Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha a párom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet tenni, ha a párom barátai nem nyitnak felém?

Figyelt kérdés

A páromnak és nekem is van igényünk arra, hogy KÖZÖSEN IS járjunk társaságba.


Az én baráti köröm sajnos eléggé szétszóródott, így velük csak eléggé ritkán tudunk találkozni.


Az ő baráti körének nagy része itt van, néha még a távolabb lévő barátai is felbukkannak.


DE nem igazán fogadtak be. Jó, az igaz, hogy eléggé nehezen barátkozok, ismerkedek, de ha nem tennék meg minden tőlem telhetőt, a párommal sem lennék együtt. Anno én kezdtem el vele beszélgetni egy témáról, és így kezdtük kiépíteni a viszonyt.

A barátaim párjaival is általában jól el tudok beszélgetni, mert azok ugy is állnak hozzám.

Most kezdtem az egyetemet, itt is sikerült barátokat szereznem - attól függetlenül hogy nagyon meg kellett erőltetnem magam, mert mint mondtam, nehezen ismerkedek.


Azonban hiába próbáltam beszélgetni a barátaival, ők ezt valahogy nem viszonozzák.

Legtöbbször én csak állok ott, és hallgatom amiről beszélnek, mert csak a páromra néznek, csak neki mondanak mindent.


Párom pedig azt mondja, hogy ÉN mért nem szólok bele a beszélgetésbe, vagy dobok fel egy témát. De rendszerint olyanokról beszélnek, akiket ők ismernek - én viszont nem, vagy nosztalgiáznak egy-egy buliról, vagy mivel zenészek, ezért nagyon sokszor a zenéről, hangszerekről van szó - amihez én nem értek. Ezekhez nem tudok hozzászólni, amikor pedig mondok valamit, akkor is általában a párom reagál rá, esetleg valaki még egy mondatot hozzáfűz, és ejtve van az egész, megint jön egy olyan téma, amihez én nem tudok hozzászólni.


Tudom, ami nem megy, ne erőltessük, de mint írtam a legelső mondatomban, neki is és nekem is igényünk van rá, hogy együtt is elmehessünk társaságba. Én ugy gondolom, hogy a páromnak kéne segítenie és bevonni a társalgásba, vagy a barátaival beszélni hogy legyenek már egy kicsit nyitottabbak, de ő hallani sem akar ezekről.

Néha megígéri hogy segít majd benne, de később meg már megint hozzám vágja hogy persze biztos az ő barátaival nem lehet semmit és mindenki hibás csak én nem, mért nem én szólok hozzá a témához és próbálom megismerni őket.



Bármi ötlet? Vagy hogy hogyan értethetném meg vele a helyzetet?



2016. szept. 23. 13:06
 1/2 anonim ***** válasza:
38%
Nem vívtad ki a tiszteletüket. Emellett neked kell inkább alkalmazkodnod. Illetve ha valakiről mesélnek valami sztorit, egyrészt jegyezd meg, hogy legközelebb tudd miről van szó, másrészt pedig kérdezz ha érdekel valamilyen részlet. És persze hallgass sok zenét, akkor is ha nem tetszik, és legyen róla véleményed.
2016. szept. 23. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Azt azért hozzá kell tennem, hogy sok zenész egoista gyökér sajnos. Szakmai ártalom. :)
2016. szept. 23. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!