Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Melyikünknek van igaza?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Melyikünknek van igaza?

Figyelt kérdés

Összevesztünk a párommal mert találkozni akart volna két haverjával és én nem akartam a járvány miatt. Nem önmagában véve a találkozás zavart volna hanem a járvány. Amúgy velem is találkozik de úgy vagyok vele, hogy a mi esetünk más és magamról tudom, hogy amúgy szinte sehova se járok, csak vele érintkezek, ő szintén nem igazán jár el alapból, meg figyelünk, hogy legyen maszk, kesztyű. Ráadásul nagyon nehéz időszakot élünk meg mindketten és tudjuk támogatni egymást. Ő azzal érvel, hogy de a munkahelyére is be kell ugrania (otthonról dolgozott de most lesz valami értekezlet) meg hogy akkor a boltban is elkaphatja meg akárhol. Én erre azt mondtam, hogy azért nem ugyanaz, mert a munkahelyre muszáj bemenni, ki ne rúgják, boltba menni kell, hogy legyen kaja (de oda se megy gyakran), ezek tényleg szükséges dolgok de két haverral találkozni nem szükséges. Mindkettő olyan, hogy évek óta nem látta és én ezt úgy gondolom, hogy ha évekig kibírta nélkülük és különösebben nem érdekelte őt, most is a haverok kezdeményeztek, a párom sose kezdeményez (ha annyira érdekelnék őt, miért nem kezdeményez soha?), akkor miért pont egy járvány idején kell?

Az meg, hogy velem találkozik, nem mondom, hogy 100% veszélytelen de magunkról tudjuk mennyire biztonságos, két régen látott haverról meg nem. Egy párkapcsolat meg amúgy is más, más valaki aki jóban-rosszban kitart a másik mellett és átsegíti a nehézségeken, mint valaki, akit évekig nem lát, nincs ott neki bármikor, nem tud róla annyi mindent, nem olyan fontos neki.

Ezen össze is vesztünk, máshogy gondolkodunk. Már mondjuk kezd "hallgatni" rám... Nem azt mondtam neki, hogy sose találkozzon velük hanem csak annyit, hogy halassza már el mikor elmúlik a járvány. Azt mondja, olyan sose lesz lehet.


2020. máj. 19. 22:50
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
44%
A párodnak van igaza.
2020. máj. 19. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
27%
Szerintem meg a Kérdezőnek van igaza. Két évek óta nem látott havert nem is lehet igazi barátoknak nevezni, én sem értem, hogy mért nem lehet még néhány hetet kibírni.
2020. máj. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
A haver nem mászik úgy bele a nyakadba mint Erzsi néni a boltban aki nem tud várni 2 percet mert biztos nem lesz már akciós a farhát... Hamarabb ülnék be kerthelységbe barátokkal nem körbenyalogatva egymást mint hogy szombat délelőtt bemenjek a képzett virológus "nincs is vírus a Soros találta ki" vérnyuggerek közé a boltba.
2020. máj. 19. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Lassan csodának érzem, hogy én mindig tök normális csajokat fogtam ki. A járvány elején a barátnőm konkrétan elvitt a haverokhoz és ott bográcsozott velünk.

Neki van igaza.

2020. máj. 19. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

A legjobban az nem tetszik az egészben, hogy amúgy ha évekig nem látta őket, akkor miért nem mindegy? Biztos nem olyan baromi szoros kapcsolat van köztük ha évek óta nem látta.

Ebben az esetben viszont várhatna vele legalább pár hetet.

2020. máj. 19. 23:10
 6/12 anonim ***** válasza:
Te pórázon tartod? Június 25ig karanténba helyezed? Vagy tovább? Mikor lesz vége a járványnak?
2020. máj. 19. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Szerintem meg nem kell annyira pesszimistának lenni a járvánnyal kapcsolatban. A lényeg viszont továbbra is az, hogy évek óta nem látta ezeket az embereket, nem is ő maga kereste velük a kapcsolatot így nem értem ugyan miért nem mindegy még pár hét vagy akár hónap.

Különben a szülei is a veszélyeztetett kategória, rájuk is tekintettel kellene lennie meg amúgy az én szüleim is. Betegségek miatt részben. Szerintem ilyen esetben az teljesen korrekt hogy egymást támogatjuk és ott vagyunk egymásnak ha kell de évek óta nem látott haverokkal meg nem növeljük a kockázatot.

2020. máj. 19. 23:35
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tűnik, hogy tök mindegy, mit írunk. Te kötöd az ebet a karóhoz, nem érdekel a véleményünk és úgyis eldöntötted már, hogy neked van igazad.
2020. máj. 19. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Oké, köszönöm mindenkinek, hogy leírta a véleményét de tény, hogy a véleményem nem változott meg.

Bár, azt nem értem, miért olyan biztos benne mindenki, hogy nem lesz vége nemsokára ennek a járványnak. Mondjuk pár hét múlva.

2020. máj. 19. 23:50
 10/12 anonim ***** válasza:
Szerintem neked van igazad. Persze nem lehet hónapokig tartani ezt az állapotot, hogy senki sehova, de még nem biztos, hogy jó ötlet ugyanúgy programozni, haverozni pláne így, hogy 2 éve nem látott haverokról van szó. Szerintem teljesen jogos és érett a gondolkodásod! Pacsi
2020. máj. 20. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!