Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Érdemes lenne elhívnom találko...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes lenne elhívnom találkozni kettesben? Kifejtem.

Figyelt kérdés

Külföldre költöztem és nagyon sok emberrel ismerkedtem meg rövid idő alatt. Megismertem egy férfit aki eleinte, mint férfi nem érdekelt de az első perctől kezdve nagyon jól kijöttünk. Nagyon sok közös van bennünk, sose feszengtünk egymással, nagyon megkedveltem.


Időközben rájöttem, hogy nekem megtetszett. Nagyon furcsa érzés, mert amúgy nem az esetem, nem is az van a fejemben, hogy mennyire megcsókolnám vagy hasonló szóval ha rágondolok elsősorban nem szexuális értelemben gondolok rá, mégis legszívesebben minden percem vele tölteném.


Szóval mondjuk azt, hogy barátok lettünk (vagy olyasmi), viszont az utóbbi időben nem igazán tudtunk sok időt együtt tölteni, ha találkoztunk az is társaságban történt. Többször volt olyan, hogy elkezdett mesélni valamit, vagy belekezdtünk egy témába csak aztán nem olyanok voltak a körülmények hogy belemélyedjünk, közben jöttek mások is stb.


Itt jön az én dilemmám (bár szerintem már tudom, mit fogok csinálni miközben írom, de érdekelnek objektív vélemények): jóban vagyunk, mind a kettőnk közvetlen, kedvel ez biztos. Viszont folyton ott motoszkál bennem, hogy ha ő is érezne valamit, akkor már elhívott volna szerintem. Aztán rájövök, hogy igazából nem mertem kimutatni, hogy én többet érzek. Heccelem, mosolygunk, stb. de nem igazán flörtöltem, nem igazán kezelem máshogy mint másokat, nem igazán mutattam ki, hogy részemről több van a sztoriban. Leginkább azért, mert sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit is akarok, próbáltam ezt elnyomni magamban. Aztán mindig eszembe jut, hogy vajon számít-e ez?


Beszélgettem másokkal erről is, meg valahogy sokszor szóbakerültek kapcsolatok és több nő is megosztotta, hogy úgy jöttek össze a párjukkal, hogy az első találkozást ami kettesben történt ők dobták fel. Én sose kezdeményeztem így. Sose voltam elég bátor ehhez. Most meg bekattant valami, hogy igazából nincs vesztenivalóm.


Arra gondoltam, hogy valamikor elhívnám kávézni, ahol végre kicsit többet tudnánk kettesben lenni annál, hogy együtt buszozunk v hasonló. Ha meg esetleg nem érdeklem úgy, akkor is rá lehet fogni, hogy baráti találkozó (elvégre kvázi az, nem konkrétan randira hívnám).


Érdemes lenne? Mik a tapasztalaitok ha a nő dobja fel a találkozást?



2023. márc. 31. 16:03
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Pont ez az, hogy vonz. Lehet hülyén fogalmaztam meg, bocsánat. Nem az esetem, DE ennek ellenére nagyon elkezdtem hozzá vonzódni.
2023. márc. 31. 16:10
 2/12 A kérdező kommentje:
Csak azt akartam írni, csak nem jött össze, hogy nagyon furcsa érzés, mert egyébként vonzónak találom de ez fokozatosan alakult ki bennem, de a személyisége is nagyon megtetszett és azt érzem, hogy szeretnék minél többet vele lenni. Úgy érzem magam, mintha megint kamasz lennék.
2023. márc. 31. 16:13
 3/12 anonim ***** válasza:
54%

"nekem megtetszett. Nagyon furcsa érzés, mert amúgy nem az esetem, nem is az van a fejemben, hogy mennyire megcsókolnám vagy hasonló szóval ha rágondolok elsősorban nem szexuális értelemben gondolok rá, mégis legszívesebben minden percem vele tölteném."


Ergo, mint férfi nem tetszik, csak magányos vagy és azért találkoznal vele többet, vagy mint ember, mint társaság vonz.

Azért a randihoz több kell, mint szimpátia, kíváncsiság, vagy magány.

2023. márc. 31. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Ahh már megbántam, hogy ezt leírtam, mert mindenki ebbe fog belekötni. Azt is leírtam utána kommentben, hogy hülyén fogalmaztam meg, de nem csak azért is bele kell kötni. Az első négy sort tekintse mindenki tárgytalannak, mert világos, hogy hülyén fogalmaztam meg.


Nem, nem vagyok magányos:D

2023. márc. 31. 16:19
 5/12 anonim ***** válasza:
47%
Akkor mit érzel pontosan? Azt nem írtad le, csak nyafogsz, hogy arra koncentrálok.
2023. márc. 31. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
23%

"Időközben rájöttem, hogy nekem megtetszett."


Ilyen nincsen. Valaki vagy tetszik, vagy nem, nincs olyan hogy egyik héten még nem tetszik, a másikon meg már igen. Ez nem fokozatosan alakul ki. Amiről te beszélsz az egy délibáb, jófej, kedveled, jó lenne ha ilyen személyiségű pasid lenne, és ezért összezavarodtak az érzéseid.

2023. márc. 31. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
83%
Van, amikor a vonzalom, a szerelem lassan alakul ki. Ezért fordulhat elő az, hogy barátságból szerelem lesz. Kölcsönös a szimpátia, nyugodtan hívd el azzal, hogy szeretnél vele nyugodt körülmények között beszélgetni. Ebben még nincs semmi elkötelezettség. Ha igent mond, majd meglátod, hogyan alakul.
2023. márc. 31. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

#8 elfelejted, hogy nem vagyunk egyformák. Nekem relatíve sok ilyen volt, hogy fokozatosan alakult ki vonzalom, sőt szerelem is.


Azt érzem, hogy bármit mondok neki mindent ért, megért engem. Az elejétől kezdve van köztünk egy tök jó emberi összhang. Megnevettetem és ő is engem. És bár rögtön elsőre nem kaptam fel rá a fejem, egyszercsak realizáltam, hogy IGEN vonzódok hozzá szexuálisan IS, bármennyire is próbáltam bebeszélni magamnak, hogy nem.


Csak azt akartam kifejezni, hogy nem csak egy szimplán jól kinéző pasinak tartom, hanem mint ember is nagyon tetszik.

2023. márc. 31. 17:11
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Istenkém hívd el nyugodtan, ha bejön és kész. Mit kell ezen hezitálni? Már megvan a terved is, ha rosszul sülne el, nem éghetsz be.
2023. márc. 31. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Azt is leírtam, hogy érdekelnek mások tapasztalatai is.
2023. márc. 31. 17:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!