkeltem, és mondtam neki, hogy ennyi volt a felelés, és mérgesen eljöttem onnan, és beírtam az egyest félévre a Krétában azon nyomban, szinte felrobbantam a méregtől. De nem is a gyerekre voltam mérges, hanem az igazgatóra.


Aztán az történt, hogy az igazgató behívta a gyereket (!!!!), és megkérdezte tőle, hogy mi történt. A gyerek közölte, hogy megbukott, és úgy adta elő, hogy kb. 3 percig kérdeztem tőle 1-2 dolgot, majd felkeltem és szó nélkül eljöttem, szóval ő nem tudja, hogy mi van.


Erre behívott az igazgató, és mérgesen lecseszett, hogy mit képzelek magamról, és hogy ő világosan utasított (!!!!!), hogy engedjem át a gyereket, erre meg tessék-lássék módon csináltam valamit (!!!!!), de nyíltan szembe megyek az akaratával és bla-bla. És a végén még én jöttem ki úgy, hogy a nagy egyetértésben lévő igazgató-hülyegyerek pároshoz képest még én voltam a gonosz, aki mindennek az elrontója.


A féléves tanári értekezleten is ezt a narratívát adta elő, és azóta is ki vagyok pécézve. De a többi tanár sem áll az oldalamra, mert ők csak annyit látnak a történetből, hogy jól a nyakukra akarom sózni a gyereket a következő tanévre is. Lehurrogtak, hogy fogjam be a számat! Az az igazság, hogy ezen az értekezleten nem tűrtem tovább a méltánytalanságot, ami ért, és konok fejjel szólásra emelkedtem, és jól lecsesztem az egész bandát, és kifejtettem, hogy ez, amit itt előadnak nekem, ez nem pedagógushoz méltó, és az ő szaktudásukat kb. ugyanannyira értékelem, mint a szóban forgó gyerek teljesítményét. És ha legközelebb ilyen színjátékot kérnek tőlem, és előre utasítanak, hogy milyen jegyet adjak, akkor erre hívjanak be az utcáról valamit, mert "én ehhöz nem köllök". És tüntetőleg fogtam magam és eljöttem az értekezletről. Azóta (habár néhány tanár fű alatt, hogy más ne tudja meg, óvatosan kifejtette nekem privátban, hogy az ő szemében Batman vagyok) a nagy többséggel, köztük a vezetőséggel hidegháborúban állok.


Úgyhogy ezek után én eldöntöttem, hogy nekem ebből elég volt, szánalmas ez az egész, egyszerűen nem tudom komolyan venni! És ez alapvetően befolyásolja a nyomorék sztájkjukhoz való hozzáállásomat is...


A sztárjk apropóján gondoltam ezt a történetet megosztani veletek, hogy ha esetleg valaki nagy egyetértésben van a tanársággal, megismerjen ilyen bennfentes aspektusokat is a kulisszák mögül, mielőtt nekiállna véleményt alkotni.



2022. márc. 18. 11:29
 121/135 anonim ***** válasza:
22%

Egyértelműen a tied, pláne, hogy nem én rontom a levegőt egy iskolában.

Nem értem, mi a kérdés? Ha bárki nem azt szajkózza, amit hallani akarsz, ki vagy akadva. Autista vagy egyébként? Kb. azok ilyen rugalmatlanok.

Tudod mit, én befejeztem veled. Akkor buktasd meg, és veregesd meg a saját buksid, hogy kb. te vagy az országban az egyetlen tanár, aki ilyen nagyon következetes.

2022. márc. 30. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/135 A kérdező kommentje:

De komolyan, már ne haragudj... Én azt írtam, hogy a 8 általános elvégzése legyen garancia alap dolgokra, hogy a gyerek tudjon írni-olvasni. Hú, azt a mindenit.


Neked pedig ERRE az a válaszod állítólagos tanárként, hogy idézem:


"És továbbra sincs igazad, mert nem arról beszélünk, hogy egyetemi diplomát adj valakinek..."


