Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Jól látom, hogy sok fiatal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jól látom, hogy sok fiatal fiúnak tetszenek az idősebb nők is, csak velük nem mernek kezdeményezni?

Figyelt kérdés
Azért jutottam erre az elgondolásra, mert fiatalabb koromban hemzsegtek körülöttem a pasik.Így 20 évvel később sem nézek ki rosszabbul, mint akkor.Sőt...Most viszont nem látom hogy különösebb hatással lennék rájuk.Úgy értem, nem mutatják.Tartózkodóak velem szemben, főleg a nálam fiatalabbak.Ennek persze lehet az is az oka, hogy abban a körben ahol én mozgok, tudják, hogy már van egy felnőtt gyerekem, tehát ha másból nem is, ebből sejthetik, hogy azért mégiscsak idősebb korosztályba tartozom.Másoktól szoktam vissza hallani, hogy többen is vannak, akiknek tetszem.Viszont mikor azokkal az illetőkkel vagyok, egyáltalán nem tesznek rá utalást, hogy bármit is akarnának tőlem, inkább azt látom, sok pasi köszönni is alig mer nekem.Félénkek a környezetemben.Régebben ez nem így volt.És ugyanígy viselkedik velem idősebb is, fiatalabb is.Bár lehet, hogy nem az életkoromat kellene okolni, de most nem tudom ezt más indokkal magyarázni.
2017. jan. 5. 21:09
 1/10 anonim ***** válasza:
A válasz egyszerű, mert Insta elutasítást fog kapni. Nekem is az idősebb nők tetszenek. 21. leszek, de a 26-30as korosztály jön be.
2017. jan. 5. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Én szívesen szexelnék ~30-45 éves nőkkel. Persze nem a leigénytelenedettekkel. :D
2017. jan. 5. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
0%
Igen, teljesen jól látod. Ha csinos vagy, és egy munkahelyen dolgoznánk, valószínű nekem is tetszenél, de nem látnád rajtam. Munkahelyen amúgy is rizikós.
2017. jan. 5. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Nekem eddig pár évvel idősebb barátnőim voltak, egyszer volt egy 11 évvel idősebb nő az életemben pár éve, de a tapasztalataim azt mondják, hogy sok 30-40 körüli nőnél élből el van meszelve egy 25-30 közti férfi, mert hogy még gyerek, meg biztos csak dugni akar, komolytalan stb. Mintha lenne ezekben az idősebb nőkben valami gőg, fennhéjázás. Persze tisztelet a kivételnek.
2017. jan. 5. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Igen ez munkahely, sajnos időm nagy részét ott töltöm.Gyanítom, egy szórakozóhelyen máshogy alakulnának a dolgok, de szórakozni sajnos nem járok.Sok a férfi is a munkahelyemen, mindenféle korosztály.Hivatalból is vannak férfiak akiket régebb óta ismerek, velük ugyanez a probléma.Csak az meg hivatal.Pedig ott is van fiatal férfi (ügyintéző), aki ha utcán találkozunk, akkor is köszön nekem és nagyon mosolyog, de ott megint az a baj...Ő nyilván nem fog rámászni az ügyfelére, én sem az ügyintézőmre.
2017. jan. 5. 21:33
 6/10 anonim ***** válasza:
Pedig te is látod, néha nem ártana egy kis szórakozás.
2017. jan. 5. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
az a baj, hogy egy része cinkesnek érezné, ha idősebb bnője lenne, egy része azt hiszi, h esélytelen az idősebb nővel, mert azok a nők fiatalabb férfival nem kezdenének, egy része beszri, meg ilyesmi. :)
2017. jan. 5. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Én írtam neked privátot. Ha gondolod válaszolj rá... azért azt nem fogom ide kiírni :)
2017. jan. 5. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Érdekes ez tényleg.

Én is tapasztalom, amit írsz kérdező.

39 éves vagyok, soha jobb formában nem voltam és tényleg tapadnak az ilyen 25-30 közötti férfiak (fiúk?).

Kezdeményezni is mernek, odajönnek, köszönnek, a többség már nem is az a suttyó, igénytelen "szia-mizu-tali" vonalon mozog, hanem bemutatkozik, elhív kávézni stb.

Ezeket az utcán tapasztalom és valahol bóknak veszem, örülök neki.


Ezzel együtt azért illúzióid ne legyenek, nyilván szexpartnert és nem feleséget keresnek :) és ha ápolt, csinos, igényes vagy, akkor ez tud vonzó lenni.

Nekem nem érdekesek az ilyen megkeresések, így nem is bátorítom ezeket, de ha te akarsz valamit ettől a korosztálytól, akkor nagyon nehéz dolgod nincs.


Egyszerűen csak mosolyogj vissza arra, aki tényleg ott legyeskedik körülötted vagy rád mosolyog- ebben mi nehézség van? Attól nem leszel kevésbé elegáns, ha egy köszönést fogadsz, egy mosolyra reagálsz, egy kérdésre felelsz, sőt.


Ennek az egésznek semmi köze nincs ahhoz, hogy anya vagy-e vagy sem (nekem kisgyerekem van, de én nő is vagyok, nemcsak és nem kizárólag valakinek az anyja!), nincs ez ráírva senkinek a homlokára!

2017. jan. 6. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Jól látod :) De én sokszor tapasztalom, hogy kezdeményezni is mernek. És ahogy egy korábbi válaszoló írta, kedvesek, udvariasak, jó velük a beszélgetés, a szex. Sőt, nekem volt egy hosszabb kapcsolatom is nálam jó pár évvel fiatalabb fiúval :)
2017. jan. 6. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!