Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Túlreagálom, vagy jól érzem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túlreagálom, vagy jól érzem, és igazam lesz?

Figyelt kérdés

Kb 2 hete voltam egy vizsgán. Megismertem 2 srácot. Ők olyan 30-as korosztály, én 23.

Az egyik elkérte a számomat, mondván, hogy a hátralévő szóbeli miatt, ha a tanulandó anyaggal elakadna, vagy valami nem megy, rám csörögne.


Megadtam. A nevemet is hozzá.


Pár nappal később csörög a mobilom. Bemutatkozik egy férfi. A másik srác volt az. Elkérte a számom tőle, tudta a nevemet is. Beszélgettet velem, azért hívott állítólag, hogy megkérdeze mikorra lesz kijavítva tudom-e stb.


Most 4 napja megvannak az eredmények. Megint felhívott, hogy milyen lett stb. Meg van kidolgozott anyaga, átküldje -e ?

Végül úgy köszönt el, hogy Jól van Rita, 15-én találkozunk majd. (szóbelink)


Beszélgettem ott velük, akkor ismertem meg őket. De nekem olyan fura, hogy a másik kérte el, ő egyszer sem hívott fel végül. A másik srác meg már 2-szer is, és teljesen olyan érzésem volt, mintha várná, hogy találkozzunk, ahogy mondta.


Beképzelem vagy szerintetek is bejövök neki? Nekem nagyon szimpatikus volt mindkettő, de amlyik hívott nagyon tetszik.


2012. jún. 5. 10:14
1 2
 1/16 DiMalto ***** válasza:
15.-én tutti kiderül :D
2012. jún. 5. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Brrrrrr.........köszi! XD XD XD
2012. jún. 5. 10:32
 3/16 DiMalto ***** válasza:
Egyébként meg a férfiak nagy része (köztük én is)ilyeneket nem csinál,puszta érdeklődésből......szóval nagy az esély,h 16.-án már egy mellette ébredsz....:D
2012. jún. 5. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Nagyon humoros vagy, köszönöm, de nem lehetne komolyabbra venni a figurát? Kérlek, nem poénból írtam ki.


Én sem mondom mindenkre, de érzi az ember, ha egy érdeklődés eltér a többitől, és gyanús lesz.

2012. jún. 5. 10:42
 5/16 DiMalto ***** válasza:

Komolyan mondtam......de h érthetőbb legyen: IGEN BEJÖSSZ NEKI!!!

(31 F)

2012. jún. 5. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Értem, akkor az első részét elfogadom köszi, a 16-án mellette ébredést megnézném? :D
2012. jún. 5. 10:58
 7/16 A kérdező kommentje:
Csak nekem fura volt az, hogy neki ott a kollegája, nála is érdeklődhetne, vagy hívhatná az intézményt, de nem, inkább elkéri a számom, és érdeklődik nálam. Ez számomra logikátlan.
2012. jún. 5. 11:00
 8/16 anonim ***** válasza:
Lehet mindkettejüknek tetszettél, és aki elkérte a kollégájától a számod, az volt aki végül lépett, a másik meg nem akar belerondítani a dologba. Nekem egyértelműnek tűnik, hogy tetszel neki(aki hívott).
2012. jún. 5. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

A másikat nem hiszem, szerintem ő tényleg "végszükségre" kérte.


Ő nem is volt olyan beszélgetős velem, az a férfi viszont igen. Ő beszélgetett velem. Amikor végeztem, kint a kocsinál álltam, vártam egy kolleginámat, aki még nem jött ki, és ők ott mentek el, odajöttek még egy 5 percre beszélgetni.


Rajta kicsit érzem. Mindegy, mert vadidegen vagyok neki, amint a dolognak vége, elfelejtjük úgy is egymást.

2012. jún. 5. 11:31
 10/16 anonim ***** válasza:

Te sem vagy egy agyalós, aggódós típus XDD


Nő: Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz felfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja az ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut az agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal...


Férfi: Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?

2012. jún. 5. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!