Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ennyin múlt komolyan a vonzalom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyin múlt komolyan a vonzalom?

Figyelt kérdés

Állandóan szívecskézte a képeimet Fb-on. Megosztottam néhány oltásellenes videót és azóta nem reagál semmire.

Pedig nem azért osztottam meg, mert biztosan tudom a tutit, hanem mert figyelmeztetni akartam másokat, hogy lehet hogy gond van az oltásokkal vagy egy részével.

Arról már nem szólva, kik és hogyan fordultak el tőlem emiatt a munkahelyen, konkrétan az állásom is veszélyben.

Tehát ennyit ér az ember másoknak?



2022. jan. 11. 03:21
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
45%

"Képes vagy megérteni, amit maga Robert Malone nyilatkozik?"


Nem hinném, hogy képes vagyok rá, ugyanis a tudományos témák nem hétköznapi beszéd, megértése angolul meghaladja a B2-es szintet. Szóval kihagyom.


Ez azonban semmit sem igazol, hiszen attól, hogy az oltásellenesek maguk mellé állítottak egy szakmabelit még nem jelenti azt, hogy igazuk is van.


Elmondom, miért.


Mikor berobbant a Covid-19, akkor terjedt a neten "Roberto Petrelli olasz orvos beszéde", akiről kidert, hogy még a szakmájával is szembe került.

Másik példa: az evolúciótagadók is hivatkoznak Michael J. Behe, amerikai biokémikusra, de nyilvánvaló, hogy a szakma nem ért vele egyet.


Gondolom, ez a Malone is hasonló fazon lehet. Az, hogy a vakcina nem jó, az ő szubjektív véleménye. De mivel te oltásellenes vagy, ezért neked nem az jön le belőle, hogy Malone téved, ezért nem osztják a nézeteit a kollégái, hanem az, hogy nála az igazság faklyája, amit a szakma igyekszik kioltani.


De milyen alapon? Kinek az érdeke az, hogy a vakcina rosszat tegyen az emberekkel, és hogyan hagyhatja ezt a WHO?


A fentiek alapján nekem az jön le, hogy Malone nem tudta igazolni tudományosan a nézeteit. De egyébként is, most már rengeteg ember van beoltva. Kínában már tavaly átlépte az 1 milliárd főt a beoltottak száma, - ehhez tegyél hozzá más embereket is világszerte.


Milliárdnyi ember van beoltva. Ha nem lenne jó a vakcina, kiderült volna a turpisság.

2022. jan. 11. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
Hidd el, jobb, hogy ez most derült ki. Sajnos bejött egy új szempont az ismerkedésnél, ami elég megosztónak bizonyul. Mintha eddig is olyan könnyedén ment volna... Nem passzol a világnézetetek. Őszintén szólva, megértem őt. A kezdeti szimpátiát nálam is kiölné egy masszív vélemény, ami az enyémmel szembe megy. Jelen esetben legyen akár oltáspárti, vagy azt propagáló az egyén, sajnos nem igazán látom a közös jövőt semmilyen szinten vele, ahogy ő se velem. Szóval megértelek.
2022. jan. 23. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 A kérdező kommentje:
Én is megértem most már. Én nem vagyok véresen oltásellenes, teljesen jól meg vagyok oltottakkal, oltatlanokkal. Kivéve a szélsőséges nézeteket vallókkal. Ezeket egyik oldalon sem csípem. Ki lehet itt biztos bármiben is? Sose tudtam létezni olyan emberek mellett, akik mindenkinél jobban tudtak mindent és ez alapján ítéltek meg mást .Politikával is így vagyok. Én ezt a srácot lazábbnak hittem. Lehet, hogy nem is itt van a gond. Írt egy kritikát, amire szívvel válaszoltam. Szerintem ezért vagyok ejtve. Igaz, ő fél évig szivecskézett, gondolom most végre kapott reakciót és már így nem érdeklem. Csak hiúság volt nála, semmi több. Kellett a skalpom.
2022. jan. 23. 22:12
 24/32 anonim ***** válasza:

Engem az nyomaszt borzalmasan, hogy egyáltalán olyan kifejezés, hogy "oltásellenes" létezik! Érted kérdező? Tehát az a rémisztő, hogy a társadalmunk olyannyira szét van hullva, hogy HÁROMBÓL EGY MAGYAR nem veszi föl az oltást, majdnem a társadalom harmada! Annak ellenére, hogy az oltások kockázatai messze-messze-messze alulmúlják az általuk nyújtott védelem értékét! Ez a baj!

Ha jó frizurát akarsz kihez mégy?

Fodrászhoz, nem? Miért? Mert ért hozzá!

