A buddhizmus szerint az élet szenvedés. Ezt mivel lehet bebizopnyítani alátámasztani egy nem buddhistának?

Kedves Kérdező!

Értem, hogy ezek szerint Te feladatodnak tartod, hogy erről meggyőzd azokat, akik a saját, néhány évtizedes élettapasztalatuk alapján ezt máshogy látják.

Gondolkoztál már valaha azon, hogy a több, mint 7 milliárd ember közül, akik Veled együtt élnek ezen a bolygón, hány "lát igazságnak" olyan dolgokat, amivel Te "szembemész"?

Ha már a "nappal után éjszaka" példát felhoztad, Te valóban úgy érzed, hogy nincsen különbség ennek az igazságtartalma, és azé az állításé között, hogy "az élet szenvedés"?

Egyébként ha visszagondolsz kisgyermek korodra, számodra a "nappal után éjszaka" ténye attól vált igazsággá, hogy

Nálad tapasztaltabb felnőttek elmondták, és érvekkel sikeresen meggyőztek Téged erről, vagy attól, hogy nap mint nap megtapasztaltad a saját szemeddel?

De még ha lehetséges is lenne valakit érvekkel rávenni, hogy higgyen abban, amit Te igazságnak tekintesz, a legfontosabb kérdés az én logikámmal az, hogy a Te meglátásod szerint milyen haszna, előnye, pozitív hozadéka lenne akár számodra, akár a "meggyőzött" személyek, vagy bárki más számára, ha Veled együtt ezentúl azt a hitrendszert tennék magukévá, hogy "az élet szenvedés"?

csigabiganéne elég jól elmagyarázza a lényeget, nála a pont.

Viszont feketepeter-nek üzenném: Könyörgöm lassan 2014 et írunk, tanuljuk már meg használni az ékezetes betűket telefonról is, ha gépről nyomod meg állítsd be a magyar billentyűt, nem olyan nehéz. Esküszöm egyes emberek annyira lusták...

Vagy írhatnám így is:

Viszont feketepeter-nek uzennem: KONyoRgoM lASsan 2014 ET IrUnK, tANUlJuk MaR meG hASzNalnI aZ EKEzetES bEtUkEt tELEfOnrol Is, ha gEProl nYoMod meG aLLitSD bE a mAGYar bILleNtYUt, nEm olYAn nehez. eSkusZOm egYes eMBeREk anNyIra lUSTak...

A élet annak szenvedés, aki azt szenvedésnek ítéli meg az eddigi tapasztalatai alapján. A buddhizmus pont hogy arra tanít meg, már ha az eredeti mondanivalóját vesszük alapul, hogy hogyan szabaduljunk hamis énünk fogságából, azon téves énünk illúziójából, amely szenvedésnek ítéli az életet, azon énünkkel való azonosulásból, amely fél az elmúlástól, stb, stb...

Abban pedig e kérdés alatt előkerült néhány válaszolónak igaza van, hogy a meggyőzni akarás nem éppen a helyes hozzáállás...tudod az akar meggyőzni másokat, akinél bizonyítási kényszer, bizonyítása vágy működik éppen...az, akinek saját nézetével kapcsolatban még ha öntudatlanul is, de kételye van...a Buddhizmus, pont, hogy nem erre tanít, hanem ahogyan leírták, az elfogadásra, megértésre, együttérzésre, stb, stb...

ui.: Tartsd az embereket szabadon, és Te is szabaddá leszel.

üdv és sok sikert

28/F

LastOne.Left

Szia!

Még egy gondolat a meggyőzésről, ahogy a buddhizmus látja.

Talán ez az egyetlen vallás, mely SOHA nem akar SENKIT SEM meggyőzni a maga igazáról, és abszolút toleráns az összes többi valláshoz. Ez azért van, mert úgy vélik, a lélek fejlődésének szempontjából bármi jó lehet, ami előrébb visz. Úgy tartják, egyetlen helyről indultunk és egyetlen helyre is fogunk megérkezni az út végén, csupán a két pont közötti utak száma végtelen. (pontosan annyi, ahány lélek elindult ezen az úton) Ezért ha valakinek éppen a muzulmán/busman/polinéz életet/vallást kell megtapasztalni, akkor azt kell leélnie becsülettel, és ez fogja előrébb segíteni. Tehát ezeket a lelkeket nem akarják erőszakosan vagy meggyőzéssel eltéríteni az eredeti útjukról, mert azzal megzavarnák őt a saját egyéni ütemű fejlődésében. Ha pedig egy lélek megérik a tudásra, ÖNMAGÁTÓL fogja keresni és megtalálni az igazságot.