Megáll az eszem, komolyan... Ezt nem hiszem el, de pedig tényleg ez van, pont ezt látom a környezetemen is...

2022. márc. 30. 16:05
 123/135 anonim ***** válasza:
20%
Szerintem kezeltetni kéne magad.
2022. márc. 30. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/135 A kérdező kommentje:

Nosza rajta, akkor tekerjük meg a személyeskedés kerekét! :D Ha ti így, akkor én is.


Először is, szövegértés egyes. Meg sem érted a kérdésem, hanem elkezdesz saját magadtól egy random témáról beszélni (hogy engedtél át egy gyereket egy pótvizsgán), nem tudom miért, mert a kérdésem nem erről szól, legfeljebb érinti a témát bizonyos szempontból. Majd amikor erről kifejtem a véleményem, és kiderül, hogy az nem egyezik a tiéddel, akkor ahelyett, megőriznéd a normális hangnemet, a beszélgetőpartnered megértésének szándékát, megsértődsz azon, hogy nekem önálló véleményem van.


Tudniillik, te nem azért jöttél ide, hogy a kérdésemre válaszolj, nem is értelmezed azt, hanem alapból a kioktatás szándékával jöttél ide, ezért felháborodsz, ha nem az történik, amire számítasz, hogy majd jól elmagyarázod a kezdő tanárnak, hogy kell tanítani. Ezért mérgedben személyeskedsz, és autistának stb.-nek nevezel.


Hadd engedtessék már meg nekem, hogy markáns véleményem legyen egy bizonyos kérdésről, semmi jogod ez miatt engem sértegetni...


Ha nem értesz velem egyet, azt elfogadom. De azt már nem, hogy meg sem próbálod megérteni azt, amiről írok. Ezt ugyanis én is kifogásolhatom a kérdés alá író válaszolók 99%-nál.


A kérdésem pedig nem a pótvizsgáztatásról szól, ha nem fogod fel a kérdést, kár is elkezdened velem személyeskedni. De ha már ezt teszed, ne te kezdjél már el megsértődni légyszi, ha kijövök a sodromból.


Aztán... tanárnak mondod magad, rám meg azt mondod, hogy trollkodó gyerek vagyok, kb. az első hozzászólásodban, amit hozzám intézel. És csodálkozol, hogy ezután feszült lesz a hangvétel. A végén meg te kezded el a személyem sértegetni. Aha. Szóval te ilyen pedagógus vagy? Az iskolában is nekiállsz a gyerekek személyiségét elemezgetni támadó hangnemben és elkezded gyalázni őket, ha nem tetszik neked az, amit mondanak?


Nem is csodálkozom, hogy a földbe vagytok döngölve, és lenéz, utál titeket kb. az egész társadalom, mert arrogáns, tudálékos, hőzöngő idióták vagytok, akik lezüllesztették az oktatás színvonalát. Mert ehhez nem csak a politika kellett egymagában...

2022. ápr. 1. 20:12
 125/135 anonim ***** válasza:
66%

Szerintem nyugodtan fejezd be. 123 hozzászólásban próbáltuk többen is elmagyarázni, hogy nincs igazad. Minősíthetetlen stílusban leoltasz mindenkit, meg szerinted nem a kérdésre válaszoltunk. Hát akkor veled nem lehet értelmes eszmecserét folytatni. Többen megpróbáltuk, mindenkire fröcsögsz, aki nem a te pártodat fogja. Pedig ha ennyien mondjuk, talán el kéne gondolkodni, hogy mégsem neked van igazad.

De továbbra sem írtad, hogy melyik iskolában, és mégis mit tanítasz, csak hogy nehogy oda vigyük a gyerekünket. Bár többen ugyanarra a véleményre jutottunk, hogy nem vagy te tanár, csak valami sértett diák. Vagy ha mégis tanár vagy, akkor abban az iskolában baj van, nem kicsi!

