Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek tetszem a csajnak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek tetszem a csajnak?

Figyelt kérdés

Kb. november elején,x városban a buszmegállóban álltam,a sor másik végén,és akkor láttuk egymást először,(ebben a tanévben,sokat változtam nyáron,meg a csajszi is..) és végig rám nézett..

Aztán hétfőn,reggel ugyan azzal a busszal jött,én pedig a szélső ülésen ültem,nem az ablak felölihez,másik oldalon pedig 4-es ülés volt,oda ült le,így simán összeérhetett volna a tekintetünk.Egyszer odanéztem,(úgy,hogy csak a szememmel,nem fordítottam a fejem) és ő is rám nézett,majd elpillantottam,majd egyszer úgy tettem,mintha ha csak az ő írányába néztem,és láttam,hogy rám pillantott,és elkapta a tekintetét,majd leszállás előtti percekben is összeakadt a tekintetünk.

Neten megtaláltam véletlenül,nem gáz ha bejelölöm?Élőben,nem merem leszólítani.


2014. jan. 11. 18:10
 1/3 anonim ***** válasza:
Inkább élőben szólítsd meg, jobban veszi ki magát, bár ki tudja ebben a mai világban.
2014. jan. 11. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Mosolyogj rá, ha már megszólítani nem mered.
2014. jan. 11. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
mosolyogj rá, köszönj legalább, vagy csak bólints a fejeddel. ha rögtön ráírsz, sztem le fog pattintani. de ha már köszönőviszonyban lesztek, akkor nem veszi tolakodásnak, ha ráírsz. szerintem.
2014. jan. 11. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!