Ezért szerintük egyáltalán nincs szükség mások meggyőzésére, ha eljön az idő, úgyis felismerjük az általuk mondott igazságokat és csatlakozunk hozzájuk. :)

Csigabiganene!

érdekes, évekig tanulmányoztam a buddhizmust, de nem talalkoztam olyan autentikus forrassal, ami az altalad emlegetett "lelkek fejlodese" elkepzelest irna le. tudnal esetleg adni valamilyen linket, ahol utananezhetek?

Amit szenvedésnek fordítanak, az lényegileg azt jelenti, hogy

nem kielégítő (dukkha).

Az összes (összetett) jelenség egymástól függő módon (egymás által létrehozva) keletkezik.

Egyetlen összetett jelenség sem kielégítő. (teljes mértékben)

A szenvedés érzete / tapasztalata emiatt keletkezik.

A szenvedés az öröm társa és a kettő együtt a kerék forgatója.

-Mi a legjobb hát?

-Az önismeret.

-Vannak-e kívül istenek?

-Ha hiszel bennük.

Volt egy (vagy több) negatív tapasztalatom a buddhizmussal kapcsolatban, illetve annak interpretációjával.

Az alábbi kérdésnél az aktuális esetet is kifejtettem a 19. hozzászólásban: http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__5..

Ebbe a dukkha koncepcióba nem tudok belenyugodni. Értem hogy a vágyakból táplálkozik, és ezért a vágyakat leépítjük, közömbösek leszünk.

De pl. Akkor nem lehet vágyódni mások megsegítésére sem? Mások szeretésére sem? Ömegismerésre sem? Másokról való gondoskodásra sem? Mások tanítására sem? Megvilágosodásra sem? Ezek a cselekedetek is mind vágyakból táplálkoznak. Aki nem vágyik semmire az nem is csinál semmit, nem is érezhet semmit. Teljesen élettelen szerintem.

Gondolom a logikusabb az lenne, hogy olyan vágyak és elutasítások részei a dukkhának, amik "károsak", "negatívak", megvalósíthatatlanok és frusztrációt okoznak végül, azaz valóban sosem lehet kielégíteni.

A legjobban meg a kötödés elutasítása elfogadhatatlan számomra. Ne kötődj semmihez, tárgyakhoz, ideákhoz (akkor mégis a Buddhizmus, megvilágosodás, stb. hez se?), emberekhez. A tárgyakhoz kötődést természetesen teljesen bölcs felvetésnek tartom, illetve még az ideákhoz való kötődés is elfogadható bizonyos irányból. Viszont emberekhez kötődésének elutasításának felvetésétől meg a hideg kiráz. Értem én, hogy az önző, tulajdonló ragaszkodást értik ezalatt. De eddigi bármilyen életbölcsesség amit máshol gyűjtöttem, sehol se állítják, hogy csak önző, tulajdonló ragaszkodás van ami szenvedést okoz, hanem ennek szöges ellentétét. Hogy létezik önzetlen, odaadó gondoskodó szeretet is.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a Buddhista misztikus "szeretet" univerzálisan mindenki iránt egyaránt van és nem személyhez kötődő. De ha nincs egyedi személy akivel kommunikálni tudjuk ezt, érzéseket megosztunk, akkor mégis hogy tudjuk szeretni, hogy tudunk gondoskodni róla, segíteni neki? Értelemszerűen a világ másik pontján egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott ember, akivel sosem kommunikálok és találkozok az életem során, sose kerülök érintkezésbe, nem is tudok a létezéséről, akkor sose tudom hogy lehetne támogatni és segíteni. Itt mégis hogy lehet így szeretetről beszélni? Gondolom a szeretet valahol ott kezdődik hogy 2 ember tud egymásról, és minél mélyebben megismerik egymást, minél jobban ismerik egymás értelmeit, annál jobban tudják segíteni egymást. Legtöbben ezt definiálnák kötődésnek, azaz különleges kapcsolatnak egy konkrét személlyel. Nem a ragaszkodó tulajdonlást.