Ennyire tipikus nő vagyok?

Nem tartom magam régimódi gondolkodású nőnek. Sem túl romantikusnak, sem túl elszálltnak, sem túl érzelgősnek. Emellett meg nem is hiszem, hogy a magam életkorában szükségesek mindezen tulajdonságok(17).

Most Mégis: itt van ez a fickó. Akitől a falra mászom. Aki újból és újból eléri, hogy rájöjjek: én is csak egy nyomorult kislány vagyok, teli ábránddal. Akiért akár önszántamból is másznék arra a falra.

De nem akarok kötődni hozzá. Nem akarom bonyolulttá tenni. Nem akarom hisztériázással tölteni az időmet, közben ez egy hatalmas paradoxon (hisz most is azt teszem). Nem akarok kielemezni mindent. Nem akarok görcsös liba lenni.

Vagy jobb volna, ha inkább várnék, hogyan alakulnak a dolgok, ahelyett, hogy azon rágódom, hogyan nem kéne, hogy alakuljanak?