Az elvált, kisgyerekes férfiak ugyanolyan hátránnyal indulnak, mint az elvált, kisgyerekes nők?

Koma, egy fiatal, független nő/férfi ugyan minek kezdene elvált, (több)gyerekes apucival/anyucival, amikor ezerszám rohangálnak a független jelöltek is? Fiatalként, függetlenként senki nem akar 1-2-3 idegen gyereket a nyakába.

Próbálkozz gyerekes nőknél, köss kompromisszumot.

# 11: Azért nem lehet általánosítani. Nem egy olyan ember az ismeretségi körömben, aki gyermektelenként jött össze gyermekes társsal, mert pont ő fogta meg nagyon, és amúgy meg nem érdekelte, hogy van már gyereke. Férfiban is, nőben is tudok ilyet a saját környezetemben.

Pl. van olyan ismerős pár, ahol a férjnek már volt gyereke, a nőnek nem. Egymásba szerettek, összejöttek, összeházasodtak és azóta már 3 közös gyermekük van, de az első házasságból született gyermeknek is van helye a családban.

Nos, az a baj, hogy te még nem jutottál el arra a pontra amikor ezt el tudod fogadni.

Én is egyedül nevelem a gyerekemet és látom, a saját bőrömön érzem, hogy milyen negatív megkülönböztető címke ez. Még úgy is, hogy szinte korlátlan a szabadidőm, mert az apuka bármikor vigyáz a gyerekre, és már nem is éppen pelenkás. Mások által fiatalosnak, csinosnak okosnak tartott nő vagyok, független anyagilag. DE! Ez semmi, ahogy kiejtem a számon, hogy van gyerekem ott megszűnik minden. Vagy örökké tartó gyanakvás övez amit pedig én nem bírok elviselni. Sajnos bele kell törődni, hogy nem megy, ez egy olyan hendikepp amivel egy férfi sem tud érdemben mit kezdeni. Vagyis inkább nem akar, hogy pontosabban fogalmazzak.

Biztosan eltartót/pótapukát/instant pénztárcát keresek.

Kezdek megbékélni vele, javaslom neked is minél előbb annál jobb. Kapcsolatok jönnek-mennek de egy bizonyos szint elérését követően elfogy a potenciál benne. Senki nem akarja már gyerekét nevelni. Lehet ezt nevezni evolúciónak, ösztönnek, baromságnak ahogy tetszik a lényeg ugyanaz marad. Építsd fel a saját önálló életed és éld a legjobb tudásod szerint igazából ennyit tudok mondani.

Bár csatlakoznék az előttem szóltakhoz, miszerint egy apuka kb. 2hetente egyszer van a gyerekével. Nem tudom milyen nő/ember az aki annyit sem bír ki annak a férfinak a kedvéért akit állítólag szeret. Mert nyílván mire megismeri a gyereket már kialakul köztetek érzelmi szál is. Szóval én ezeket a dolgokat tapasztaltam, nem is építek már az ég világon senkire hosszabb távon. Nekem pl. így könnyebb, hogy ezt lefektetem magamban. Sajnos a következmények mindig engem igazolnak utólag.

Szóval...most jól elkalandoztam. Lényeg, hogy én úgy vettem észre ez a férfiak sokkal könnyebb.

Sajat peldamon latom h van az az agglegeny,aki epp egy gyerekes noben talalja meg azt,amit egyedulallokban nem talalt es ilyenkor kompromisszumot kot,mert megeri neki.

Ugyanezen elven haladva van az a no,aki el tudja fogadni az elvalt apakkal jaro kethetentei nehezsegeket.Jo eloszuro,ennyi.Aki nem vallalja (en sem hibaztatom oket),azzal nem egymast keresitek,Kerdezo.

Nem egyszerű sem az apának, sem az anyának, ebben kiegyezhetünk. Azt bizonygatni hogy kinek nehezebb, értelmetlen. Van ahol apa talál gyorsabban új kapcsolatot van ahol anya.

