Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A sok visszautasítás és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A sok visszautasítás és átverés erősség tesz. Gondoltátok volna?

Figyelt kérdés

Eddig átverésben és visszautasításban volt részem. Azok a lányok, akik nem utasítottak vissza és azt hittem róluk, hogy kivétel, azok is csak azért ismerkedtek velem, hogy becsapjanak (közben növelve az egójukat azzal, hogy én tényleg ismerkedni akartam velük).


Sokáig (nagyon sokáig!) attól féltem, hogy olyan sok átverésben és visszautasításban volt már részem, hogy legközelebb az első érdeklődésre ugrani fogok, ezzel utat engedve annak, hogy ismét átverjenek, megalázzanak vagy kihasználjanak. De az elmúlt fél évben bebizonyítottam magamnak, hogy a sok visszautasítás és átverés meghozta a gyümölcsét: nem legyengített, hanem megerősített :)


Persze ehhez el kellett telnie 4-5 évnek, amikor valóban legyengített, de mindig sikerült talpra állnom.


A hasonló helyzetben lévő srácoknak üzenem: ne csüggedjetek! Talán már most is tudjátok, hogy ti se szeretettetek volna semmit egy olyan lánytól, aki semmisnek tekint titeket, az érzelmeiteket.


Lehet, hogy még abban a szakaszban vagytok, mikor minden egyes negatív élmény legyengít. De akkor se adjátok fel! Minden céllal történik, és előbb utóbb ti is elnyeritek a jutalmatokat: megerősödtök lelkileg. És többé egy lány sem fog tudni kiváltani bennetek olyan érzelmeket, hogy az később padlóra vágjon benneteket!


Fel a fejjel :)


2014. febr. 9. 08:24
 1/8 A kérdező kommentje:
erőssé tesz, g nélkül :)
2014. febr. 9. 08:25
 2/8 anonim ***** válasza:
Ezt szép szavakkal úgy mondják, hogy deszenzitivizáció és már az állatvilágban jelen van. Egy idő után hozzászokik az ember az elutasításokhoz. Tégy az asztalra egy csigát, majd üsd meg az asztalt a csiga mellett. A csiga érzékeli a veszélyt és erős menekülési reakciót mutat. Aztán várd meg, míg lenyugszik és ismételd meg. A reakció még kisebb lesz, egészen addig, amíg már ügyet sem vesz róla. Az elutasításokkal is ez van. Én már teljesen megszoktam őket, hiszen eddig mindig csak azt kaptam. Egyvalamit azonban nem lehet megszokni: ez pedig a magány. Márpedig amennyire ocsmány vagyok tuti, hogy a visszautasításokon kívül soha nem kapok más választ a lányoktól, hiába is próbálkozom.
2014. febr. 9. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Magány: ha vannak barátaid már nem vagy magányos. Tudod a lányok jönnek mennek, de a barátok mindig ott vannak. Ezenkívül szervezhetsz magadnak számos programot, ahol társaságban ütöd el az időt. :)


Én pl. már nem is vágynék párkapcsolatra, mert folyton azon kattogna az agyam, hogy mikor fog átverni, és hogyan. Mivel másra nem számíthatok tőlük, mert én se vagyok jópasi. (még sportos testtel sem...)

2014. febr. 9. 08:43
 4/8 anonim ***** válasza:
Hát köszi, előbb-utóbb talán én is elérem majd ezt az állapotot...
2014. febr. 9. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
3: Barátaim sincsenek, de arra nincs is szükségem. Barátnak mondják magukat, de csak átvernek, kihasználnak, megaláznak. Köszönöm szépen, de nekem ilyen emberekre nincsen szükségem. Nekem csak egy barátnő kellene, semmi több.
2014. febr. 9. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 LeftBehind ***** válasza:
Hát tudod ki a halál akar még 4-5 évig így élni, akkor már most lőjenek fejbe.
2014. febr. 9. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Hát őszintén sajnálom, hogy így látjátok az életet...
2014. febr. 9. 10:59
 8/8 anonim ***** válasza:

Én lány vagyok és soha ,nem az amelyik felkelti az érdeklődést , akárkivel vagyok a másik lesz az akire csorog a nyál . Megszoktam ,nekem ez a természetes .


Amúgy ti fiúk aki nem sportos ,hát miért nem sportoltok egy kicsit ? Nem olyan nehéz az , jól is esik a testnek ,meg jobb lesz a testartás , meg a közérzet , és akinek meg jó a közérzete az vonzóbb is .

2014. febr. 9. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!