Milyennek látod magad?

Hát én ezt nem értem...és én még azt hittem, hogy én nem szeretem eléggé magam, de most már látom, hogy sokakhoz képest sokkal jobb helyzetben vagyok, ami az önmagamról alkotott véleményemet illeti.

Azon is csodálkozom, hogy pár szóval elintézik az emberek az önmagukról írt jellemzést, pedig annyira egyediek vagyunk mind, hogy hűha.

És ugye minden ott kezdődik, hogy mennyire szereti önmagát az ember, önmagát, mint egyedi és megismételhetetlen, különleges lényt. Ha nem szereted magad, nem hozod ki magadból az előnyös képességeid. Ha nem szereted magad, másokat sem tudsz igazán szeretni.

külsőm szerintem:

igazán hálás lehetek a természetnek, mert szépnek mondható testtel ajándékozott meg. Egyedi, szabályos, erős de mégis szeretetteljes kisugárzású arcom van. Barnák a szemeim, a szám ívelt és kicsi. Babás az arcom (itt-ott puhi), de bizonyos szögből komoly érettség sugárzik rólam (a homlokom (normális mértékben) magas, és az orrcsontom éles). Tetszik a koponyám formája, mert a fülem is szépen ívelt, szép mintázatok vannak benne (még szívecske is :D). Tetszik még, hogy a koponyám alakja már önmagában is értelmet és erőt sugároz. Nem mondom, a bőröm lehetne szebb (néhol mitesszeres vagy száraz...bár ez csak közelről látszik), esetleg az orrom ne lenne hullámos, a jobb és a bal felem lehetne szimmetrikusabb, és a fogaim is lehetnének kicsit szebbek. Mindemellett azt nézem, hogy elég helyesnek számítok ebben a társadalomban, és örülök, hogy az érzelmi és értelmi képességeim tükröződnek a szememben, az arckifejezésemen. A gyerekek mindig figyelnek rám, és beszéd nélkül is jól meg tudunk tárgyalni dolgokat. :)

Igazán nem is szoktam elválasztani a testem és a lelkem, mert a kettő erős összefüggésben áll egymással.

161 cm vagyok, 46 kiló, karcsú a derekam, sportolás nélkül is kivehetőek az izmaim. Olykor hajlamos vagyok fenékre és combra hájasodni, de ezt senki sem szokta elhinni, csak azok, akik láttak 51 kilósan.

...mások szerint ÚRISTEN CSAK 46 kiló! De engem nem érdekelnek, mert magamnak és a férfiaknak így tetszem. (És tudom, hogy beteges női hajlamuk miatt vágynak rá, hogy ők is madárka alkatúak legyenek...mert olyan "ideálisan" hangzik, hogy 46 kiló...tisztára mint a modellek...bár ők 20 centivel magasabbak nálam.) És azért sem érdekelnek, mert én jobban tudom, hogy milyen a testem, mint bárki más. Tudom, hogy felül csonti vagyok, alul meg nőiesebb, és tudom, hogy 3 kiló plusz az alacsonyságom és az egyenetlen zsíreloszlás miatt előnytelen irányba meglátszódna, de ez nem számít, mert vigyázok az alakomra.

Régebben testképzavarom volt amiatt, hogy folyton a combomon és a fenekemen megjelenő narancsbőr miatt voltam kiakadva. Néztem a csontos, acélbőrű modelleket, és én is olyan akartam lenni. De bele kellett törődnöm, hogy puha vagyok, mert egy igazi nő esetén ez így van rendjén. Mióta sikerült elfogadnom a testem, sokkal jobban érzem magam, és sokat fejlődött az önbizalmam. A hajamat is befestettem sötétbarnára (egyébként világosbarna), és be fogom daueroltatni spirálisra, mert szerintem ki fogja emelni az arcom előnyös vonásait, és még több karaktert ad neki. :) És persze azért, mert a kedvenc énekesnőmnek, Katie Meluának is olyan haja volt, és nagyon tetszik.

