Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Két embert szeretek?

Figyelt kérdés

Az egyik exbarát, aki után mai napig sóvárgok, pedig 3 éve lett vége az én hibámból. Nagyon sokat.. túl sokat gondolok rá, az emlékétől még mindig sírni tudok.. Sokak szerint már a rögeszmémmé vált. Az 1. szerelmem volt. Se előtte se utána nem éreztem ahhoz az érzéshez foghatót. Vele voltam először és utoljára boldog.

A másik a jelenlegi barát, akivel "hivatalosan" sosem jártunk, mert az első függvényében nem éreztem volna tisztességesnek. Milyen az, ha más után csorgatom a nyálam, közben meg vele vagyok? Nem akartam tőle elvenni a boldogság lehetőségét, se az esélyt, hogy esetleg olyat találjon, aki viszontszereti. Ő mindezek ellenére velem maradt, és bár nem hivatalosan, de egy pár voltunk. Aztán egy hete szépen összebalhéztunk, és azóta megőrjít a hiánya. Gyűlölöm, hogy nincs mellettem, hogy nem ölel meg, hogy nem becézget, hogy nem hozzábújva alszom el. 2 napja bulizik, engem meg b*sz az ideg, hogy esetleg talál magának egy másik lányt.. Elborzaszt a gondolat, hogy örökre vége köztünk. (van, aki szerint a megszokás köt hozzá.) De mikor eljutok arra a pontra, hogy igen, szükségem van rá, akkor eszembe jut az 1. srác, és kész a káosz.

Az egyikőjük vad, a másikuk gyengéd. Az egyikőjük független és szenvedélyes, a másikuk érzékeny és megértő..

Két teljesen különböző karakter. És igazából úgy érzem mindkettőre szükségem lenne. Mert kiegészítik egymást.

Ilyenkor mi a teendő?


2012. aug. 26. 01:32
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:

"Gyűlölöm, hogy nincs mellettem, hogy nem ölel meg, hogy nem becézget, hogy nem hozzábújva alszom el. "


Persze a legfontosabbat kifelejtetted.Miért annyira nehéz leírni hogy f*szhiányod van?

2012. aug. 26. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:

Az első fiút szereted igaz szerelemmel. A másik tényleg a megszokásról szól, meg arról, hogy félsz az egyedülléttől. Ez persze csak az én véleményem, tévedhetek, de a kérdésed alapján nekem ez jön le.:)


(Btw #1-es válaszolónak üzenem, hogy elég primitív választ írt...)

2012. aug. 26. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:
2. válaszolónak köszönöm, az elsőnek meg csak annyit, hogy talán azért nem írtam le, mert nincs így. :) Ehhez igazán nagy logika kellett, nemde? :D
2012. aug. 26. 01:48
 4/24 anonim ***** válasza:

Primitív volt a válaszom?Tényleg?


Bocs akkor úgy írom le hogy nemiszerv hiány így már jobb?


Kérdező te meg ne hazudj,ne tégy úgy mintha irtóznál a hímvesszőtől

2012. aug. 26. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:

Igen, eszméletlenül primitív volt. Nem azért, mert trágár szóval fejezted ki magad, hanem azért, mert rögtön együgyű módon leegyszerűsítetted a dolgokat, és ide keverted a szexet, holott nem ez volt a téma. Tudom, mindenki magából indul ki... De azért szánalmat kelt a kicsit magasabb érzelmi intelligenciájú emberekben a tény, hogy léteznek ezen a bolygón ennyire egyszerű lények (de még milyen sok).:/


Egy szóval nem mondta a kérdező, hogy undorodik a hímvesszőtől, és nem szereti a jó szexet, csak egyszerűen még egyszer leírom, higy NEM EZ VOLT A TÉMA, hanem ennél kissé magasabb szintű érzelmi dolgok (aminek a szex ugyan alapvető része, de van 3635345677 másik dolog, és most azok közül tárgyalt a kérdező párat ). Ha nem sikerül felfejlődnöd a szintre, akkor nagyon tudlak sajnálni.


Üdv.