2022. ápr. 2. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/135 A kérdező kommentje:

Csak egy dologra reagálok.


"Pedig ha ennyien mondjuk, talán el kéne gondolkodni, hogy mégsem neked van igazad."


Nézz meg egy mai szakiskolát, hogy milyen gyerekek járnak oda, milyen szinten van a tudásuk. Azokat mind ti engedtétek át csak azért, hogy megszabaduljatok tőlük, mert nem volt kedvetek velük foglalkozni. Attól, hogy ti sokan amortizáltátok le az oktatási rendszert, még nincs igazatok. Ha sok hülye csinálja ugyanazt, attól még az a szar, amit csinálnak, nem lesz jó. A minőség és a mennyiség nem ugyanaz a fogalom, csak a dilettánsok szemében.

2022. ápr. 3. 01:41
 127/135 anonim ***** válasza:
57%

Természetes, hogy 4 év munkával a hátad mögött még így látod.


Érdemes lenne 16 év múlva visszatérned ehhez a kérdéshez és leírnod,hogy még mindig úgy vélekedszerről a dologról, ahogy 2021-ben.

2022. ápr. 3. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 128/135 A kérdező kommentje:

A 123 hozzászólásról meg annyit, hogy idézem a leges legelső idióta hozzászólását a kérdésem alá:


"Tudjuk hogy a nagy többségetek debil gyerekgyűlölő, nem kell még hangoztatni is. :D"


Gyakorlatilag ez a sítlus megy 123 hozzászóláson keresztül. És még te beszélsz minősíthetetlen stílusról?

2022. ápr. 3. 01:49
 129/135 anonim ***** válasza:
57%

Érdemes elgondolkodni egy dolgon.


Biztos jó pályát választottál?


Persze, egy ilyen szituációtól természetes, hogy minden tanár megrökönyödik első találkozásra, ahogy írtam, 16 év múlva erre térjünk vissza.


De, kiírsz egy hosszú leírással egy kérdést, minden hozzászólásos regény méretű, 123 komment aztán is bőszavú mondandód van. Ráadásul írsz valamit és görcsösen ragaszkodsz hozzá, ha másnak ellenkezik az butaságokat ír, majd egy újabb regényt írsz.


Vakahogy nem érzem azt, hogy elégedett lennél ezzel a hivatással.

2022. ápr. 3. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 130/135 A kérdező kommentje:

"Biztos jó pályát választottál?"


Ezzel kapcsolatban mindent megtalálsz a kérdés leírásában.


Én nem rökönyödtem meg semmin. A kérdés alatt lévő alaptéma arról szól, hogy az oktatás színvonala le van amortizálódva, amelynek érzésem szerint nem csak a politika az oka vagy a fizetések, amiről sokan beszélnek, hanem igenis ennek vannak olyan okai, amelyek a tanári karokban találhatók. Ez volt az alapfeltevésem. Ebben nincs semmi megrökönyödés, én ezt azok alapján gondolom így, amiket láttam, és hadd legyen már szabad saját véleményt megfogalmaznom ezzel kapcsolatban.


Most lehet itt személyeskedni, beszélhetünk arról is, hogy milyen terjedelemben fejtem ki a gondolataimat. Gyakorlatilag ez megy 120-on X válasz óta. Úgyhogy ez az érv, hogy "sokan írják ugyanazt, azaz igazuk van", nekem kicsit dilettánsnak tűnik, amikor ha valaki megnézi a válaszokat, a 99%-a nettó személyeskedés, gyakorlatilag ugyanazok a pocskondiázások ismétlődnek (és akkor ennyit arról, hogy ki az autista). Magára a feltevésemre nem sokan reagáltak. De ha nem hiszed, olvasd vissza a válaszokat. Csak ennyire utaltam a korábbi hozzászólásomban.

2022. ápr. 3. 09:58

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!