Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti is észrevettétek, hogy csökken a gyermekvállalási kedv a nőknél?
Kialakult egzisztenciával rendelkező, intelligens, 7/10 nő vagyok. Egyáltalán nem vágyom gyerekre, és ugyanezt tapasztalom a legtöbb hasonló kaliberű barátnőmnél. A múltkor volt egy beszélgetésem egy barátommal, aki kifejezte, hogy nagyon szomorúnak találja, hogy a normális értékrenddel rendelkező, érzelmileg nagyjából stabil nőismerősei nagy része ugyanígy nyilatkozik, bezzeg aki nem ilyen (szélsőségekben beszélgettünk, így sejthetitek, hogy melyik réteg tagjaira célzott), az szül, nem is egyet.
Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy maximum örökbefogadnék, de kizárólag 8-9 év fölötti gyereket, akit már senki nem akar, de talán adhatok neki annyi icipici szeretetet, amivel könnyebben boldogulhat később.
Ti mit tapasztaltok? Mit gondoltok erről?
"Szándekosan nyers stilusban irtam és fogalmaztam, hogy átmenjen a lényeg. :-)"
Te is tudod, hogy ezzel csak elidegenited oket. Az marad meg mindenkiben, hogy megint itt egy osanya, aki a vilag csaszaranak hiszi magat es elvezettel nez le masokat. Majd pedig joindulatu figyelmeztetesnek alcazva odacsordit egyet es oregkori nyomorusaggal fenyeget masokat. Szerinted ez kinek szimpatikus?
O es dehogy nem akartal meggyozni masokat. Nem kell letagadni a nyilvanvalot.
Én pont fordítva veszem észre. A barátnőim mind szeretnének, csak alkalmas palit nem találnak hozzá. Én is szeretnék nagyon, csak nálam is ez a helyzet.
Ettől függetlenül ha valaki nem akar, akkor nincs bajom vele. Ha ő így boldog, akkor így. Másnak semmi köze hozzá.
A gyerekvállalási kedv a kapcsolatok milyenségétől függ.
Én azt látom az ismeretségi körömben, hogy nincs gyerek, szeretne is, de kitől. Azért, hogy legyen, és egyedül kínlódjon vele, csak azért nem vállal. Ugyan együtt vannak x éve, de belerekedtek egy állandó szexpartneri kapcsolatba, mert kb ez az egy ami működik köztük stb...
Van aki zsigerből nem akar, ők kevesebben vannak, és tényleg arra is rendezkedtek be, hogy nekik sose legyen, mert másban is kiteljesedtek, nem hiányzik az életükből, és pont tönkre is tenné.
Szerintem ez egy természetes folyamat a ami világban, mert túlnépesedik a bolygó, sokkal kevesebb emberrel sokkal jobban működnének a dolgok. Csak a hozzánk hasonlóan elmaradott országokban akarják népességpolitikával megoldani a gondokat. Nálunk nem divat az öngondoskodás, a fiatal dolgozó tartja el a nyugdíjast, ezért is hagyják lerohadni az egészségügyet, hogy kevesebb nyugdíjas legyen és a nőket meg szülésre kell ösztönözni. Közben meg a világ népességét csökkenteni kellene, mégpedig drasztikusan. Sajnos, a háborúk lennének alkalmasak erre a célra, de az meg ugye borzalmas dolog.
Nekem van gyerekem. Nem tudom, mi lesz, ha majd elfogy az ivóvíz, ha majd a klímaváltozás hatásai sokkal durvábbak lesznek. Féltem őt attól a jövőtől, amire nekem nincsen semmilyen ráhatásom.
Szerintem semmi baj nincs azzal, ha az ember reálisan átgondolja a gyerekvállalást és arra jut, hogy inkább nem teszi. Aki szül, azzal sincs baj. Békén kellene már egymást hagyni és nem ezeket a lejárt lemezeket nyomni, hogy önzés, meg ki pelenkáz majd stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!