Férfiak! Milyen érzést/véleményt kelt bennetek, ha egy nő nem szereti a gyerekeket?

"Az egy kicsit furcsa hogy benned nőként nem dolgozik az ösztön. Lehet hogy még fiatal vagy és idősebb korodban - úgy 30 felett - már beindul nálad és akkor majd szülni akarsz. Nem tudhatod előre."

Ezt az ösztön dolgot hagyjuk már, nem állatok vagyunk. A legtöbb ilyen dolog nem ösztön kérdése, hanem hogy szeretsz-e babázni vagy sem. Személyiség függő.

Te meg nem tudhatod előre, hogy ő akar-e gyereket majd 30 felett.

De mivel nem úgy dönt az ember ilyesmiben, hogy éppen milyen kedvem van, hanem általában sok megalapozott indok van....

Te mikor fogod meggondolni magad és megbánni a gyereked? Akkor már baszhatod. De én még 50 évesen is tudok örökbefogadni ha megvannak hozzá a kellő körülmények. Élni és élni hagyni szerintem...

Belőlem sajnálatot vált ki. Egyrészt mert szomorú lehet az életed ennyire egoistán, lustán és önzőn. Másrészt azért is sajnállak, mert ennyire tudatlan vagy, hogy nem fogod fel az élet-halál, teremtés, összetartozás, születés - ennek a csodának a lényegét, aminél nagyobb nincs is ezen a Földön, ebben az életben. És mire talán értelmileg felnősz hozzá, már késő lesz.

És azért is sajnállak, mert annyira primitív vagy, hogy azt gondolod, hogy egy kutyus képes beilleszkedni gond nélkül egy normális családba, egy emberke, akinek milliószor több esze, érzelme, kötődése van hozzád, pedig nem. Ahogy kutyából is van bepisilős, mindent széttépős, elviselhetetlen, így természetesen gyerekből is van. De ez nem a kutya, vagy a gyerek hibája, hanem a nemtörődöm gazdié, felelőtlen szülőé. Nekem vannak gyermekeim, és mindig ledöbbenek a plázában őrjöngő, magát földhöz vagdosó gyerekeken, meg tehetetlen szüleiken, hisz nekem sose csinált ilyet egyik sem. Se gyerekként, se tinédzserként nem volt velük gond, és bár kutyám is van, akit imádok, össze sem lehet hasonlítani azzal a rengeteg csodával, amit egy gyermek ad egy szülőnek.

Az én gyerekeim már nagyok, most lettek huszonévesek, de még mindig nap mint nap rácsodálkozom, és nem tudom ésszel felfogni sem, hogy én hoztam létre két ilyen okos, tündéri, fergeteges humorú emberkét, akiktől sokkal szebb a világ.

Valószínűleg unalmas, drága, idegesítő bőgőmasina, és kibírhatatlan kamasz voltam.

De amikor anyukám a rák miatt haldoklott, nem mozdultam el az ágya mellől. Fogtam a kezét, összebújva aludtunk, mivel akkor már nem tudott beszélni, csak a rezdülései árulkodtak, ahogy a kisbabáknak is. Én cseréltem a pelenkáját, megtanultam a technikát, hogy hogy tudom vele lenyeletni a fájdalomcsillapítót anélkül, hogy megfulladna, hogy hogy tudom átfordítani egyik oldalról a másikra anélkül, hogy fájdalmat okoznék neki. És a végén én ragasztottam fel neki a morfium tapaszokat is. Átölelve halt meg.

Nem tudott nyelni, sem beszélni, de simogatta a kezem az utolsó pillanatig.

Sok jót nem. Társkeresőkön legtöbbször a gyerekes nők voltak a legnormálisabbak számomra, a gyerektelenek meg...mindegyiknek volt valami stiklije.

Egy igazi nő szereti a gyerekeket, és pont. Így van rendjén.

Én nem akarok gyerekeket, de nem utálom őket. Vannak jófej kicsik, de azt is látom facebookon, hogy az egyik volt osztálytársam kislánya úgy néz ki, mint valami dülledtszemű vérszopó kobold. Tehát nem az a nő vagyok, aki szerint minden kisbaba szent és sérthetetlen.

Amúgy elvagyok velük, bírnak is, de nekem nincs hozzájuk - nem is tudom, mim. Olyan ember vagyok, hogy egyedül tudok a legjobban feltöltődni, igazi introvertált, aki ha túl sokáig van emberek közt, lemerül agyilag. Na most egy gyerek állandóan lefoglalja a gondolatokat, én úgy érzem, az olyan lenne, mintha állandóan 100%-on pörögne a CPU-m.

Senki sem egyforma, mindenki másképp látja az életet.

Én nem tudnám a gyerekeim nélkül elképzelni az életem, sőt nagyon örülök annak, hogy fiatalon lettem szülő.

Oké, hogy te nem akarsz gyereket, a te életed, de miért nézed le azt aki fiatalon lett szülő?

Több boldogságot adnak az életembe, mint a kósza numerák, vagy az állandó bulik. 28/N

Fiatal koromban engem is idegesítettek a gyerekek,mondjuk azért nem utáltam őket, de nem vágytam rá különösebben hogy legyen egy saját. Volt egy kutyám aki szinte gyerekstátuszban volt,imádtam. Nagyon szerette a gyerekeket,általa láttam meg hogy milyen szeretnivalóak.30éves koromban ismerkedtem meg a jelenlegi párommal és bizony volt bennem egy késztetés,hogy szeretnék gyereket( volt mellette jó adag félelem is) aztán lett egy kisfiam. Ugyanolyan gyerek mint a többi, de számomra ő a legcsodálatosabb(mint minden anyának a sajátja). Szeretem látni benne kettőnk vonásait, párom mozdulatait. Imádom a kis szuverén személyiségét amiből néha kiugrik apám habitusa. (sajnos apum már meghalt fiam születése előtt pár évvel ) A férjemet is szeretem látni apaként, anyaként/nőként is kiteljesedtem.

Persze vannak gondok, vannak rossz napok, minden van ami eddig is volt.

Nagyon sajn

Fiatal koromban engem is idegesítettek a gyerekek,mondjuk azért nem utáltam őket, de nem vágytam rá különösebben hogy legyen egy saját. Volt egy kutyám aki szinte gyerekstátuszban volt,imádtam. Nagyon szerette a gyerekeket,általa láttam meg hogy milyen szeretnivalóak.30éves koromban ismerkedtem meg a jelenlegi párommal és bizony volt bennem egy késztetés,hogy szeretnék gyereket( volt mellette jó adag félelem is) aztán lett egy kisfiam. Ugyanolyan gyerek mint a többi, de számomra ő a legcsodálatosabb(mint minden anyának a sajátja). Szeretem látni benne kettőnk vonásait, párom mozdulatait. Imádom a kis szuverén személyiségét amiből néha kiugrik apám habitusa. (sajnos apum már meghalt fiam születése előtt pár évvel ) A férjemet is szeretem látni apaként, anyaként/nőként is kiteljesedtem.

Persze vannak gondok, vannak rossz napok, minden van ami eddig is volt.

Nagyon sajnálom ha valaki nem képes ennek a (szülői)létnek a szépségét megélni/átélni,hiszen ez szinte szerelem erősségű érzés csak persze más.