F34

# 13: Sajnálom, hogy neked rosszak a tapasztalataid, de azért ez nem annyira általános...

Én kb. fél évig ismerkedtem gyerekes nőként társkeresőn, és nem éreztem semmilyen hátrányát. Nyilván azokkal, akik nem akarták "más gyerekét nevelni" nem kerestük egymást, ezt kb. 2 mondattal lehetett tisztázni (bár az adatlapomon is egyértelműen szerepelt, hogy van gyermekem).

Akik ennek tudatában keresték a társaságom, azok részéről semmilyen negatívumot nem érzékeltem.

A páromat nem társkeresőn ismertem meg, hanem közös társaságban. Természetesen tudta, mikor randizni kezdtünk, hogy van gyermekem, nem titkoltam. Fel sem merült, hogy ez számára problémát jelentene. Legelőször akkor került szóba negatívumként, amikor összeköltöztünk, hiszen nem csak egy, hanem egyszerre két emberhez kellett alkalmazkodnia (hosszú egyedül élés után). De ekkor sem áthidalhatatlan nehézségként, hanem megoldandó problémaként merült fel. Szerintem egy érett felnőtt ember fel tudja mérni, hogy mennyi kompromisszumot ér meg neki egy kapcsolat és mennyit nem.

Hát én pont a másik oldal vagyok.

Egyedülálló anyaként évek óta nem találok magamnak megfelelő társat. Nem apapótlékot keresek (van apja a gyerekemnek), nem pénzes pasit keresek, csak egy normális embert akivel kijövünk hosszú távon, családot szeretnék. És kifejezetten gyerekes pasit keresek, mert egy gyerekes apa tudja leginkább megérteni, milyen egyedülálló szülőnek lenni.

Az én elvem az, hogy jobb ember lettem a gyerekemtől, a szülőségtől és nem "hátránynak" veszem az ismerkedésben. Egyszerűen csak más kategóriában indulok.

Randim volt jópár, de semmi említésre méltó. A 40 körüli pasik közül lehetetlen normálisat kifogni. (talán annyi a hátrányom, hogy magas vagyok, ezért a nagyon alacsony pasik nem jöhetnek szóba, egyébként tényleg csak a minőségi belsőre megyek).

# 17: Vitathatatlanul van igazság abban, amit írsz, magam is átéltem ezt. Határozott elképzeléseim voltak arról, hogy egy negyvenes, gyermekes, elvált férfi illene hozzám leginkább, viszont ebben a "célcsoportban" nem találtam a társam. Mereven elzárkóztam másoktól. Aztán a sors úgy hozta, hogy nem célirányosan keresgélve, hanem spontán ismertem meg a párom, aki harmincas (nálam 8 évvel fiatalabb), gyermektelen férfi. Társkeresőn az első levélváltásnál elköszöntem volna tőle. Személyesen azonban más a helyzet, ott spontán alakult ki köztünk a kölcsönös szimpátia, aztán a vonzalom, aztán a szerelem.

Kicsit furcsa volt eleinte, hogy nem olyan a párom, mint amilyet elképzeltem magamnak (csak a kora és a családi állapota alapján, mert amúgy minden más téren messze felülmúlta az elképzeléseimet). Aztán körülnéztem kicsit a környezetemben, és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül... elvált nőismerőseim többsége (!) fiatalabb társsal van együtt, közülük többen már házasságban, vagy régóta tartó élettársi kapcsolatban.

Szóval nem biztos, hogy ha nem találsz a célcsoportban megfelelő társat, akkor veled van a gond... lehet, hogy bővíteni kell a célcsoportot.

(Ha nekem évekkel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy "fiatal pasim" lesz, én kiröhögtem volna. De már nem röhögném ki, mert életemben nem volt még ilyen jól működő kapcsolatom, mint a mostani.)