Miert érzek így? Normális vagyok?

18évesen megismertem a(z akkori) nagy őt. Mindenben olyan volt, mint ahogy megálmodtam milyen párom lesz egyszer. Legalabbis azt hittem a rózsaszín ködtől. 4 és fél evig volttunk együtt. Az első 3 és fél nagyon jó volt. Vagyis akkor azt hittem. Élveztem az életet vele. Viszont ott elkezdett inni, egyéb szereket használni. Egyre több veszekedés, majd már tettlegesség is. Az lett a vége, megerőszakolt betépve. Otthagytam. Utána zaklatott, birósági ügy is lett belőle, ugy fenyegetett.

Elváltak utjaink, nagyon sokáig nem is hallottam felőle. (Ugy 6 évig)

Lett egy uj kapcsolatom. Összeházasodtunk, van már egy 2 éves fiunk, es egy 2 hónapos lányunk.

Szeretem a férjem. Az első évek maga volt a tökéletesség. Főleg azok után, hogy megfogadtam sosem lesz kapcsolatom. Aztán elkezdett laposodni minden (addigra már a 2.babánkkal terhes lettem).

Most itt vagyok 2 gyerekkel, egy férjjel akit szeretek, de már nem olyan, mint régen. Reggeltől estig dolgozik, alig van velünk itthon.

És a sors fintora. Mikor most a lányomat szültem, az exem barátnőjével kerültem egy szobába. Ő is akkor szült mikor én.

Mikor az exem bejött látogatni, hát nagyon fura érzés volt.

Azota anyával is beszélgettünk róla, hogy megváltozott (ugyan abban a faluban laknak).

Most egyre többet jut eszembe. Hogy mellettem miért kellett olyanná válnia, amilyen lett. Mi vezetett ide? Utána hogy tudott megjavulni? Hogy mi lett volna, ha vele maradok, akkor hozzám jöhetett golna látogatni. Annyi a kérdés bennem. És bevallom, azota hiányzik.

De emellett bűntudatom van, mert ott a férjem, aki szeret. Aki azert megy reggeltől estig, hogy mindenünk meglegyen. De emellett sosincs velem,velünk. Szeretethiányom van.

Szoval annyira össze vagyok zavarodva. Emellett egy kis szülés utáni depresszió is befigyel.

Igazából nem is tudom mi lett volna a kérdésem, csak jól esett kiirni, hatha valaki ad valami tanácsot rá.