Elhagynátok a párotokat, ha gyász miatt elhanyagolna titeket?

Az oké, hogy sok időt tölt azokkal a barátokkal, akikkel közös csapatuk volt, ez ilyen dolog. Rövid ideig az is oké, ha több időt tölt velük, mint velem. De hogy hónapokig elhanyagoljon, az felejtős, valószínűleg igen, elhagynám. Én vagyok a párja, rám IS kéne támaszkodnia, velem IS meg kéne osztania a bánatát, hagynia kéne, hogy én IS segítsek. Ha engem kizár az egész folyamatból hónapokon keresztül (nem 1-2 hétről, esetleg egy hónapról beszélünk, hanem hónapokról), akkor igazából minek vagyok neki, minek kellek? Hogy legyen, aki főz és takarít, esetleg legyen valaki, akivel szexel, ha akar éppen? A kapcsolatot a nyomorult időszakokban is ápolni kell. És az élet megy tovább, bárhonnan is nézzük, bármennyire is fáj.

Én is elveszítettem már a nagyapámat és az apámat (21 voltam), a párom volt a támaszom, és bármennyire nehéz is volt, nekem is figyelnem kellett a körülöttem élőkre, akik szeretnek. És nekem sem szabadott beleragadnom a gyászba; meg kell siratni, fel kell dolgozni, de attól, hogy elhanyagolom a szeretteimet, a halottaim nem jönnek vissza. Cserébe elveszíthetek minden mást is.

Azt hittem csaladtagja halt meg

Ez igy viszont eleg gyerekes.. zenekar.. istenem.😅😅