Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bejövök a volt tanáromnak?
Még a gimiben volt egy fiatal kisegítő tanárunk. Mindenki azzal jött akkor, hogy biztos tetszem neki, és így utólag visszagondolva valóban voltak erre utaló jelek. Akkor nem foglalkoztam vele egyáltalán, mert egyrészt mégis csak a tanárom volt, másrészt volt akkor barátom. Már kijártam a sulit, és az akkori srác sincs meg. Mostanában elkezdte lájkolgatni a képeimet, meg egyszer írt nekem, hogy visszaköltöztem-e a városba. (idő közben elköltöztem Pestre pár hónapra). Az is furi picit, hogy anno senkit nem igazolt vissza ismerősnek a diákjai közül, engem meg ő maga jelölt be. Nekem egyébként tetszik, mindig is jól kijöttünk, ha rajtam múlna randiznék most vele. Szerintetek csak mint volt diákja után érdeklődik, vagy akarhat valamit?
Én 20 vagyok, Ő 27
Tetszel neki. Már nem a tanárod.
Ha neked is tetszik, ráadásul már jobban ismered, hiszen
a tanárod volt, hát sok szerencsét.
Ha tetszik neked, miért ne mennél bele?
Ha adódik alkalom beszélgessetek, már nem a tanáod, felnőttél időközben te is, 7 év nem sok. Egy próbát megér.
#1
Szakgimibe tanultam, turizmus és vendéglátás szakon, és Ő tartotta a szakmai elmélet órákat. :) Utolsó 2 évemben jött csak a suliba, akkor még nem is volt tanári végzettsége, csak a szakmában dolgozott. Rajta kívül még 2 szakmai tanárunk volt, akik szintén nem hivatalos tanárok voltak (azóta mondjuk lehet azok). Velük amúgy is sokkal közvetlenebb volt a viszonyunk, mint a ,,rendes" tantárgyakat oktató tanárokkal. Szóval elég jól meg tudtam ismerni emiatt is.
Köszönöm a válaszokat :)
#5
Nem sikerült értelmezni most neked a leírtakat :D
Pont hogy már nem a tanárom egy ideje és most vonz leginkább, gimibe nem láttam bele többet. A pénz engem nem érdekel, dolgozok, megkeresem a magamét. Nem ez alapján fogok párt keresni magamnak...
#6
Na?
Meg fektetett azóta?
Veszteni valód nincs se neked se neki. Akkor mit kell ezen annyit agyalni?
Vagy oda menjek? Segítsek?
Ha jó csaj vagy akkor nem bánom, szívesen elő melegítelek neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!