Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rendbe lehet ezt hozni? Hogyan?
A barátommal 2 éve vagyunk együtt. Az első 2-3 hónapban nagyon kedves volt, majd egyre bunkó. Olyan húzásai voltak, amikre most is könnybe lábad a szemem. Nagyon megsértett, bántott, használt, egy múzeumban mutogatni való paraszt volt velem.
Kerestem mellette mást. Találtam, egészen mást. Megbocsátott, de a féltékenység, rágalmazás lépten nyomon megmaradt.
Vele maradtam, mert úgy éreztem szeretem. Próbál változni, egyre kedvesebb, nagyon igyekszik, DE ÉN NEM TUDOK túllépni a régi sérelmeken és úgy érzem most ez csak színészkedés.
Ő tagadja vagy egyáltalán nem hajlandó erről beszélni.
Olyanra hogy működjön rendesen?
Nem hinném, hiszen sosem működött.
Most mikor a legszebb időszakot élitek, már most ilyen gondok vannak.
Így minek?
Látjátok, látjátok! Mi kell a nőknek?
Engem meg úgy ott hagyott a feleségem, hogy köpni nyelni sem tudtam, és azt sem tudtam miért! Mindenünk megvolt, figyelmes voltam vele, az egzisztenciánk is okés volt, a háztartásban, a gyereknevelésben is bőven kivettem a részem. Sosem csaltam meg, sőt, 100%-ig monogám voltam. Nem jártam el, nincs káros szenvedélyem.
Már mondták régen is, hogy nem legyek már ennyire mintaférj. Hát ja, a bunkóké a világ. 1000 példa van rá, a kérdező is visszahúz ahhoz, aki megalázza folyamatosan. Innentől kezdve hagyjuk már a női magyarázkodást, meg hogy a nők mire vágynak. Azt hiszem én ezt egy életre megtanultam!
Ő bocsátott meg?
Röhej, már bocs.
Találtál mást, OK egy ilyen után nem nehéz.
Az másik rendes volt veled. Hova tünt?
5: Hát nem ugyanaz! Ők még csak ismerkednek, és azon tanakodik, nem bunkó-e, akiben eddig nem látta meg a bunkót, mert ha az, akkor faképnél akarja hagyni.
Ti meg egy alapos ismerkedés UTÁN házasságot közöttetek, és együtt laktatok, tehát téged kiválasztottak már.
Ők még nem választottak!
És nem is középkorúak, hanem tinik.
5: És azt hiszem, ellenkezőjét akarod érteni abból, ami a kérdéseben benne van, hogy a bunkó kellene neki.
Pont azt kérdi, külső szemmel bunkó-e, mert ha igen, akkor lemond róla.
9: Te is itt tartasz, ha viselsz maszkot és fizetsz adót és van személyid.
Az egész világot egy marék pszichopata irányítja egy szobából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!