belső: Hát voltak gondjaim elég sokáig. Egyszer majdnem öngyilkos is lettem a gyerekkoromban ért traumák miatt. De mostanában fogom fel, hogy basszus...büszke lehetek magamra, hogy olyan dolgokat kibírtam, amik nem sok emberrel történnek meg. Felismertem, hogy milyen sok területen egész jó adottságaim vannak, és bármelyiket választanám, világszintű mércével is jó eredményeket érhetnék el. Ezek: filozofikus és logikai gondolkodás, érzelmi intelligencia, zene, tánc, ének, rajz, nyelvérzék, írás, érzékiség, elvont gondolkodás, embereket arra sarkallni, hogy kihozzák magukból a legjobbat és higgyenek magukban. Ez utóbbit elsősorban magamon gyakorlom, mert még igencsak rám fér, de tudom, hogy egyre jobb leszek benne, hiszen a gyakorlás meghozza az eredményt bármiben.

Egyébként fizikusnak tanulok, mindemellett erősen hiszek a spiritualitásban és Istenben, és szerintem ezen tulajdonságok együttese sem utolsó. Bátor vagyok és olykor furcsán őszinte (de nem tapintatlan), segítőkész és együtt érző vagyok. Csodálom a gyerekek tiszta lelkét, és sokszor rám is mondják, hogy hasonló tisztaság árad a kisugárzásomból. Nem félek a forgalmas utcákon megállni, és megcsodálni érdekes tárgyakat, felvenni papírfecniket a földről, lecsúszni egy csúszdán, vagy ugrálva közlekedni. Nem félek kimutatni az érzelmeim, mert az elfojtás amúgy is egészségtelen, és abból amúgy sem lehet annyit tanulni. Szeretek magamban vigyorogni és dudorászva közlekedni. Nem félek egyik nap plüss szamaras hátizsákkal menni az egyetemre, másnap meg bombázó nőként magassarkúban betoppanni az épületbe. Sokszor bámulnak az emberek, amitől már szintén egyre kevésbé félek. Bár a nyomulós férfiakat és az álságosan irigy nőket továbbra sem bírom.

Úgyhogy szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy büszke vagyok magamra minden területen. Különlegesnek és fantasztikusnak tartom magam, és másokat is arra buzdítok, hogy kövessék a példám, mert baromi jó érzés leírni a jó tulajdonságainkat, miközben a hibáinkat elfogadjuk, de nem tekintjük őket számottevőnek és kijavíthatatlannak. Jó érzés szeretettel gondolni magunkra. :)

Lehet, egyesek most buggyantnak fognak tartani, de tudni fogom, hogy akik így tesznek, még hisznek abban, hogy a racionalitásuk puszta tényeken alapszik, és nem veszik észre, hogy a hit egy olyan természeti törvény, ami nagyobb következményekkel jár, mint a gravitáció, vagy egy napkitörés.

Minden jót!

22/N

Ti nem értitek. Tudjátok, beszéltem eleget már a negatív tulajdonságaimról, és minél tovább mondogat valamit magának az ember, méghozzá átéléssel, elhiszi. Sőt, ha elég sokat mondja, már másra sem tud figyelni, és ha az ember sz.r alaknak hiszi magát, az vezet a depresszióhoz. De a lelki egészség az nem az, hogy mindig megmondod magadnak a frankót, hogy "hát Béla, te egy gyökér vagy, mert hibáztál, és most az egész iskola megbélyegez". Az a lelki egészség, amikor megértő és türelmes vagy magaddal, és ráveszed magad, hogy legyőzd önmagad visszahúzó tulajdonságait.

Ha a szüleimnek és az osztálytársaimnak engedtem, hogy belém programozzák, hogy lusta vagyok, idióta, túl érzékeny...stb (ráadásul többnyire azért mondták ezeket, mert önmaguk hibáira emlékeztettem őket). Akkor arra gondoltam, csak megengedem magamnak, hogy úgy programozzam az elmém, ahogy akarom.

Inkább hazudok magamnak pozitív dolgokat (amilyen akarok lenni), és megteszek mindent, míg igazzá válik, ahelyett, hogy negatív dolgokat mondva magamra igazam legyen. Tudom, hogy mekkora hatalma van az ember fölött a hitének.

