Ti éltetek teljesen egyedül? Ha igen mennyi időt, és hogyan bírtátok?

4 évig éltem egyedül, igaz fősulira jártam, de nem nagyon jártam össze esténként senkivel, s nappal is ha csavarogtam, inkább egyedül.

Életem legjobb időszaka volt, nagyon hiányzik. :(

Egyetem alatt albérletben éltem egyedül... huh, lakótársak között néhány hónapokat, a végén meg 2 évet teljesen egyedül, mert rájöttem, mennyivel kényelmesebb. :)

Időnként rossz volt, mikor azon kaptam magam, hogy bazz, egy hete nem szóltam senkihez, de az az igazság, hogy elég gyorsan hozzászoktam. Én rengeteget olvastam akkoriban, rákaptam az írásra is, illetve én szinte folyamatosan a gép előtt ültem. Rengeteg új hobbit találtam akkoriban (mindenféle kreatív bigyóktól kezdve a honlapszerkesztésen meg a digitális rajzoláson át egészen a totál kocka mmo-kig :D), tucatnyi fórumon, közösségben vettem részt. Ezeknek jó része azóta egyébként "valódi" barátsággá vált, sőt, a mostani páromat is akkoriban ismertem meg - bár évekig csak barátok voltunk. :)

Életem legboldogabb időszaka volt. :)

"Az önutálatom a mások által felém mutatott visszajelzéseinek a következménye, azaz amíg úgy néznek rám,mint egy leprásra, addig nem fogom szeretni magam."

Menthetetlen vagy, amíg ilyen a hozzáállásod. Nem azért kell szeretni magadat, mert mások szeretnek téged. Magadnak kell elérni sikereket, magaddal kell megbarátkoznod és magad miatt kell magadat szeretned. Amíg ennyire függsz másoktól, és csak akkor tudsz boldog lenni, ha mások elfogadnak, akkor elég nagy gond van a fejedben. Javaslom, hogy fordulj szakemberhez. Könnyű itt sírni, és másra fogni, hogy miért nem vagy boldog. Ezt a legkönnyebb tenni. Másra kenni a boldogtalanságodat. Amíg magadat nem szereted meg, addig mások sem fognak téged. Ez a tetves igazság. Tegyél ellene. Ha meg nem akarsz, ne itt sírj, hanem fogadd el, hogy mindenki továbbra is leprásként fog rád nézni, mert jellemtelen, gyenge ember vagy, akinek szüksége van másokra, hogy élni tudjon. Csakhogy ez nem így megy.