Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit akarhatott tőlem ez a lány?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhatott tőlem ez a lány?

Figyelt kérdés
A munkahelyemre januárban egy új lány érkezett. Nagyjából egy hónap múlva megtudtam, hogy tetszem neki. Beszéltünk pár mondatot, aztán bejelölt facebook-on, onnantól kezdve napi szinten beszélgettünk. 2-3 hét elteltével csókolóztunk először. Azt követően bármikor találkoztunk, ölelkeztünk és csókolóztunk. Többször találkoztunk munkahelyen kívül is, de furcsálltam hogy sosem ajánlotta fel hogy menjek be hozzájuk vagy bemutat a szüleinek (elég fiatal 20 éves és még a szülei eléggé szemmel tartották). Amikor utaltam rá, hogy jó lenne tovább lépni (ez kb. 1-1,5 hónap után történt), csak annyit mondott hogy ő nem fekszik le akárkivel meg eddig csak 2 fiúval csókolózott. ő csak komoly kapcsolatban gondolkozik. Aztán engem kérdezett, hogy mi is van köztünk, amit nem tudtam hova tenni, mert nyilván nem járkáltam volna utána ha nem akartam volna tőle semmit. Aztán egyik nap találkoztunk, folyton csak ölelgetett meg nagyon sokat csókolóztunk, utána annyit írt facebook-on hogy reméli még sokáig szeretni fogom. Aztán következő találkozón mint akit kicseréltek, teljesen flegma volt, mindig sokat viccelődtünk, piszkálódtunk egymással, de akkor bármilyen kis megjegyzésre bunkón válaszolt, hogy ilyeneket ne mondjak neki. Másnap közölte hogy nem jön dolgozni mert beteg és táppénzen lesz, facebook-on tőmondatokban válaszolt, hiába kérdeztem hogy mi a baja, kitért a válasz elől, több mint két hétig nem is találkoztunk. Utána már odáig fajult a dolog, hogy vissza sem írt, amikor találkoztunk munkahelyen levegőnek nézett. Ezt én számon kértem rajta, amire csak annyit mondott hogy jobb lesz ha csak kollégák leszünk. Korábban alig beszélt a többiekkel a munkahelyen, meg tök félénk és bátortalan volt, de utána mint akit kicseréltek, nagyon jó kedvűnek tűnt meg feltűnően többet beszélgetett. Amikor megkérdeztem tőle hogy mi történt, miért szakított meg velem minden kapcsolatot, annyit mondott hogy szerinte nem akartam komoly kapcsolatot (ezt nem tudom miből szűrte le) meg neki amúgy is csak átmeneti megoldás ez a munka és nyáron el fog költözni BP-re (ezt az elejétől kezdve tudtam, szóval nem tudom miért lett hirtelen probléma). Engem nagyon rosszul érintett, hogy egyik napról a másikra történt ez, ráadásul nem beszéltük meg személyesen, pedig lett volna rá alkalma bőven, hanem inkább eltűnt. Nem tűnt úgy mint akit megviselt ez, szóval így utólag nagyon furcsa nekem ez a dolog, hiszen nem is én kezdtem ki vele, hanem fordítva, nem hiszem hogy ezt érdemeltem. Arra is gondoltam már, hogy valaki telebeszélte a fejét, akár a szülei, akár valamelyik munkatárs...ha valami nem tetszett neki, meg lehetett volna beszélni.
2021. máj. 29. 16:06
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Ja és a lényeg, hogy elég szemét húzásnak gondolom ezt, mert eleinte én nem figyeltem fel rá, aztán mire megkedveltem, megszerettem, akkor eltűnik...
2021. máj. 29. 16:09
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem érdemes túlgondolni, valószínűleg kattant volt a csaj.
2021. máj. 29. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
#2
2021. máj. 29. 16:13
 4/13 A kérdező kommentje:
Fogalmam sincs, az érzelmei őszintének tűntek..
2021. máj. 29. 16:14
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

"Fogalmam sincs, az érzelmei őszintének tűntek.."


Talán egy része az volt, de teljesen biztos nem, vagy nem úgy dobott volna el mint egy - ne haragudj, de - szros pelenkát.


Veled 2 hét után már csókolózott, mikor azt mondta eddig összesen 2 fiúval tette. Ha annyira félénk és bátortalan lett volna, ahogy mutatta és mondta magáról, akkor veled se halad ilyen gyorsan, szóval nagy eséllyel ebben is kamuzott. Ráadásul ahogy elvágta veled a szálakat, az eléggé mutatja, hogy nem probléma neki a kavarás és az azonnali lezárás, így a rövid kalandok se állhatnak távol tőle.

2021. máj. 29. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Betegek az emberek...nagyon nagy gond van a toronyba egyeseknél!
2021. máj. 29. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
De akkor se értem mi értelme volt ennek? Mert azt megértem ha valakivel egyszer lefekszik, aztán nincs tovább. De miért kell valakivel 2 hónapig rendszeresen beszélgetni meg találkozni, hogy aztán minden kapcsolatot megszakítson vele?
2021. máj. 29. 16:30
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Ezt mi sem érjük pajtás...most feladtad a leckét a gyk népének. Lehet van valami pszihés zavara.
2021. máj. 29. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
85%

Velem is csinálta ezt kolléganő, de én 2 hét után rájöttem, hogy hülyít és én mondtam meg neki, hogy legyünk csak kollégák.

A "mi értelme volt ennek" részre nem fogsz se itt, se máshol választ kapni. Tapasztalt férfiként pillanatok alatt kideríthető, hogy egy nő komolyan érdeklődik, vagy csak az egóját ápolgatja veled. Ne pörögj ezen, lépj tovább, majd jön értelmesebb nő.

2021. máj. 29. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
2021. máj. 29. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!