Az normális dolog hogyha a kapcsolatban az egyik fél igényli az egyedül töltött időt?

Számunkra alapvető, hogy a páromnak és nekem is kell néha az "én idő" és elvan a másik nélkül. Nagyon szeretjük egymást, imádjuk a másik társaságát, de ettől függetlenül van életünk a másikon kívül is.

25/N

Nálunk is hasonló de az én párom még sunyi is valahogy.

Ugyanis ő lóg folyton a nyakamon, kiköveteli a napi együttléteket, néha megfolytva érzem magam.

És amikor vannak olyan pillanatok amikor azt mondom neki úgyis hajat festek hajpakolok hajmosok es az hosszu addig nyugodtan nézzen át hozzájuk, (menjen haza), olyankor úgy indul el mintha fel lenne villanyozódva örömmel, valahogy mint akit elengednek suliból/munkábol hamarabb. Mintha csak engedélyre vàrt volna.

Én nem értem. Nem én kötöm magamhoz, ez fordítva van, ő akar állandóan nálam lenni és velem, és mégis ez megy.

Nemhiszem hogy csajozna, és bennem nem az az érzés jön mintha jobb lenne neki nélkülem, vagy a magánszférának örülne meg, hanem nem tudom hova tenni fura az egész.

Folyt

Tehát az én párom mintha annak örülne hogy nem övé a felelősség hogy saját döntésből megy egy kicsit magánszférázni, hanem hogy ezt én vállalom magamra es en küldöm el. Azaz utólag nem mondhatnám azt hogy te mentél el te léptél le miert nem vagy velem,(habár én nem ez vagyok), hanem az van hogy dehát te mondtad hogy menjek.

Mintha játszmázna és úgy hogy arra nincs is semmilyen szükség egyáltalán. Fura

Én a másik oldalon vagyok, akinek több egyéni, önálló programra énidőre can szüksége. Veszekedtünk is már emiatt, mert párom is úgy értelmezte, hogy ezek szerint nekem nincs is rá szükségem, elvagyok nélküle, nem fontos nekem.

Nehéz elmagyarázni, de attól mert jó időközönként saját hobbinak élni, olyan programokat szervezni, amiben nincs benne a párom (pl barátokkal tali, csak engem érdeklő rendezvények), még nem jelenti, hogy nem szeretem, nem fontos nekem és nem hiányzik.

De ha nincsenek ezek az énidők, igen hamar megfulladnék, és akkor igen, máris jobb lenne nélküle, mint bezárva egy ilyen kapcsolatba.

Én azt látom gondnak, hogy ilyenkor a másik félnek nincs valójában hobbija, olyan kiterjedt baráti köre, ami programot, kikapcsolódást adna neki, nem tudja milyen egyedül élni. Pedig ahogy fentebb is írták többször, az énidő igenis hasznos dolog. Én pl ezért félek is kicsit összeköltözni, mert most még van hova visszavonulnom, de egy lakásban élve már jóval nehezebb lesz.

Miért ne lenne normális dolog? Miért lenne neki jobb nélküled?

Alapvető szükséglet szerintem, amit az ember párjának illik hagyni kielégíteni. Nem kell összeragadni.

Legalábbis én ezt nagyon megértem. Én minden nap igénylek egy kis időt, amikor egyedül lehetek. Ha negyed óra jut, akkor annyi, de akkor nagyon nem tetszene, ha a párom hisztizne, hogy jobb nekem nélküle.