Vajon miért nem kedvelnek engem az emberek?

Úgy látom a külvilágot, hogy még a legaljasabb gyilkost is sokan szeretik és sok barátja van. Engem valahogy mégis elég gyakran elkerülnek az emberek, sok ember pár találkozás után egyszerűen ignorálni kezd engem.

Jó megjelenésű fiatal nő vagyok. Diplomás vagyok, kimagaslóan jól élek, boldog párkapcsolatban. Igazából magas keresete a páromnak van, de együtt építettük fel a karrierjét (részemről is sok áldozattal), amit gyakran a szememre vetnek.

A páromat többen kedvelik, ő a társaságban hallgatással és bólogatással adja el magát, nem igazán mutatja meg az egyéniségét. Én is próbálkoztam ezzel, de én nem voltam ezzel sem sikeres. Rengeteg hobbim van, nem hiszem, hogy unalmas lennék (évi sokszor utazom, túrázó-természetjáró vagyok, hobbifotós, sportolunk is a párommal szabadidőnkben...stb.), de ezek sem érdekelnek senkit, ha elkezdek beszélni valamelyikről.

Általában a társaságban úgy érzem, én nem nagyon számítok, mindig másokat kell hagynom beszélni, rólam kevesen érdeklődnek. Családtól leggyakrabban úgy jövünk el, hogy 5 mondatot nem engedtek végigmondani vagy nem figyeltek rám. Emiatt már észrevettem magamon, hogy rászoktam a hadarásra, kiabálva beszélésre, és borzasztóan zavart is vagyok nem annyira ismert emberek között. Gyakran elhadarok egy fél történetet, majd látom a furcsálló tekinteteket, de kérdezni nem szoktak.

Nemrég költöztünk új helyre, rengeteg a velünk egykorú pár, de nekünk senkivel nem sikerült összebarátkozni, pedig sokszor próbáltuk. Ha a párom áthívott valakiket, ők átjöttek, de többet nem kerestek minket. A férfiak csak az ő társaságát keresték, gyakran a nőket szándékosan kihagyták a programokból, ami eléggé zavar. Több szomszéd nővel is beszélgetni próbáltam, de nem igazán voltak vevők barátkozni, majd láttam, hogy mással meg összebarátkoztak...

A régi barátnőim folyton csak panaszkodni vagy nagyzolni keresnek meg engem. Többen, mintha rivalizálni akarnának, ami miatt már inkább nem is keresem őket. A legtöbbjük csak akkor hajlandó találkozni velem, ha én házhoz megyek hozzájuk, ők két métert nem tesznek értem, én meg elég ritkán megyek.

Könyveket, cikkeket olvastam arról, hogy kellene barátkoznom, de mintha nem menne. Többen 1-2 beszélgetés után egyszerűen ignorálnak engem, akár bunkó módon is (pl elvonul a társaságból, ha én is megjelenek). Bár elég magas életszínvonalon élünk, soha nem nagyzoltam vele, sőt még titkolózom is néha, de ez sem segít, így is kapjuk a beszólásokat, amiért jól élünk. Szeretem a férfi társaságot, mert velük engem jobban érdeklő témákról tudok beszélgetni (pl autók, karrier), de ők folyton kihagynak mindenből, kb észre sem vesznek.

A sok csalódás miatt már ismerkedni sem merek, és kezdek alapból haragos, távolságtartó és fellengzős stílusú lenni, aki mindenkiben a rosszat keresi. Nem akarok ilyen lenni, de mikor úgy érzem, lenéznek, kihasználnak és nem számítok embereknek, akkor már nem tudok bízni abban, hogy majd valaki őszintén rendes barátom lesz és őszintén kedvelni tud engem.

A kérdés egyben kérés is lenne, hogy aki időt és energiát áldozna rám, elbeszélgetve velem, adna tippeket, mi az ellenszenves bennem, min kellene változtatnom, hogy jobban kedveljenek? Hogy legyek én is olyan, aki el tudja adni magát ismerkedéskor és hogy tudjak barátokat szerezni? Másoknak - érdekes módon számomra gyakran ellenszenves embereknek - ez olyan könnyen megy.