Ha oltásokról van szó kinek hiszel? annak, aki azokkal foglalkozik és ezzel tölti az életét pl. virológus, gyógyszerész, kutató biológus vagy valami youtuber zugkonteósnak, aki mondjuk kettes volt biológiából?

A zugkonteósnak!


-és itt a baj! Hogy józan ésszel, vízvezetéket vízvezeték-szerelővel szereltetsz, hajat fodrásznál vágatsz, de ilyenkor nem a szakértőre hallgatnak sokan, hanem valami sudri-budri videógyárosra. Itt a baj!

2022. jan. 23. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 A kérdező kommentje:
24-es, és szerinted ez miért van? Én egy egyszerű szimpla visszatérő vesemedencegyulladást sem tudtam megoldani addig, amíg el nem mentem alternatív gyógyászhoz. Háziorvosom hiába írta fel 3 éven át az újabb és újabb antibiotikumokat. Hogy miért nem mentem urológushoz? Mert hülye voltam és huszoneves gyerek. Ő biztos csinált volna tenyésztést. De miért nem küldött oda a háziorvos? Bíztam benne. Aztán egy homeopátiás szer vetett véget 3 ev vesemedencegyulladásnak. De van olyan bajom, ami 10 éve gyötör. Hova menjek vele? Voltam bőrgyógyászaton. Gasztron. Ennél több időm nincs. Marad a betegség. Anyám 20 éve a kemoterápiától halt meg. Azóta rengeteget fejlődött ez a terület. Nyilvn anyám halálából is tanultak az orvosok. Amikor a hemzológusa értesült róla. megszédült. Nekidőlt a faln
2022. jan. 24. 05:24
 26/32 A kérdező kommentje:
falnak. Fiatal orvos volt. elment szabadságra és ezalatt történt valami. Akkor még nem volt steril szárny abban a kórházban. Az orvosok náthásan mászkáltak a lenullázott immunrendszerű kemosok között. Anyám náthájából 1.5 nap alatt lett 2 oldali tüdőgyulladás. De Mamám rákkezelése se a bizalmat erősítette bennem az orvosok iránt. Hónapos várólisták nagyon komoly betegeknek.Mindez oda vezetett. hogy az orvostudományban már nem bíznak az emberek. Az egészségügy luxus lett. csak pénzért elérhető. ha nagy a baj. Csoda. Hogy az orvosok szava már nemszent?
2022. jan. 24. 05:29
 27/32 anonim ***** válasza:
26# Most te az orvosokra fogod hogy elkapott tőlük valami nyavaját? Bárkitől elkaphatsz vírust, ha megfogsz egy kilincset, csapot, buszon, kocsiban, boltban. És sajnos egy rákos betegnél ez mindig benne van a pakliban. Ne legyél csőlátó, ha meg nem elégedett valaki az orvossal, kezeléssel, válthat intézményt. Nagyon sok jó orvos van, és van aki nem az sem emberileg sem erkölcsileg. De ettől még ne húzd rá ezt minden orvosra mert ez nem így van.
2022. jan. 24. 05:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 A kérdező kommentje:
Nem, az egészségügyre fogom, ahogy tönkretették ebben az országban. Akkor épült a steril szárny abban a kórházban, ahol biztonságban lehetett volna az anyám is. Nem érte meg, hogy eljészüljön, de más betegek igen. Aztán pár év múlva bezáratták ezt a kórházat, mert minek. Tudtimmal azóta is kísértetház a Szabolcs utcai kórház épülete.
2022. jan. 24. 06:25
 29/32 anonim ***** válasza:
54%

Ezt én is tapasztalom, hogy sok rossz orvos van, sajnos már mindenkinek a saját felelősége, hogy megfelelő orvost találjon az adott problémára, utánajárjon a dolgoknak és a szakorvos számára minél pontosabb tájékoztatást adjon a problémájáról, másképp félre kezelik.


Szerintem részben a túlterheltség, másrészt a rossz megbecsülés az oka, arról nem is beszélve, hogy bizonyos orvosok titkos szerződést kötnek gyógyszercégekkel, hogy a készítményeiket ajánlják boldog, boldogtalannak, némi extra bevétel reményében.


Segítségedre lehet a honlapon található vélemények, értékelések az orvosokról, beszélgess velük, figyeld meg hogyan viszanyulnak hozzád. Sajnálatos módon a hasznosabb szakorovosi ellátások általában fizetősek, mert a TB rendszert teljesen leépíte a kedves országvezetés.

2022. jan. 24. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:

A legjobb szűrő, ha önmagadat adod minden helyzetben, így hamar megszabadulsz a nem hozzád való emberektől.


Jelen esetben a dogmatikusan gondolkodóktól.

2022. jan. 31. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!