Normális, hogy kezdek kiábrándulni ebből?

Régebben valahogy úgy képzeltem el, hogy egy nap majd csak úgy véletlenül találkozom egy fiúval, megismerkedünk, szerelmesek leszünk egymásba, minden megy majd magától, természetesen. De ahogy múlnak az évek, egyre jobban érzem, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Hajkurászni kéne a randikat, összeismerkedni olyan próbálkozókkal, akik amúgy nem tetszenek, "hátha" alapon, ha nem szeretnék egyedül maradni. Vagy társkeresőznöm kéne... Csak ez nekem annyira erőltetettnek, görcsösnek, kétségbeesettnek tűnik és nagyon elszomorít. Ráadásul közben azt látom folyamatosan, hogy mások csakúgy rátalálnak és boldogok és nem értem, hogy én miért vagyok ennyire selejt, hogy velem ilyen soha nem történik...