Mi ez az érzés? Figyelemhiány lenne?

Van egy férfi akit közös ismerős útján ismerek. Nem vagyunk barátok, még haverok sem, szándékoltan sosem találkozunk, nem csinálunk semmit közösen. Tulajdonképpen csak akkor találkozunk ha a közös barát ott van, de ez relatíve gyakran előfordul. Jól kijövünk, elhülyéskedünk stb.

Azt már régóta sejtem, hogy tetszem neki, voltak jelek, gesztusok. Nem foglalkoztam ezzel sokáig, mert nekem nem tetszett, bár kedvelem de ennyi.

Aztán később (elmúlt pár hónapban) azon kaptam magam, hogy sokat gondolok rá, az együtt eltöltött időre ami többnyire jó hangulatban telik, tkp várom hogy lássam, örülök ha találkozunk.

De tovabbra is azon az állasponton voltam, hogy nekem nem tetszik. És akkor itt jött az, amit többen is kérdeztek tőlem amikor meséltem róla, hogy lehet mégis érzek valamit iránta, de bemesélem magamnak hogy nem, mert nem az esetem (se kívül, se belül). Mi van ha csak magam áltatom.

Viszont bármikor begondolok abba, hogy milyen lenne ha történne valami köztünk, kellemetlen érzés fog el. Nem az amikor az ember vágyakozik azután hogy a "kiszemeltje" megcsókolja v ilyesmi, hanem kifejezetten negatív. Nem is ilyen embert képzelnék el/szeretnék páromnak.

De mégis sokat gondolok rá. Többet mint szerintem egy szimpla haverra (haver szerűségre) normális.

Lehet, hogy arról van szó, hogy élvezem a figyelmet, élvezem, hogy látom hogyan néz rám?

Vagy mi ez az érzés?

Egyébként bocsánat a terjengős szövegért, eléggé fáradt vagyok és igen valószínűleg nőkhöz híven túlbonyolítom. 😅