Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Múlhat el szerelem emiatt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Múlhat el szerelem emiatt?

Figyelt kérdés

Ha hónapokig nem látjuk egymást a párommal, csak telefon, skype, messenger van, az lehet a kapcsolat próbája?

És ha valami fontos dologban máshogy gondolkodunk?

Például, én hoztam fel az összeköltözés témát, ő nagyon nem akarta egy ideig. Aztán most már változott a véleménye de most meg én bizonytalanodtam el. Ő minden téren nehezebben dönt, mint én meg az élet minden területén hajlamos bizonytalankodni. Nagyjából úgy tudnám leírni, hogy mire hajlamosabb lenne költözni, addigra meg èn lettem bizonytalan. Pont amiatt hogy sokáig bizonytalankodott.


Emberileg továbbra is szeretem, kevés emberre számíthatok úgy, mint rá, bizonyos szempontból tökéletes pasi de mintha nem ugyanazt érezném mint korábban.

A családjával kapcsolatban is ambivalens érzéseim voltak, talán ez is hozzájárul (rendesek, nem piszkálnak, csak részben hátráltatják az összeköltözést)


Vannak a párommal kapcsolatban kellemes emlékeim, például a közös programok, a kirándulásaink, a filmezéseink, az együtt alvások...de ez már olyan régen volt.


Három éve tart a kapcsolatunk.

Egy ideig nagyon zavart, hogy nem látom, hogy bizonytalan, hogy én fejezem ki jobban az érzéseim, most már nem érint olyan mélyen. Most már lehet ő keres jobban engem, ő nosztalgiázik többet, rajta jobban látszik, hogy szeret mint rajtam.

Néha úgy érzem, hogy már külsőleg sem olyan vonzó, mint régen.

Meg a szex gondolata úgy általában sem tud érdekelni. Nem fantáziálok másokról sem.

Arra gondoltam, hogy amikor végre vége a járványnak, akkor el kellene mennünk romantikázni, mondjuk egy erdei séta, a kedvenc éttermünkben egy vacsora, kirándulás a közelben valahol és akkor hátha kiderül mit is érzek. Hogy újraéled-e a szerelem vagy csak közönyösség lesz.


A párom már gondolkodott a következő úti célunkon is, ez is egy nagy változás nála mert mielőtt megismertem, alig utazott.


2020. ápr. 13. 09:46
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Mikor besoroztak férfiakat, volt hogy évekig nem látták egyes párok egymást. Ugyanúgy várták egymást mint mikor elkellett szakadniuk, pedig ők nem tudtak naponta beszélni.


Szerintem csak annyiról van szó hogy elkényelmesedtél. Túl jó a kapcsolat, mindent megtett amit kértél, nincs már kihívás érzés benne, illetve túl nagy a biztonságérzeted. Azzal hogy a kérésedre elkezdte jobban kimutatni az érzéseit is, te visszább vettél, mert már biztonságban érezted magad és tudtad hogy nincs rá szükség. Ő valószínűleg már érzi hogy te távolodsz, ezért még jobban nyomja magát (pl. utazás tervezése, mikor még azt sem tudjuk hogy alakul a járvány miatt a következő 2 hét), ami további távolodást eredményez.


Van rá tippem hogy van-e ennek jövője, de felesleges idegenként - és alapból is - jósolgatni, majd az idő eldönti.

2020. ápr. 13. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

"Mikor besoroztak férfiakat, volt hogy évekig nem látták egyes párok egymást. Ugyanúgy várták egymást mint mikor elkellett szakadniuk, pedig ők nem tudtak naponta beszélni."


Hát persze... meg a mesében, mert régen nem volt semmi bűn, minden ember tiszta, és ártatlan volt...



Mert a katonák sosem boldogították a laktanya könyékén lakó lányokat, és a hölgyek sosem vigasztalódtak magányos éjszakákon otthon lévő férfi karjaiban.



