Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet hatásosan leállítan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet hatásosan leállítani egy felnőtt embert, aki telefonon zaklat?

Figyelt kérdés

Nem tudom mi ütött az egyik ismerősömbe, de néhány hete naponta hívogatja a barátomat és olyanokat mond neki, hogy a hajam égnek áll. Így csalom, úgy vezetem félre, dobjon ki már végre, mert csak pár hét és úgyis az övé leszek, a karácsonyi ajándékot már ő veszi nekem, stb. stb.

Van, hogy kétszer-háromszor is hívja. Beugrattam az illetőt elég sikeresen, mert bizonyos dolgokat csak neki mondtam el (egyébként senki nem tud erről a dologról), amiket ő meg este visszamondott a barátomnak. Kb. a második hívástól tudjuk, hogy ő az. Eddig nem foglalkoztam vele túlzottan, egyszer kiakadtam, aztán vártam, hogy magától befejezze.

Egyszer próbáltam belőle normális hangnemben kiszedni, hogy ő volt, vagy legalábbis tudatni vele, hogy tudom. Ugyanúgy telefonálgatott tovább.

Egyik nap aztán olyat mondott, ami teljesen kiakasztott és tegnap nekiestem. Erre még ő volt felháborodva, hogy ezt nem tudom normálisan megkérdezni (próbáltam...) meg kiröhögött, hogy ezt csak mi találjuk ki. Adta az ártatlant, és belőlem akart hülyét csinálni.

Mondtam neki, hogy ha nem ő az, akkor megyünk a rendőrségre és ők majd kiderítik, ki az illető. Azt mondta menjek nyugodtan.

Persze nem igazán van időnk ilyen "hülyeségekre", de akkor mégis mit csináljak, hogy leálljon? Azt is mondta, hogy egyáltalán nem akar tőlem semmit. Ja, persze, hetekig meg ment a "fűzés" meg a hülyülés, folyton célozgatott, stb.

Kész röhej ez az egész. 33 éves férfinek ennyi esze lenne?

Tegnap nem telefonált, miután lehordtam, de az az érzésem, hogy ez sem fogja leállítani. Máskor is kihagyott már pár napot.

Még ő kezdett el fenyegetőzni, hogyha ebből bármi kellemetlensége származik, akkor megnézhetem magam. Aztán témát váltott, mintha mi sem történt volna.

Ezer és egy százalék, hogy ő csinálja, senki más nem lehet.

Ötletek?


2009. dec. 10. 11:58
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
83%
Te tizenéves vagy? Vagy miért kell kihangsúlyozni, hogy felnőtt ember? :)
2009. dec. 10. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
Nem, 25 vagyok. Csak azért hangsúlyoztam ki, mert ez általában a gyerekek, tinik szórakozása. Persze előfordul, hogy felnőtt is ilyenre vetemedik, de szerintem ez már nem normális viselkedés.:S
2009. dec. 10. 12:03
 3/21 anonim ***** válasza:
66%
Hát.. Lehet halálosan Belédzúgott, azért viselkedik úgy, mint egy gyerek. :)
2009. dec. 10. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:

Szerintem szakítsatok időt, és menjetek a rendőrségre. Ez tönkre teheti a kapcsolatotokat, még akkor is ha mindketten tudjátok, hogy egy őrült. Amúgy szerintem orvosi segítségre lenne szüksége az illetőnek. Nem játék, mert most még csak telefon, de mi van ha tettlegességig fajul? Ne várjátok meg!


21/L

2009. dec. 10. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:

Az esze nincs a helyén, az tuti.

A barátomat is megvádolta, hog ő találta ki, én meg bedőlök egy ilyen idiótának. Azért bocs, hogy többéves ismeretség után inkább neki hiszek, mint egy kb. 10 hónapja ismert kitudjamilyen alaknak. Már máskor is rábeszélt a barátomra. Gondolom azt akarja elérni, hogy ne higgyek neki, összevesszünk ezen és akkor majd ott lesz Ő....:S Jajj....

2009. dec. 10. 12:09
 6/21 anonim ***** válasza:
54%
Én szerintem meg ne menjetek a rendőrségre. Nem kell ezt ilyen komolyan venni. Mi van, ha tényleg szeret. Ha valakit őrülten szeretsz, rohadtul kifordulsz magadból. Ezért nem kell bántani. Valahogy meg kell beszélni...
2009. dec. 10. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
78%

Az én telefonomon van egy ilyen piros gomb. Ha azt megnyomom, akkor vége a beszélgetésnek.

Azt biztos, hogy a második szövegelést én már nem hallgattam volna végig, hanem kinyomom az első szó után. Aztán még gondolom kétszer és akkor megunja.

De ha érdekel titeket amit mond, akkor csak hallgassátok.

2009. dec. 10. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Hát, látod, próbáltam én kedvesen is megbeszélni, hogy legalább álljon le, durván is, de semmi. Váltig állítja, hogy én nem kellenék neki. Ha mégis, akkor is csak d..ni és azt megkérdezné tőlem, hogy akarom-e.

Persze ez piti ügy a bűnözésekhez képest, lehet, hogy nem is foglalkoznának vele, de akkor is idegőrlő. Hogy találkozzak így vele minden héten legalább egyszer? Sajnos muszáj. Más napokon ki tudom kerülni, de egyszer nem.

2009. dec. 10. 12:12
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Tudod mit csinálj? Öleld meg. :D És mondd azt Neki, hogy mindig meg fogod ölelni, ha nem zaklatja barátod. :D
2009. dec. 10. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

HAHAHA


:D:D:D


Ezen most jót röhögtem. De tényleg.:D

2009. dec. 10. 12:20
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!