Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Van értelme így bárminek is?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme így bárminek is?

Figyelt kérdés

Beleszerettem egy lányba (megint), nem viszonozza én viszont ebbe már beleőrülök lassan :( Már nem az első ilyen eset, köztük voltak kisebb nagyobb kapcsolatok/ismerkedések de egyik se hozta a vártakat. Most megint azt érzem h ő az igazi, de nem tudom sehogyse megközelíteni. És megint borzalmas a tudat h itt a lehetőség de mégis hagynom kell elúszni és sose lesz már ilyen többet.

Pedig boldog is lehetnék, hiszen amit szeretnék mindenem megvan az életben, ha épp nincs lány jókedvű is vagyok éjjel nappal. De évente/félévente találkozok egy olyan lánnyal aki elvarázsol és mégse lehet az enyém, ilyenkor hosszú ideig semmihez nincs kedvem, egész nap csak szomorkodom. Mikor oldódik már meg ez? Ne álljak szóba soha többet nőkkel?


Pedig látom h rengeteg embernek még rosszabb mint nekem, mert nemhogy párjuk nincs de még az élet többi területén is katasztrofálisan állnak. De én úgy vagyok vele h semmi se számít nekem csak ez, mindent odaadnék h ilyenkor összejöhessek a kiszemeltel.


2012. nov. 6. 01:16
 1/7 anonim ***** válasza:
Ha tudnánk, hogy mennyi idős vagy könnyebben válaszolnánk a kérdésedre. Teljesen más a helyzet, ha 60 vagy ha 16 vagy, esetleg 29.
2012. nov. 6. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Akkor oldódik meg, amikor megtanulod kezelni a helyzetet. Amikor nem akarsz minden odaadni valakiért. Amit végülis megteszel, hiszen "ilyenkor hosszú ideig semmihez nincs kedvem, egész nap csak szomorkodom".
2012. nov. 6. 02:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ha soha nem jön össze egyik lánnyal se a dolog, akkor lehet, hogy túl magasra teszed a mércét. Úgy értem, hogy mondjuk lányban mindig olyanok tetszenek, akik nagyon szépek (szép arc, vonzó test), viszont te férfiben nem vagy olyan vonzó számukra. ÉN legalábbis ezt látom a környezetemben, hogy akiknek nem jön össze soha a kiszemelt lány, azok magukhoz képest túl szép lányt választanak, és a nagyon szép lányoknak általában hozzájuk hasonlóan nagyon jóképű fiúk tetszenek. Lehet, a lányok külsejében kell lejjebb adnod a mércét.
2012. nov. 6. 03:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
3-as valaszolonak van igaza. Volt ilyen ismerosom baromi jol szitualt volt es honapokig evekig szaladt olyan lany utan aki megmondta neki hogy nem erdekli de o ezt nem fogta fel. O is a jol kinezo lanyokra hajtott, viszont o eros kozepes kinezetu volt. A lanyok lelkebe szeress bele ne a kulsejebe!
2012. nov. 6. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Az ilyeneken túl kell lépni! Ha nem akar tőled semmit ne teperj utána!

Könyveld el egy újabb tapasztalatként és éld tovább a jókedvű életedet!Egyszer úgyis megtalálod a hozzád illő lányt vagy ő talál meg téged! A jó dolgok mindig akkor jönnek amikor nem számítunk rá! :D

"Mindig mosolyogj, még akkor is, ha szomorú vagy, hiszen sohasem tudhatod, ki szeret bele a mosolyodba." /Gabriel García Márquez/

2012. nov. 6. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ne törd magad ezen. Te egy ilyen jellegű ember vagy. Vannak ilyenek. Én is mindig elszalajtom a lehetőségeket, mert belső blokk alalkul ki bennem, és képtelen vagyok ezt túllépni. Hagyni kell. Az a bajod, ott cseszed el,hogy belehabarodsz érzelmileg. Meg kéne állni neked ott,hogy aha, ott egy szép lány, egy a sok közül, és? Van még rengeteg. De mit számít, nekm ez csak stresszt okoz, hogy megszerezzem, nem kihívást. Nem érzem jól magam a helyzetben. Nem kell görcsölni. Nézz szét inkább valami szexpartner kereő oldalon, ott az útcán látható lányok jó 80 % ánál ezerszer jobbféléket lehet találni, mint aranyos, mert érdekében áll,hogy az legyen veled, jobb ha hétvégente meglátogatsz egyegy -egyet. Simán lehet teljes értékű boldog nemi életet élni így is, és nem kell törnie az embernek magát ilyen nyomasztó gondolatokkal, hogy pffúú ez a lány most el fog hajtani, mi lesz, akar -e valamit? Jó vagyok -e hozzá? Nem, ide tény! hogy jó leszel. Én is inkább prostizok, és kizárom céltudatosan az érzelmeket az elmémből, így máris kevésbé vagyok magamba fordulva, sokkal felszabadultabb vagyok. Eleve írod, mindened megvan, akkor elvileg telne is neked rá, havi 60 ezerből már miden hétvégére jutna egy playmate szíínvonalú csak a kegyeidet kereső fizetős lány. Meggondolandó.
2012. nov. 6. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

22 éves vagyok. Nem vagyok ronda, szerintem nem nagy igény ha én is hozzám illő lányt keresek, hidd el nem teszem magasra a lécet. Az biztos h csak olyan jöhet szóba akinek szép az arca, ettől függetlenül nem csak a tökéletes arcú nők tetszenek. Csak az a baj hogyha egyért odáig vagyok akkor jöhet oda másik 1000 aki ugyan olyan szép, már nem tudok "váltani".

Például hiába jövök be 10ből 9 lánynak és hibába jön be nekem is közülük mondjuk 6-7 ha én elsőnek azzal találkozok és szeretek bele aki pont az az 1 akinek nem tetszek. Az arányok nyilván mások ez csak egy példa volt.

Aki a prostizást javasolja: neked lehet h ez így megoldható, de én nem a szexért vagyok együtt vkivel, és egyátalán nem vagyok szexmániás, fel se tűnik h hiányozna, nekem pont a törődés kell és a szexen kívül még van több 100 másik élvezetes dolog az életben :)

2012. nov. 6. 14:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!