Tényleg kegyetlenség ezt csinálni vele?

Nekem ment szét hasonló konfliktus miatt kapcsolatom és az alább válaszoló hölgyekkel ellentétben ez nem a kutyáról szól. A volt barátnőm ugyanezt játszotta velem, tesztelt, hogy mi az amibe még belemegyek, meddig feszítheti a húrt. Nálunk nem kutya kérdés volt, hanem először macska, ráadásul bent a lakásban. Közöltem vele, hogy bent a lakásba semmilyen háziállatot nem tűrök meg és pont. Mi kertes házban lakunk, mondtam, hogy hajlandó vagyok egy fa dobozt készíteni a macskának ahol alhat, de csak akkor vesszük meg, ha ő eteti és takarít utána, rám ebben ne számítson. Ki volt akadva, de nem érdekelt. Neki fontos az állat, ő lesz a gazdája, ő gondozza én meg elviselem. Egy kutya annyival rosszabb, hogy azt sétáltatni kell és sokkal többet takarítani és karbantartani utána. A szüleimnek volt kutyája, igazi nagytestű házőrző nem volt túl barátságos de megvédett minket. Az egész környezete úgy nézett ki, hogy azt nem részletezném, ott nem volt díszkert.

Ami a gyereket illeti, az állattal szemben az közös döntés, az egy egészen más tészta. Ha gyereket vállalsz a partnereddel, akkor mindkét félnek ki kell vennie a részét a nevelésből, az egészen más helyzet. Ki az otthoni munkájával, ki a pénzkeresettel de közösen teremtik meg a feltételeket és a döntések is közösek.

"22" vagyok

nekem is tanulópénz volt a kutya-macska kérdés. Ezt kapcsolat elején érdemes tisztázni, mert fontos kérdés. Van aki szereti az állatokat a közvetlen környezetében és van aki allergiás lesz tőlük(például én). Ez pont olyan váló ok mint a cigaretta vagy az alkohol, van akinél belefér és van akinél nem.

"Én már gyereket akarok,nem 40 évesen apa lenni, ő még vegetal, hogy a mai világnak jó döntés e"

A szó, amit kerestél, az nem a vegetál, hanem a hezitál.

A hozzászólásokból ítélve nem én vagyok az egyetlen, akinek az volt az első gondolata, hogy ha a feleségedet valóban nem tartod arra alkalmasnak, hogy felelősséget vállaljon egy kistestű kutyáért, és jó gazdája legyen, akkor miért akarsz tőle gyereket.

Másrészt te szerintem valószínűleg század annyira nem tudod felmérni, hogy mivel jár a gyermekvállalás, mint amennyire ő fel tudja mérni, hogy mivel jár a kutyatartás.

Saját tapasztalatból, és a környezetemben látottakból leszűrve azt mondom, hogy ha a egy nő, aki nem alapvetően veti el a gondolatot, hogy valaha is anya legyen, plusz már van egy otthona, stabil anyagi háttere ás hosszabb távú, stabilnak tűnő párkapcsolata, azon hezitál, hogy itt van-e az ideje a gyermekvállalásnak, az legalább annyira szól arról, hogy a párját alkalmasnak tartja-e erre majdnem egy életre szóló felelősségvállalásra, és úgy érzi-e, hogy kellően támogató, a leendő gyermek gondozásában és nevelésben aktív szerepet vállaló, megbízható férfi áll-e mellette, mint arról, hogy ő vajon ő készen áll-e az anyaságra.

Ha velem csinálná meg a párom ezt a pórázas húzást, nagyon komolyan elgondolkoznék arról, hogy olyan férfival képzelem-e el a további életemet, aki mellett hülye gyerekként kezelt - vagy inkább hülye gyerekként lekezel - partner vagyok egyenrangú fél helyett.

Akárhogy döntenék, annyit megtennék, hogy egyik este engem hiába várna otthon, a póráz sem lenne meg, viszont találna a franciaágyban az én takaróm alatt egy szexi csipkés bugyit és melltartót, egy szakácskönyvet és egy fakanalat plusz egy játékbabát cumisüveggel és egy csomag pelenkával.

Három napig máshol aludnék, hogy neki legyen ideje elgondolkozni rajta, hogy ennek mi az üzenete számára.