Akkoriban annyi volt a különbség, hogyha jegyben jártál, azt ciki volt felbontani, így aztán együtt maradtak akkor is, ha elmúlt a szerelem (sokszor meg sem volt eleve), vagy ha történt ez+az míg külön voltak.



A távolság az egyik legnagyobb párkapcsolatot romboló tényező, van akinek túléli a kapcsolata, akár több évet is, de a többségnél gyorsan véget vet mindennek.

2020. ápr. 13. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Az utazást nem a következő két hétre tervezi, hanem amikor rendeződik a helyzet.
2020. ápr. 13. 10:09
 4/13 anonim ***** válasza:
Nekem már attól elmúlt, hogy elolvastam az írásod.
2020. ápr. 13. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
64%

Szóval mindenki félrekefél, aki nem tud találkozni a párjával? Jó tudni. :D

Az ilyenek akkor is félrekefélnek, ha együtt élnek a párjukkal. Akik pedig hűségesek, azok a nehéz időkben is azok.

2020. ápr. 13. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Amúgy az egész életemet meguntam, úgy érzem valami változásra lenne szükségem, jobban vágyok külföldre, még soha nem akartam ennyire menni, szívesen tanulnék új dolgokat, pihenni is többet szeretnék.
2020. ápr. 13. 10:26
 7/13 anonim ***** válasza:

"Hát persze... meg a mesében, mert régen nem volt semmi bűn, minden ember tiszta, és ártatlan volt..."


Nem mondtam ilyet és direkt egyes párokat írtam, jelezve hogy nem mindenki ebbe a halmazba tartozott. Viszont volt és van is ilyen a napjainkban is, hogy hónapokra el kell szakadniuk pároknak (pl. mert az egyikük külföldre megy és mondjuk előkészíti a terepet a másikuknak). Én csak annyiról beszéltem hogy nem az idő miatt kéne elmúlnia, más gondok vannak ott.


Másrészről a kérdező azt sejteti, hogy a járvány miatti időszakban nem tudnak találkozni, ami tart kb. 1 hónapja (hisz azt írja hogy ha lemegy ez a mizéria, akkor már mennének is valahova). Na most ha már most ilyen érzések vannak benne ennyire rövid idő alatt, ott alapból is már halálon volt a kapcsolat. A két lényegi történés viszont mindenképp ezek:


- akkor lett a kérdező bizonytalan, amikor a másik eldöntötte hogy belemegy az összeköltözésbe, amit korábban pont ő erőltetett; magyarul ha egyszer komolyan is gondolta ezt, az nem mostanában volt, mert nem ez lenne rá a reakciója


- miután a párjától kért több érzelemkifejezés megtörtént, ő elkezdett visszavonulót fújni és már ott tartunk hogy a másik fél az, aki jobban tolja ezt a témát


A kérdező legutóbbi hozzászólása pedig, amiben azt írja hogy megunta az életét, ismét arra enged következtetni hogy túl kényelmes és biztonságos most neki minden, izgalmat és új élményeket szeretne például külföldön. Amihez joga van nyilván, én csak a miértekre próbáltam rávilágítani mint egy külső emberke, aki nem ismeri se őket, sem a kapcsolatukat.

2020. ápr. 13. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Épp azért vágyok valami újra mert minden mindig ugyanolyan de rossz értelemben. Betegségek, egyetem, aggódás a jövő miatt, bizonytalanság, pihenés hiánya.
2020. ápr. 13. 12:02
 9/13 A kérdező kommentje:
Az összeköltözés témát pár hete mondtam neki. Akkor még ő nem akarta.
2020. ápr. 13. 12:10
 10/13 anonim ***** válasza:

Nincs kizárva: múlhat el, de az sem biztos, hogy emiatt múlik el.

Néhai slágerénekesünknek, Szécsi Pálnak, volt egy olaszból fordított slágere, ami két szerelmes földrajzi távolságáról szól. Egyik mondata így szól: "A távolság olyan, akár a szél: a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja." Érzitek, mekkora igazság van ebben az egyetlen mondatban?

2020. ápr. 13. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!