Miért nem talált még rám a szerelem?

Vagy egy éve, fél éve ötlött eszembe a kérdés: "nekem miért nincs még kedvesem?" Az osztálytársaim (lányok) közül én vagyok az egyetlen, aki egyedül van, a többség tartós kapcsolatban él. Anya is azt mondta, kellene már nekem egy pasi. Olyan rossz egyedül. Sőt, én ezt még tetőzni is szoktam, mikor kérdezgetem Tőlük, hogy jól megvagytok, nem veszekedtek? Ilyen vagyok... egyszerűen tudok örülni a mások boldogságának és érdekel mi van Velük. Viszont Nekem se jó egyedül lenni. Ha magányosnak érzem magam, akkor nincs kinek a mellkasára dönteni a fejem, elmondani a legbensőbb gondolataimat. Néha úgy érzem, az hogy kedves vagyok az emberekhez, jól viselkedem, hasztalan: a fiúk úgyis azokat választják, akik szőkék, odaadják magukat egy éjszakára. Velem pedig még egy apró gond van: az idősebb férfiak jobban érdekelnek, azokra gondolok, akik már jócskán elmúltak 18 évesek. Visszatérve a problémámra. Nem azaz itthon ülő típus kategóriába tartozom, ha hívnak szórakozni, akkor elmegyek, egyedül diszkóban nem voltam még, de oda nem is vágyom. Szeretek könyvtárba is járni, városba sétálni. Hobbim az írás, a "tanulás" (ez csak a történelem tárgyra terjed ki), az olvasás, kerékpározás, futás. Nem cigizem, piákból is csak a bort, a pezsgőt és a sört szeretem. Kérdésem: én vagyok az egyetlen, akire nem talált még rá a szerelem? Mert elég sokat olvasgatom itt is, hogy 12-13-14 éves kislányoknak is az 5. pasijuk van.

Köszönöm, hogy elolvassátok ezt irományt és válaszoltok rá.

17/L.