Mi lehet a baj? Mégis magányos vagyok . Rossz a közérzetem. Szomorú vagyok. Miért nincsenek barátaim?

Egy alapjában véve társasági ember vagyok. Tipikusan az a fajta akinek száz meg száz haverja van, mindenkit ismer, mindenki ismeri őt is. De ezek csak felületes haverok.

Párkapcsolatokban sem szenvedek hiányt, de még nem volt egy lány sem akibe teljes odaadással beleszerettem volna.

Amikor valahol vagyok másokkal ott mindenkivel jól érzem magam. Nincsenek ellenségeim. Rosszakaróim. Ismert vagyok, és jófejnek megbízhatónak tart mindenki, legalábbis a többség.

De ennek ellenére magányos vagyok...akikhez közelednék azok nem viszonozzák...jól elvagyunk, de csak haverkodás erejéig. Nem mint jó barátok.

Ha én nem keresek senkit, engem a kutya nem keres. Leszarnak magasról. Mármint amikor nem találkozunk személyesen. Ha ott vagyunk valahol akkor jönnek hozzám mint a keselyű a dögre. De máskor nem. Szülinapi köszöntés is elmarad, én hiába köszöntök fel mindenki még a névnapján is.

Mindenkivel őszinte vagyok, így is ismernek. Mindenkinek én vagyok fiúknak lányoknak a lelki szemetese. Mindenkiről tudok mindent.

Ennek ellenére se barátom, se senkim.

Van egy csaj aki évek óta nagyon bejön nekem, vele valami hihetetlen bizalmas kapcsolatban vagyok, és be is jövünk kívül belül egymásnak ezt már megtárgyaltuk de még sincs semmi közöttünk. Ő nem szeretne. És sokszor ő is leszar engem.

Ha nem lennék nem hiányoznék senkinek sem. Nincs egy barátom sem, és egy érzelmen alapuló kapcsolatom sem...

Hihetetlen mélyponton vagyok. Szerelmi bánat, magány, csalódottság és végső lemondás, kilátástalanság...