lélekvándorlás (gör. metempszichózis, 'lélekváltás', palingenezis, 'újraszületés'; lat. reinkarnáció, 'újra testet öltés'): vallási-bölcseleti elképzelés, mely szerint az emberi lélek a halál után új (emberi, állati, növényi) testet kap, ez többször megismétlődik a végső tisztulásáig, amikor a lélek visszatérhet égi hazájába vagy egy csillagra. - 1. A primitív népek úgy képzelték, hogy a lelkek öröktől fogva a legfőbb lénynél élnek, tőle szállnak le a földre, és hozzá térnek vissza. Ezért lehetségesnek tartják az ősök újramegjelenését az utódokban. - Indiában az upanisádok tanításában jelent meg a lélekvándorlás, s a karma elv révén erkölcsi jelleget öltött. - 2. Az ókori gör-ök leggyakrabban használt kifejezése, a metempszichózis, 'átlelkesülés', a léleknek a halál utáni azonnali visszatérése az életbe. A korábbi orfikus misztériumvalláshoz csatlakozva Püthagorasz feltételezi a lelkek állandó, 3 ezer éves körforgását az állatvilágban, s ezt nem befolyásolja az erkölcsi rend. Empedoklész a lélekvándorlást kiterjesztette a növényekre is, Platón szerint a léleknek meg kell szabadulnia a testben szerzett tisztátalanságaitól, ezért halála után állati v. emberi testben tér vissza tetteinek megfelelően. Vergilius és Plutarkhosz csak a test rabságában élő ember sorsának tartja a lélekvándorlást. - A lélekvándorlás szerves része a gnosztikusok, újplatonikusok és a K-i tanításokból sokat merítő manicheusok világképének, s a buddhizmus közp. gondolata. A szépirod. és a fil. olyan nagyságai is elgondolkoztak a lélekvándorlás lehetőségén, mint Lessing, Goethe, Fichte, Nietzsche, Troeltsch. A 19-20. sz. teozófiák szinte hitvallásszerűen képviselték (Rudolf Steiner). A keleti vallások iránti ált. érdeklődés és a New Age mozgalom a 20. sz. végén a reinkarnációs elképzeléseket ismét népszerűvé tették. - 3. A zsidóságban a lélekvándorlás hite csak a kk-ban igazolható, először Saadja (882-942) említi. A legtöbb zsidó vallásfilozófus elvetette, a kabala tanításának azonban része, s a hasszidizmusban a nép általában hitt benne. - Isaac Luria szerint amint az első emberek lelke elbukott, ami az isteni erők Istenen kívüli számkivetésének felel meg, úgy minden egyes lélek is, mely része az ált. léleknek, szintén elbukott. Ezért az egyes lelkek vándorlása nem egyéb, mint az egyetemes lélek vándorlása, mely a számkivetésben vezekel bukásáért. Az egyes lelkek csak annyi időre kapják egyedi létüket, ameddig feladatukat és a maguk tikkunját végrehajtják. Azok a lelkek, melyek már nem vesznek részt a lélekvándorlásban, boldog túlvilági állapotban várják, hogy ismét örökre részei lehessenek Ádám lelkének, ami akkor fog megtörténni, amikor a tikkun lezárul. Hogy többé már ne kelljen részt venni lélekvándorlásban, az izr-knak pontosan meg kell tartaniuk a Tóra 613 parancsát és tilalmát, míg a pogány népek tagjainak csak a Noé-féle alaptörv-eket kell betartaniuk. - A lélekvándorlás során az egyes lelkeknek megvan a lehetősége, hogy amit az egyik földi életben elmulasztottak, azt a másikban pótolják. A legnagyobb bűnökért a lelkek a reinkarnációk során állattá, növénnyé, sőt kővé változhatnak, de minden gonoszságuk ellenére sem tudnak megsemmisülni, mert a fényhozók maradványait hordozzák és a rokon lelkek jótettei által a kő-, növény- v. állatállapotból kiszabadulhatnak. - Az egyes lelkeknek az ált. lélekben való részesedésének fölfogása oly messzire ment, hogy Luria és követői a Lev 19,18 parancsát („Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”) úgy értelmezték, hogy az ember nemcsak önmaga, hanem a felebarát is, mert mindkét lélek ugyanahhoz az ált. lélekhez tartozik. - A lélekvándorlás gondolatának tanújaként 2000. VIII. 5: esti rádiós szentbeszédében Ovadia Joszef rabbi, a knesszet 3. legnépesebb, ultraortodox Sasz pártjának vez-je kijelentette, hogy a holokausztban elpusztult 6 millió zsidó mind bűnösök reinkarnációja volt, akik olyan dolgokat műveltek, amelyeket nem kellett volna megtenniük, s azért születtek újjá (reinkarnálódtak), hogy bűnhődjenek. - 4. Az Egyház tanítása a lélekről, a tisztítóhelyről és a föltámadásról abból indul ki, hogy a lélek halhatatlan, tisztulásra szorul és a föltámadáskor újra testet ölthet. A lélek és test azonban szubsztanciális egység, egyetlen magánvaló, és ez kizárja a lélekvándorlást, ti. hogy ugyanaz a lélek másik testet, főleg másfajta szervezetet (állatét, növényét) „lelkesítsen”. - A kinyilatkoztatás arról beszél, hogy a halállal végérvényesen lezárul az érdemszerzés lehetősége. A lélekvándorlás nem fér össze azzal, hogy az ember személy, Isten képmása, egyedi, megismételhetetlen. - A hit szempontjából a lélekvándorlás lényegében ellentmond az ember idő- és történelem-tapasztalatának, nem ismeri a kegyelmet és kizárja a reményt. A Jung által fölfedezett kollektív tudatalatti csak ált., közös ősképekről tudósít, előző életről nem. - 1254: a lyoni, 1439: a firenzei zsin. elítélte a lélekvándorlást.
válasza: