Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fiúk! Az első nagy szerelmetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jezik00b kérdése:

Fiúk! Az első nagy szerelmetek után képesek vagytok még szerelmesebb lenni? és úgy érezni hogy ehhez képest nem is volt szerelem az első?

Figyelt kérdés

a barátom nagyon sokáig volt szerelmes egy lányba,de a lény csak húzta az agyát, ráadásul barátja is volt, de azzal etette hogy mindkettőjüket szereti és nem tud választani, utána lemondott róla, vagy fél évig nem találkoztak de néha beszéltek üzenetbe. akkor jöttem képbe, majd már 8 hónapja vagyunk együtt és tényleg nehezen nyílt meg nekem, 4 hónap után mondta ki hogy szeret, rózsát is kaptam tőle és már azt mondja h utálja azt a csajt, mert játszott vele. és hogy velem akarja leélni az életét..


ezt azért mondja hogy ne bántson meg, vagy örökké ott marad benne, hogy milyen lett volna a lánnyal? kérdeztem h aválaszthatna közülünk , azt mondta h azt a lányt elküldené a pi**ába..


köszönöm előre is!


22/L


2013. szept. 8. 22:48
 1/9 anonim ***** válasza:
ha valóban túl van rajta akkor nem marad benne h milyen lett volna ha...
2013. szept. 8. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Téged szeret. 4 hónapot várt vele, hogy kimondja, ami szinte biztos, hogy őszinte volt... ha csak etetne, mondta volna előbb is. Szerintem bízz benne.

Én tudtam szerelmesebb lenni a nagy szerelem után, hogy a főkérdésre is válaszoljak. :) 20/f

2013. szept. 8. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
köszönöm :)
2013. szept. 8. 22:59
 4/9 anonim ***** válasza:
Én akkor hinném el, hogy túl van rajta ha nem mondaná, hogy utálja. Az utálat nem egy semleges érzés. Ettől függetlenül szerethet jobban nála.
2013. szept. 8. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
a csaj nagyon húzta az agyát, amiket mesélt...én is utálnám. de ő magától fel se hozza soha, én szoktam faggatni, és akkor azt mondja hogy már eszébe se jut a lány, csak mindig én hozom fel... lehet nem kellene erőltetnem? de olyan féltékeny vagyok :(
2013. szept. 8. 23:42
 6/9 anonim ***** válasza:
Nem.
2013. szept. 9. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

"...De a lény csak húzta az agyát..."

Mi ez? Valami zs-kategóriás zombi történet?

2013. szept. 9. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
lányt akartam írni :D
2013. szept. 9. 09:58
 9/9 anonim ***** válasza:
Juj de ismerős! Mintha az én történetem lenne. Csak én 16 éves voltam és dobtam a pasit. (más miatt is)
2014. jan. 14. 04:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!