Kezdőoldal » Ételek, italok » Élelmiszerek » Zabpehelyt, hogy kell enni?

Zabpehelyt, hogy kell enni?

Figyelt kérdés

Vettem magamnak egy csomaggal, gondoltam jó lesz reggelinke. Az ízével önmagában nincs is gond, az elkészítésével annál inkább.

Először leforáztam magamnak. Borzalmas lett a végeredmény. Kicsit felszívta a vizet amit meg nem az meg fehéres nyálka lett. Kis szenvedéssel meg ettem, de nem szívesen enném így mégegyszer.

Másodszor megfőztem. Sokkal jobb lett, egészen addig amig nem kezdett el kihűlni. Megkeményedett, olyan lett mint a gumi és az íze is rémálom. Ebből az utolsó kanalat már nem tudtam leerőltetni, mert már kezdett visszajönni a többi.

Gyanítom, hogy én vagyok ilyen ügyes, hogy egy tál zabpehelyt nem tudom megcsinálni. Az lenne a kérdésem, hogy ez ilyen vagy én rontottam el? Ha ez ilyen, hogy lehet ezt megenni?



2019. máj. 18. 20:43
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
én azt szoktam csinálni hogy veszek chia-magot, zabpelyhet és fagyasztott gyümölcsöt (általában piros gyümölcsöset) öntök bele egy kis vizet, összeturmixolom és felhajtom. persze kanalazni is lehet. néha rakok bele mézet is, meg bármivel fel lehet így dobni. szerintem finom.
2019. máj. 19. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
64%

Én se megfőzni, se állni hagyni nem szoktam. Összekeverem magokkal, gyümölcsökkel, egyéb müzlibe való dolgokkal, meg joghurttal vagy tejjel, esetleg kefirrel. Így nyugodtan lehet sűrűre is csinálni. 30-40 g zabpelyhet szoktam egyszerre felhasználni, egy 150 g-os joghurt elég hozzá, főleg, ha a gyümölcsnek is van egy kis leve, ami hígítja.


Vízzel nem nagyon szeretem.

2019. máj. 19. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Probald ki a zabpelyhes kevert tojast :D piritsd meg kis olivaolajon a zabpelyhet utana mehet ra a tojas..isteni :D
2019. máj. 19. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Szoktam magamnak zabkását csinálni. Így: Két evőkanál zabpelyhet egy kis lábasba teszek, kb. 1,5 dl vizet öntök rá, negyed órát állni hagyom, majd ráöntök ugyanennyi tejet, és folyamatosan kevergetve felforralom, majd lassú tűzön addig főzöm kevergetve, amíg tejbegríz állaga nem lesz ez után teszek bele édesítőt (agávé szirupot szoktam használni, kb. egy evőkanálnyit), majd egy evőkanálnyi diákcsemegét. Jól összekeverem, akkor eszem, amikor még langyos, tehát frissen. Szoktam beletenni egy-két teáskanál őrölt lenmagpelyhet is. Ha csak éppen langyos, akkor lehet beletenni friss gyümölcsöt is, pl. epret vagy banánkarikákat. Én nagyon szeretem. Ha az állagával van a gond, lehet, hogy nem fog bejönni, de egyszer érdemes kipróbálni.
2019. máj. 19. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!