Én viszont komolyan elhiszem, hogy egy jó csaj vagyok, és kiemelkedően ügyes vagyok sok területen, mert ha visszatekintek az életemben, ez rengetegszer megnyilvánult. És ami még látszik? Az, hogy ezeket az adottságaimat elnyomtam azért, mert kritizáltak össze-vissza olyan emberek, akik nemhogy engem nem tudtak szeretni, de legfőképp önmagukat nem. Olyan emberek véleménye alapján ítéltem meg magam, akik önmagukat rossz dolgokra programozzák, és nem akarták, hogy én más legyek mint ők. Észrevettétek, hogy a másságot milyen nehezen fogadják el az emberek? Hát én észrevettem, és kösz elég volt. :)

Szívesen megfogadok építő jellegű kritikákat, de inkább olyanoktól, akik közelebbről ismernek. És ha valaki azt mondja: "nagyon gyerekes vagy"...az egy építő kritika, viszont olyan, amit nem akarok megfogadni, mert én boldog vagyok úgy, amit mások gyerekesnek hívnak. Pont azon gondolkodtam ma, hogy mekkora jó lenne, ha találnék egy nagy falevélkupacot az utcán, gondolkodás nélkül ráugranék hassal előre. :D Biztos "más" lennék az embereknek...talán még szégyenérzetük is lenne miattam. Hát ez van, az már az ő bajuk, mert nem tettem törvénysértőt. Érdekes, azért mindig piszkáltak, hogy a csoportban mindenkinél jobb voltam németből, de azért már nem, hogy engedtem, hogy lemásolják rólam a német leckét. Érdekes, nem? Azért piszkáltak, hogy fizika meg kémia órán én vagyok az egyetlen 20 emberből, akit az átszellemülésig leköti a tárgy. De azért nem piszkáltak, amikor az érdeklődésemnek és a tudásomnak köszönhetően tudtam nekik segíteni megérteni a matekot, a fizikát...sőt körülöttem "valamiért" mindig 4-es, 5-öst írtak olyan emberek, akik ugyanúgy képesek lettek volna arra, amire én. De elhitték magukról, hogy jobb vagyok náluk ebben, és lenn tartották magukat. Ezt azért mondom, mert láttam a szemükben, hogy nem bíznak a képességeikben. Miért akarnék olyan lenni, mint ők? A sztársebészek, akik százezrek életét teszik élhetőbbé, ők sem tartják lenn magukat. Tehát el lehet dönteni, hogy folyton éltessem-e a hibáim a róluk való ömlengéssel, vagy pedig a hibáim tudatában mégis a pozitív tulajdonságaimról ömlengjek? Azért került veszélybe az életem, mert annyiszor megvonták tőlem a szeretetet, hogy a végén már én sem hittem, hogy szerethető vagyok.

Akkor most miről beszéltek? Ti tudjátok, hogy milyen lelki folyamatok okozták a depresszióm, és hogyan jöttem ki belőle, vagy én?

Ti egyből ráugrottatok a feltételezett hibáimra. De miért? Egy kis jóhiszeműség. Még jó, hogy ha a világ nem hisz benned, te mindig ott vagy magadnak, hogy higgy.

De van egy tananyag, ami szerintem jobb szemléletmódot ad, mint bármi, amit az iskolában tanítanak.

agykontroll.blogja.net

Az oldal jobb felén van Brian Tracy - Phoenix Szeminárium.

Szerintem sokat fog segíteni.

Igen, folyton elkésTEM, szokTAM halogatni, nagyon hamar túlreagálTAM és átvetTEM mások negatív érzelmeit.

10 éves koromig szopTAM az ujjam. 13 éves koromig ápolatlan volTAM. 12 éves koromig nem mosTAM rendszeresen a fogam. Rendetlen volTAM idáig. Számítógép függő volTAM. 10 éves koromtól 20 éves koromig hagyTAM, hogy molesztáljon az apám. Sokszor nem bátorítotTAM a szüleim, amikor nekik lett volna rá a legnagyobb szükségük. Nem tanulTAM eleget az egyetemen, testképzavarom VOLT, nem hitTEM, hogy képes vagyok normális érzelmi kapcsolatokra, nem bízTAM magamban, sokszor kritizálTAM másokat. Sokszor hűtlen volTAM a barátnőimhez. A teendőimet mindig addig halogatTAM, míg a körmömre nem égett a gyertya. Sokszor pénzhiányban szenvedTEM. Pszichoszexuális gondjaim és apakomplexusom VOLT. Dühös volTAM a szüleimre, amiért olyan betegek VOLTAK. UtálTAM az óvónőim és az általános iskolás tanáraim közül sokat, mert érzéketlennek és butának tartottam őket sok szituációban. Sokat okoskodTAM öncélúan az egóm fényezésére, most azért teszem, hogy tanulhasson tőlem az, aki akar. Önző volTAM. Sokszor csak hobbiból etTEM. Agresszív és akaratos volTAM.

