Szerintetek miért van ez az ellentét bennem?

Egyszerre utálom és kívánom a csajokat. Sokat gúnyoltak a lányok, meg olyan szívtelenek, kegyetlenek tudnak lenni sokszor, mégis valamiért folyton egy barátnőre vágyom. Talán hülye mód valami mesében hiszek még, hogy van egy lány, aki más, mint a többi, aki jószívű, megértő, tud szeretni engem és nem gúnyol ki. Az a baj, hogy folyton csak bántanak a csajok, a szavak sokkal jobban tudnak fájni, mint a fizikai bántalmazás és szerintem ezt ők is tudják. Sokszor még ismeretlen csajok is leszólnak, hogy de csúnya vagyok és, ha bepróbálkozom a lányoknál, akkor kinevetnek vagy tök flegma fejet vágnak, mintha valami szörny lennék a szemükben. Hát tényleg ennyire a külső számítana a csajoknál, csak a leghelyesebb fiúknak adnak esélyt én azt tapasztalom. Egy kevés normális és szép lányt találtam már szerencsére, de ők foglaltak voltak és így náluk sem volt semmi esélyem, bár van egy olyan érzésem, hogy nekik sem jöttem volna be a külsőm miatt,ha egyedülállóak is lettek volna. Olyan elkeserítő ez a harc, próbál az ember találni egy lányt, aki úgy tudja szeretni, ahogy kinéz és sehol egy ilyen lány. Én már akármilyen külsejű lánnyal összejönnék, ott tartok emiatt, pedig régen még nekem is voltak vágyaim, álmaim, de már feladtam.