Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miféle magatartás ez egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miféle magatartás ez egy férfitól és hogy tudok ennyire függni tőle?

Figyelt kérdés

Augusztusban ismertem meg egy srácot neten. Sokat beszélgettünk és minden áron azt akarta, hogy megnyíljak előtte, mivel elég zárkózott vagyok. Megjegyzem ennek oka van. Szóval annyi időt töltöttünk együtt és beszélgettünk, hogy tényleg feloldódtam, majd sor került a személyes találkozóra is. Jól éreztük magunkat, kérdezte akarok-e még találkozni. Persze, hogy akartam. Második alkalommal én utaztam hozzájuk (nem nagy távolság, 15 perc vonattal) és ott is aludtam. Ekkor csókolóztunk először, de nem feküdtünk le, én megmondtam hogy még korai, ő pedig nem erőltette. A 3. találka elég érdekesen alakult, ugyanis szintén ő hívott el, de nem igazán foglalkozott velem. Nem értettem mi ez az egész, de még megölelni sem akart. Amikor kikísért a vonathoz mondta, hogy tudja csalódást okozott nekem, de átléptünk egy határt és amíg nem tesz rendet maga körül addig ez így nem működhet. Könnyes volt a szeme és tényleg láttam, hogy nehéz róla beszélnie. Itt megjegyzem, hogy 1 éve van neki egyfajta betegsége, ami nem halálos de megnehezíti a mindennapjait és azóta egyszerűen nem talál magára. Megértettem, elfogadtam. Ez volt kb. 1 hónapja, azóta nem találkoztunk hanem csak neten beszélgetünk, de ott viszont mindennap. A vicc, hogy folyamatosan sérteget, szinte egy jó szava sincs hozzám, mégis elnézem neki és folyton azt lesem mikor jön fel, mikor ír rám. Eleve nem értem minek ír, ha ennyire rossz bennem minden, de mindig keres ráadásul néha olyan hülyeségekkel, amit simán tud ő is. Nem vagyok szerelmes belé, mégis állandóan próbálok a kedvében járni és nélküle teljesen elveszve érzem magam. Egyenesen függök tőle, az alapján változik a hangulatom, hogy neki milyen kedve van, hogyan beszél velem. Nagyon rossz ez így. Talán azért fáj ennyire, mert a legelején amikor fel akart oldani nagyon kedves volt, megkaptam tőle a tiszteletet, most pedig semmi. Egyáltalán minek keres így?

Köszönöm annak aki elolvassa. 20/L és 22/F


2011. szept. 19. 16:13
 1/8 anonim ***** válasza:
Szerintem a szerelem pont azt jelenti amit leírtál.
2011. szept. 19. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Szerintem nem tudja mit akar.

Össze van zavarodva, hogy mik az okai az nem feltétlenül a betegsége miatt van bár az is lehetséges, hogy közre játszik de biztos van valami más oka is..

De tény, hogy nem tudja mit akar.

2011. szept. 19. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Egyáltalán miért nem tőle kérdezed meg. Semmi közünk hozzá.
2011. szept. 19. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Szerintem meg van barátnője.22/F
2011. szept. 19. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Kérdeztem már tőle is, de elkezd másról beszélni vagy egyszer nem válaszol.
2011. szept. 19. 16:24
 6/8 A kérdező kommentje:
Nem, barátnője garantáltan nincs. Az utolsó kapcsolata olyan 7 hónapja ért véget, a barátnője megcsalta.
2011. szept. 19. 16:25
 7/8 anonim ***** válasza:
Úgy hogy belezúgtál, ennyi :)
2011. szept. 19. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

dönts a pasi helyett te! Ha nem akarsz tőle semmit, fejezd be, mert tényleg függő leszel. sokkal jobb egy igazi kapcsolat, mint egy virtuális.

lehet azért sérteget, mert bejössz neki, de nem lehetsz az övé és ezért "haragszik" rád, de sztem, ha sokat ír, akkor tuti nem vagy közömbös neki. szóval egy kis nyomulás nem ártana, még az is lehet, hogy összejön a dolog.

én is hasonló cipőben bandukolok/bandukoltam. teljesen megszerettem valakit a neten, de már nem írok neki, mert többre vágytam és nem kaptam meg tőle, pedig imádtam vele levelezni. :-(

2011. szept. 20. 04:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!