Akit először nem tartasz szexuálisan vonzónak egy idő után vonzónak találhatod? Volt erre példád?

Én az ismerőseimről 1-2 év után nem tudom megmondani, hogy mennyire néznek ki jól.

Tehát, ha ennyi ideje ismerem, rendszeresen találkozunk (mondjuk 2 havonta és nem kettesben, hogy végig őt kelljen néznem) és csak akkor merül fel először, hogy egyáltalán szóbajöhetne, akkor szerintem nálam a külső már nem számít.

Ha viszont, ahogy írtad, nyomulna akkor ez totál ellentétes hatást váltana ki.

Kicsit hosszú lesz, de a lényeg benne van, hogy mi hogy működik a nőnél.

A nőnek minden is kell. A külső is, és az anyagiak is. Humor, magabiztosság, személyiség, empátia? Na, az nem! Ez csak egy falvédőszöveg, hogy ne tűnjenek olyan ösztönlényeknek, mint amilyenek valójában. Hatalmas tévedésben van az a férfi, aki úgy gondolja, hogy egy nő megszerzéséhez ezeket kell fejlesztenie!

Valójában egy nő párválasztási preferenciáit két dolog határozza meg: a külső és az anyagiak, semmi más. Az általuk hangoztatott hazugságok ellenére nem vágynak se (érzelmi) stabilitásra, se romatikára, se szerelemre, nem is képesek ilyet érezni, és egyáltalán semmilyen, pusztán érzelmi alapú kötelékkel kötődni a férfihoz (azt nem kétlem, hogy képesek olyan kiválóan eljátszani, hogy maguk is elhiszik, hogy igen, de nincs mögötte valódi érzelem). Ha mégis ezekről beszélnek, az nem más, mint az alfa iránt érzett erős szexuális vágy infantilizálása, lelki síkra vetítése, vagy a béta partner iránt érzett tolerancia, cserébe az anyagi biztonságért. Ha a nagyobb financiális vagy élvezeti haszon esélye úgy diktálja, elhagyják a férfit, és pillanatok alatt alakítanak ki újabb (látszat)köteléket egy másikkal.

Ez könnyen bizonyítható is, de nem röviden, tehát hosszú leszek. Úgyhogy biztonsági öveket becsatolni! Egy alapos tükör következik a női nemnek (úgyis szeretnek tükör előtt állni).

Abból indulunk ki, hogy a nők alapvetően hipergámok, kétféle értelemben is. Az egyik (ősibb) típusú hipergámia evolúciós szinten kódolt, tehát KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN NŐ sajátja. A másik társadalmilag kialakult, a monogám együttélés intézménye (legyen az házasság, vagy szabályozott és nem szabályozott élettársi kapcsolat) szülte, és szintén MINDEN NŐRE jellemző, mert bár a feljettebb emberi társadalom hozta létre, valójában a megváltozott körülmények között jelentkező, mégis ösztönös törekvést jelent.

A két törekvés sohasem különül el a nőben, de nem is fut mindig párhuzamosan, mindig egyforma prioritással, azt, hogy éppen melyik dominál, kompromisszumok és a hasznosság elve határozzák meg.

Ennek bizonyításához nagyban támaszkodom majd Gilles Saint-Paul, a neves francia közgazdász "Genes, Legitimacy and Hypergamy: Another Look at the Economics of Marriage" című tanulmányára, amely alapvetően közgazdaságtani folyamatokat elemezve tanulmányozza a jelenséget, és matematikai-statisztikai számításokkal támasztja alá.

Saint-Paul először is egy olyan természeti állapotból indul ki, amelyben nem létezik a férfi és a nő megegyezésen alapuló együttélése.

Ebben az állapotban a képlet egyszerű. A szerző bizonyítja és leírja, hogy egy ilyen állapotban a nő – függetlenül a saját genetikai állományának, külső tulajdonságainak minőségétől – az alfa-férfiakkal való párosodást fogja preferálni, a béta-férfiak pedig kiszorulnak a párzásból. Gyakorlatilag ez a lényege az "ősibb" fajta hipergámiának. Ez nyílvánvalóan evolúciós szinten azért van így, mert a nőstény a lehető legkedvezőbb genetikai állományt akarja biztosítani utódai számára.

Az egy másik dolog, hogy genetikailag sohasem lehet biztos abban, hogy az utód is alfa lesz, tekintve, hogy valójában tökéletes génállományú ember abszolút értelemben nincs. A legjobb genetikai állományú egyed genomja is több száz desruktív recesszív gént tartalmaz, amelyek ha egy apai és anyai génből álló párban találkoznak, gyengébb tulajdonságokat, de akár fejlődési rendellenességeket is létrehozhatnak az utód fenotípusában. Magyarán egy jó genotípussal rendelkező férfinak nem biztos, hogy jó fenotípusú utódjai lesznek, a teljesen véletlenszerű DNS-rekonbináció miatt.

Attól függetlenül, hogy a természeti állapotban a nők ezen hipergám törekvése elsősorban a legjobb génállományú utód létrehozására irányul, a mai modern társadalomban éppúgy érvényesül. Sőt, a Saint-Paul által lemodellezett természeti állapot törvényei tökéletesen leképezhetőek a modern társadalom azon fiatal populációjának párválasztási szokásaira is, akik már ivarérettek, készek a szexuális aktusra, de még nem (vagy csak félig-meddig) rendelkeznek önálló egzisztenciával.