2012. aug. 26. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:

Ez nem leegyszerűsítés csak az igazság.Ez van,a nők úgy tesznek mintha nem lenne létfontosságú nekik a szex közben meg odáig vannak a f*szért,az életüket adnák érte.Ez nem magamból kiindulás,tapasztalat,csak körbe kell nézni a világon


Ezért vagyok alacsonyabb intelligenciájú lény? :D Ó bocsánat te mindenek felett álló lény :D Inkább leszek ilyen egyszerű "lény" mint egy álszent nyalis csitri :D


"csak egyszerűen még egyszer leírom, higy NEM EZ VOLT A TÉMA, hanem ennél kissé magasabb szintű érzelmi dolgok (aminek a szex ugyan alapvető része, de van 3635345677 másik dolog, és most azok közül tárgyalt a kérdező párat )"


Jól van hagyjuk már majd pont egy nő fog nekem magasabb érzelmi dolgokról beszélni,hidd el nekem sokkal fontosabbak ezek a dolgok mint neked vagy a kérdezőnek,érdekes minden nő erről beszél közben meg semmi sem érdekli őket csak a pénz,kinézet,verda,nagy f*sz stb úgyhogy hagyjad már magad,röhej hogy pont az ilyenek próbálnak kioktatni

2012. aug. 26. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:

Jó, felőlem szétoffolhatjuk a kérdést (bocsánat, kedves kérdező...).


Lássuk csak...


"Ez nem leegyszerűsítés csak az igazság.Ez van,a nők úgy tesznek mintha nem lenne létfontosságú nekik a szex közben meg odáig vannak a f*szért,az életüket adnák érte."


Emberfüggő. Egészséges nő (és férfi) megőrül a szexért, főleg fiatalon, de ez nem jelenti azt, hogy az életüket adnák érte, meg hogy csak a "f*sz" a lényeg mindenek felett. Persze, ha férfi vagy, érthető, hogy nem tudsz azonosulni a nők szexuális magatartásával, nem tudod megérteni azt. Igenis magadból indulsz ki. A legtöbb nőnél nincs amolyan globális f*szhiány, amit kötelező bármilyen jött-menttel kielégíteni. Mástól indulnak be a nők, és mástól a férfiak. A férfiaknál legtöbbször már elég a látvány, a nőket pedig főleg az adott szituáció indítja be, de ez egy másik téma, lehetne erről oldalakat gépelni, csak minek, mikor nem is akarod megérteni, úgyis csak a saját igazad hajtod.


Normális kapcsolatnak szerintem szerves része a szex, de ezzel nincs semmi gond. Viszont én nem feküdnék le olyannal, akit nem szeretek, hiába érzem már, hogy lennének szükségleteim, mert akármilyen férfi nem tud kielégíteni. De persze ezt is nehéz megérteni a férfiaknak, mert nekik ez a dolog sokkal könnyebb.


Ennyit a szexhiányról. Persze, hogy a nők IS szexközpontú lények, csak a természetüknél fogva máshogy kontrollálják, mint a férfiak. Remélem, hogy érthető voltam.


"Ezért vagyok alacsonyabb intelligenciájú lény? :D Ó bocsánat te mindenek felett álló lény :D Inkább leszek ilyen egyszerű "lény" mint egy álszent nyalis csitri :D "


Senki nem mondta, hogy mindenek felett állok. Azt sem tudom, hogy te ki vagy, de az írásod alapján úgy érzem, hogy stílusban, normális emberi hangvétel terén, érzelmi intelligenciában és komplex gondolkodásban feletted állok, bár ez nem túl nagy dicsőség. Persze az is lehet, hogy tévedek, és csak neten vagy ilyen provokáló, együgyű troll, életben meg normális vagy. Fene tudja, nem foglak zsigerből elítélni, csak az irományaidról van meg a véleményem.


"Jól van hagyjuk már majd pont egy nő fog nekem magasabb érzelmi dolgokról beszélni,hidd el nekem sokkal fontosabbak ezek a dolgok mint neked vagy a kérdezőnek"


Gratulálok, hogy te ezt így kijelented mindenféle ismertség nélkül. Te aztán tudod, hogy nekem mi a fontos, hiszen ismersz, mint a tenyered, igaz? :) Anonim az oldal, ember, jóformán semmit nem tudunk egymásról. Ha én beléd kötök, akkor azt csakis kizárólag arra alapozom, amit ide leírsz. Te pedig a semmire.


" semmi sem érdekli őket csak a pénz,kinézet,verda,nagy f*sz stb úgyhogy hagyjad már magad,röhej hogy pont az ilyenek próbálnak kioktatni"


Még egy hatalmas gratuláció, kb. itt dőlt el, hogy honnan is fúj a szél. :D Nem unjátok még a hülyeséget? Én is kitalálhatnék ilyen általánosító dolgokat a férfi nemről azért, mert voltak rossz tapasztalataim, de nem teszem, mert tudom, hogy ennél primitívebb, ostobább dolog a világon nem létezik. Ennyi.


