Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan esik rosszul?

Figyelt kérdés

Tegnap elmentünk vacsizni egy helyi gyrososba én a párommal és plusz a haverja. Mindig felváltva fizetünk. 1x én, 1x a párom és a haverja... Tegnap mondtam, hogy én fizetek, majd a párom ellenkezett, h nem-nem, ő kifizeti. Persze ráhagytam, gondoltam az étteremben nem csinálok ebből vitát. Miután kitettük a haverját, ismét mondtam, hogy szeretném odaadni a pénzt. Szintén elutasította, hogy hagyjam csak.

Mikor hazaértünk, kérdőre vont, hogy akkor hol a vacsipénz, amit nekem kellett volna kiállnom? Mondtam, hogy nem az van, hogy ő fizette? Ma reggel ismét rázendített erre a témára. Tudni kell, hogy én minimális diákmunkai fizut kapok, mert még az egyetemen tanulok, ő pedig egy cégnél igazgatóhelyettes.

Szóval, a ma reggel után kivettem a pénztárcámból a pénzt és ledobtam az ágyra. Nem akartam elsírni magam, de a méreg ezt váltotta ki belőlem. Mikor ezt látta, nem akarta mégse elvenni, hogy visszaadja. Láttam rajta, hogy szégyelli magát. Leültünk, hogy megbeszéljük és elmondtam neki, hogy egyáltalán nem az bánt, hogy nekem kell fizetnem, mert én aztán az utolsó fillért is neki adnám ha kellene, de ezt undorítónak és megalázónak találom, hogy este martirkodik más előtt, hogy ő fizet, otthon meg kivágja a cirkuszt 10.000 ft miatt... Magához ölelt és elnézést kért. Viszont bennem ez rettentően megmaradt...


2019. nov. 16. 09:36
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%
Jogosan
2019. nov. 16. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
100%

Igazgató helyettes, de 10 ezer forint a nehezére esik. Még megértem ha idegennek kellene fizetni, na de hogy a szerelmét is így kezeli. Remélem tudod hogy egy ölelés nem old meg semmit és nem fog változni!


Döntsd el mennyit nyelsz még neki.

2019. nov. 16. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
100%
Igen. Jogosan esik rosszul. Én el is gondolkodnék, hogy mennyire vagyok fontos neki ezek után.
2019. nov. 16. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%

Szepen letettem volna a penzt az asztalra es vege.

Mit varsz ettol az embertol???

2019. nov. 16. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
100%
Jogosan. Nem hiszem el hogy lehet valaki ilyen szarrágó, hogy a barátnőjétől sajnál pitiáner összegeket, főleg így hogy te ki akartad fizetni és ő nem engedte. Gusztustalan, hogy így utólag meg felhánytorgatta.
2019. nov. 16. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
21%
A lÁnYoK a NoRmÁlIs PaSiKaT sZeReTiK.
2019. nov. 16. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
100%
Jézus, ez nagyon durva. Minek néz ő téged? Ne alázd már meg magad, ez egy brutál megszégyenítő dolog volt és nem tudom elkézelni, hogy az ilyen ember szeresse a másikat. Épp, hogy van valami kis bevételed, ő meg bevasalja ilyen stílusban a pénzt?? Neki van munkája, nem is akármilyen..Mit lehet várni az ilyentől hosszútávon? Hallod menekülj, soha nem fog változni,egyre durvább lesz.
2019. nov. 16. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
0%
Latod, ezert kell az elvarasokat magasan tartani, es nem jatszani az onallo, fizetek mindent not, mert akkor bevonzod az ilyen farokfejeket, es aztan meg megy a busulas, hogy jaj, de miert ilyen, miert alaz meg. Elvarasok magasan, nem fizetünk, hanem eselyt adunk, hogy a pasi hercegnokent kezelhessen minket mindig. Aki meg nem el az eselyevel, az mehet a levesbe. Tudod, ki szorakoznal ilyen faszikkal, ilyen kapcsolatban.
2019. nov. 16. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
53%
#8: Ne keverd a dolgokat. Amilyen módszert írtál, attól menekülnek az értelmes pasik, max a béemvés helyimenőcsávóknak jön be.
2019. nov. 16. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
30%
Nem keverem :). Es nem, nem csak azoknak jon be, igy lehet manapsag megtalalni az igazi ferfiakat (azt a keveset, aki maradt, plane Magyarorszagon :D).
2019. nov. 16. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!