Nagyon egyszerűen megfogalmazva: az egyetemista, szemüveges, a fél napját a könyvtárban töltő "jókislány" ugyanúgy az alfával való párosodásra törekszik, mint az üresfejű plázacica. Ez a hipergám ösztön evolúciósan kódolt minden nőben, tehát egyáltalán nem intelligencia vagy iskolázottság függvénye! Egy szűkebb ismeretségi körben, ahol mondjuk viszonylag kevés az alfa, a "jókislányt" és a plázacicát jó eséllyel egy hét leforgása alatt ugyanaz az alfa fogja ágyba vinni, mert a hipergám természetük azt is implikálja, hogy akár osztozni is képesek egy alfán, minthogy egy bétát válasszanak.

Na de menjünk tovább!

Vezessük be a képletbe a monogám együttélés intézményét! – mondja Sain-Paul.

A házasság – nevezzük így az egyszerüség kedvéért – közgazdasági szempontból nem más, mint egy financiális megállapodás egy bármilyen státuszú nő és egy (általában béta) férfi között, amelynek során a férfi megvásárolja a nőtől azt a legitimitást, hogy sajátjának tekintse a házasságban született utódokat, és ezáltal humán és financiális erőforrásokat fektethessen a gyermekekbe. A nő a kompromisszum ráeső részében – elvileg – lemond a minél több alfával való párosodásról (és a jobb genetikai anyagról), amit viszont a férfinak azzal kell kompenzálnia, hogy egyre több erőforrást kell a nőbe és az utódokba fektetnie.

Saint-Paul ezek felett azt is kimutatja, hogy az ilyen házassági együttélés annál hatékonyabb, minél nagyobb a különbség a nő és a férfi bevitt erőforrásai között, mégpedig a férfi javára. A leghatékonyabb akkor, ha a nő nulla, a férfi pedig magas erőforrással rendelkezik.

Ellenben, ha a nő egy kicsit is magasabb erőforrással rendelkezik, az már nem működőképes. Magyarul: Saint-Paul a Bertrand és munkatársai által szolgáltatott mikroökonómiai bizonyítékok alapján kijelenti: annál nagyobb az instabilitás egy házasságban, minél inkább csökken a különbség a nő és a férfi erőforrásai között, és akkor a leginstabilabb, amikor a nő több erőforrást visz be, mint a férfi.

Mindez a mindennapi élet nyelvére lefordítva: ha egy férfi veszít az erőforrásaiból (kereset szempontjából rosszabb munkahelye lesz, elveszíti az állását), a nő máris kész kilépni a kapcsolatból.

Ilyenkor a nő két dolog közül választhat.

1. Ha elég erőforrása van egyedül is, újra az alfákkal való párzás mellett dönt (tartósan, vagy átmenetileg). Ezt csak akkor teheti meg, amíg "el nem ér a falhoz", vagyis még elég vonzó és fiatal. Ilyenkor az evolúciós hipergámia érvényesül.

2. Ha nincs elég erőforrása, akkor új, nagyobb erőforrásokkal rendelkező bétát választ, ilyenkor újra a financiális hipergámia érvényesül.

A nőnek viszonylag könnyű dolga van, amióta az 1960-as évektől kezdődően a "vétkességi elvű" bontójogokat a modern jogrendszerekben elkezdte felváltani a "feldúltsági elv". A vétességi elvben még a válni szándékozó félnek bizonyítania kellett, hogy a vétkes fél megszegte házastársi kötelességeit. A feldultsági elv alapján nem kell semmit bizonyítani, a feleség bármikor elválhat, bármiért, és arról azért valid statisztikák vannak, hogy a válások 70-75 %-át világszerte a nők kezdeményezik.

Saint-Paul tehát a közgazdaságtani vizsgálatok módszerével, statisztikai mérésekkel, komoly matematikai számításokkal igazolja, felhasználva más társtudományok eredményeit, hogy a nőket alapvetően a hipergámia motiválja a párválasztásban. Nagyon érthetően fogalmazva két dolog számít: a külső és a pénz. Arra törekszenek, hogy egy férfiban mind a kettőt megszerezzék, de ha ez nem sikerül, hajlandóak a kompromisszumra egy kevésbé előnyös külsejű férfival, ha elég anyagi erőforrással bír.

A közhiedelemmel ellentétben nem számítanak a belső tulajdonságok, ezek semmit sem adnak hozzá egy kapcsolat stabilitásához, vagy épp instabillá válásához – a nő szemszögéből.

A teljesség kedvéért: a legkeményebb MGTOW ideológiák sem tagadják, hogy létezik olyan, hogy "normális nő" kategória. Csupán azt mondják, hogy ezeknek az előfordulása a Föld nevű bolygón hasonló gyakorisággal bír, mint a franciumé, laboratóriumon kívül, a természetes környezetben. Ezzel tapasztalataim alapján messzemenően egyetértek.

#22 Az alapvető kiindulópontod nincs alátámasztva.

Légyszí, hozzál egy megbízható cikket, ami alátámasztja, hogy minden nő hipergám és akkor továbbolvasom.

A hypergamy meg nem a monogámia ellentéte, hanem a felfelé házasodás a társadalmon belül...

23

Nézz utána az eredeti cikknek, amire hivatkozom. Tudom, a Cambridge University Press nem a te világod, de azért próbáld meg!

Nem állítottam, hogy a hipergámia a monogámia ellentéte, úghogy olvasd el még egyszer, próbáld meg értő olvasással. :)