Akkor "oktatlak" ki, amikor csak akarlak (ha annak veszed). Nem tud érdekelni, amiket összehordasz rólam, mert a 0 semmire alapozod, csak azért kapom az unalmas, elcsépelt oltásaid, mert a női nem tagja vagyok. Megint csak azt tudom mondani, hogy jó lenne felfejlődni egy bizonyos szintre a gondolkodás és az érzelmi intelligencia terén is, mielőtt a neten osztanád az észt mások problémái kapcsán! Művelődj! ;)

2012. aug. 26. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
én a helyedben felkeresném az első srácot ;)
2012. aug. 26. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:

Nyilvánvalóan túloztam azzal a kijelentéssel hogy az életüket adnák érte,de a legtöbb igenis nem tud meglenni f*sz nélkül,hiába színlelik mindezt de 1-2 nap után már nagyon hiányzik nekik.Az egy dolog hogy képesek akár heteken át nem szexelni mert annyira válogatósak de valójában nagyon odáig vannak a hímvesszőért,csak ők nem mutatják ki.Persze vannak kivételek,csak ezt legtöbbször elfelejtem odatenni a kommenteim mellé


Igazad van hogy nem értem a nők szexuális magatartását,pontosabban azt nem értem hogy miért ennyire válogatósak.Konkrét példát mondok erre: Ha egy csaj odamegy bármelyik pasihoz és felajánlkozna nekik azok többnyire igent mondanának.Viszont ha egy pasi menne oda a csajokhoz ezzel a céllal akkor mindegyik nemet mondana,legalábbis a 95%-uk biztosan.Ezt én nem is értem mivel nem vagyok nő,pedig ők is szeretik csak nagyon jól elrejtik.Sőt én még azt is kimerem nyilatkozni hogy még a pasiknál is szexmániásabbak,az már más kérdés ha rossz a partner és ezért nem kívánják vele a szexet


"Viszont én nem feküdnék le olyannal, akit nem szeretek, hiába érzem már, hogy lennének szükségleteim, mert akármilyen férfi nem tud kielégíteni."


Az lehet de a sok ribi igen,igaz ők sem akárkivel mint a férfiak


Nem lepődöm meg hogyha azt gondolják az emberek hogy én egy alpári bunkó tudatlan paraszt vagyok és őszintén szólva nem is érdekel,ezen az oldalon nem szokásom "normálisan" társalogni ilyen kérdéseknél.Sajnos rossz szokásom hogy káromkodom de valójában nem vagyok rossz ember aki olyan buta mint a s*gg de minek is bizonygassam ezt,az interneten bárki mondhat bármit


"Gratulálok, hogy te ezt így kijelented mindenféle ismertség nélkül."


Te is leírtál engemet mindenféle ismertség nélkül


"Még egy hatalmas gratuláció, kb. itt dőlt el, hogy honnan is fúj a szél. :D Nem unjátok még a hülyeséget? Én is kitalálhatnék ilyen általánosító dolgokat a férfi nemről azért, mert voltak rossz tapasztalataim, de nem teszem, mert tudom, hogy ennél primitívebb, ostobább dolog a világon nem létezik. "


Úgyszintén mondanám hogy vannak kivételek és a férfiak is ugyanolyan mocskok,csak ők inkább szexorientáltabbak,őket sem a belső értékek érdeklik hanem a pláza cicák bekebelezése akik érzelmileg semmit sem érnek (De azért ide is írom hogy tisztelet a kivételnek,nem szeretném ha az egyik plázacica rám támadna)


"csak azért kapom az unalmas, elcsépelt oltásaid, mert a női nem tagja vagyok"


Az eddigi kommenteim alapján hamis képet alakítottál ki rólam.Azt hiszed hogy nő gyűlölő vagyok de nem,férfiakat is ugyanígy kiosztok


Hány olyan kérdés volt már hogy a csajok panaszkodtak a hapsikról,én meg elmondtam a "jó" véleményemet róluk.Érdekes módon egyik srác se támadott le,de ha nőkről van szó jópáran nekem esnek vajon miért? :D Na jó,néha volt az hogy férfi felhasználók is belém kötöttek de azt hitték hogy nő vagyok :D Tehát nagyon félreismertél,van a saját nemem iránt is kritikám,sőt önkritikám is


"Megint csak azt tudom mondani, hogy jó lenne felfejlődni egy bizonyos szintre a gondolkodás és az érzelmi intelligencia terén is, mielőtt a neten osztanád az észt mások problémái kapcsán! Művelődj! ;)"


Szerintem azért már elértem egy bizonyos szintet.Nem a média segít nekem gondolkozni hanem saját magamtól gondolkozom.Engem nem csap be a média a hamis világképével.Szerintem ez a való világ,ezt látom magam körül,mindenhol,annyi érdekkapcsolat van ahol nem a szeretet a lényeg hanem más felesleges dolgok.Szomorú hogy pont engem néznek le az emberek (aki szerint a szeretet az fontosabb egy párkapcsolatban mint a szex) csak azért mert az igazságot írom le

2012. aug. 26. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
2012. aug. 26. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!