Na, mit csináltam még rosszul... Nem tudom. Sok embert megbántotTAM.

De ezekből már sok csak a múlt, és ami most még igaz, azt nem szándékozom magammal cipelni a jövőben. Ha mégsem sikerül egyből levetkőzni? Attól még nem mondom magamnak, hogy "jól van, nesze, akkor vidd ezt a púpot a hátadon".

igen, és milyen szomorú az, hogy te nem hiszel semmilyen Istenben. Én sem úgy hiszek benne, ahogy tanítják, meg hogy egy öreg, szakállas bácsi. Úgy hiszek benne, amit a lelkemben érzek. Az a szomorú, amikor valaki annyira nagyra van az emberi eszével, hogy azt hiszi, amit ő tud, az a racionalitás legfelsőbb foka. Kicsit nézz körül, és gondold végig, hogy amit te racionális tettnek hiszel, az valójában mind érzelmi indíttatású. Nem csinálunk vagy mondunk olyan dolgokat, amik érzelmileg nem egyeznek velünk. Épp ezért szólom le a fejét annak, aki olyan magas lovon ül a racionalitásával, és azt mondja, hogy a boldogságra való törekvés az téveszméken alapul, mint ha a téveszme valami alsóbbrendű dolog lenne.

A téveszméim, amiket te ostobaságnak és szomorúnak gondolsz, több emberen fognak segíteni, mint te valaha az "abszolút igazságaiddal". Az emberi léleknek nem az kell, hogy azt mondd neki mély igazságtartalommal, hogy: "te tényleg egy szegény és buta ember vagy, csúnyák a fogaid, és rossz a humorérzéked, sután mozogsz, és még vaksi is vagy, és még a nőkkel sem tudsz bánni". Ha van egy szemernyi igazság ezekben, akkor inkább ezt mondom neki: "te egy nagyon jólelkű ember vagy, és tetszik a törekvésed, mindig igyekszel jó perceket okozni embertársaidnak, felvidít a mozgásod, mert olyan egyedi".

Nem dörgölöm magam vagy mások orra alá azon tulajdonságait, amin nem, vagy alig tud változtatni.

Azt dörgölöm az emberek orra alá, amin igen gyorsan tudna változtatni...például ne legyen fölényeskedő, és ne utánozza a pesszimista szüleit...vagy bárkitől is tanulta ezt a hozzáállást.

Lehet azért ilyenek ezek az emberek, mert őket is felpofozta az apja, vagy beszólt neki az anyja, ha elesett az utcán. Ezektől nagyon fel tudok bőszülni, mert minden nyomot hagy az emberi lélekben. Ezt tanulja meg a gyerek, hogy félni fog hibázni, és ezért majd meg sem próbálkozik semmivel. És miért viselkedik ilyen ocsmányul egy szülő? Mert vele is ilyen ocsmányul bántak a szülei...és így visszafelé. Az emberi érzelmek palettája olyan hatalmas, hogy nem mondhatod rá valamire, hogy ez most hülyeség, vagy ez jó. Minden ahhoz képest jó vagy rossz, hogy mi a célunk vele.

Vagy tudnál mondani alternatívákat, hogy ha nem a "téveszméimmel", akkor mégis hogyan lennék boldog? Azzal, hogy a bal felső 1-es fogam elszíneződött és ne mosolyogjak? Vagy azzal, hogy bemesélem magamnak, hogy meg tudok rá keresni 1 millát, hogy megcsináltassam rendesen a fogsorom? Hüm?