Miért nem tudom kiverni a fejemből? Miért bizonytalanodtam el?

Kb. 5 évvel ezelőtt egy rendezvényen megismerkedtem egy nálam 10 évvel fiatalabb lánnyal. Hihetetlen volt az egész, azonnal egymásra találtunk és rögtön 4-5 órát beszélgettünk egy huzamban. Mivel egyrészt korrekt módon megmondta, hogy van barátja, másrészt a korkülönbség miatt, nem is gondoltam bele többet. De utána heti szinten többször is találkoztunk, így kialakult egy nagyon komoly baráti viszony köztünk, amolyan báty-húg kapcsolat.

Pár hónappal később bemutatott a nővérének (aki csak 2 évvel idősebb nála), akivel szerelem volt első látásra. Még aznap este összejöttünk, együtt is maradtunk közel másfél évig. Életem legnagyobb szerelme volt, a gimis, egyetemi szerelmek is eltörpülnek mellette.

Vele minden tökéletes volt egészen addig, amíg nem kezdtünk el a jövőről beszélni. Én már közel a 30-hoz megállapodtam volna, de ő még "élni" akart, ezért szakított velem. Nagyon durván megviselt, fél év kellett, míg kihevertem.

Közben mindvégig a legjobb lánybarátom maradt a húga. Ő állt mellettem a szakítás után is.

Aztán úgy alakult, hogy egy görbe este után összejöttünk (azelőtt még csók sem volt) és együtt maradtunk. Ennek már 3 éve, 2 éve együtt is élünk. Nála jobb társat nem is kívánhatok, nagyon jól kijövünk egymással, közös jövőt tervezünk, közös céljaink vannak, közösek a hobbijaink, hasonló az ízlésünk, nincs egy unalmas percünk sem, a szex is jó, szeretjük egymást. Tudom, hogy vele akarom leélni az életemet.

Épp ezért 2 hónapja meg is kértem a kezét, természetesen igent mondott, azóta az esküvőt tervezzük.

Igen ám, de úgy egy hónapja egy buliban, ahová a menyasszonyom nem tudott eljönni, mert államvizsgára készült, összefutottam a nővérével. Szoktunk találkozni, mert jó testvérek, szorosak a családi kötelékek, de kettesben a szakítás óta nem voltunk.

Ott kicsit ittasan bevallotta nekem, hogy még mindig szeret és élete legnagyobb hibája volt velem szakítani. Azóta sem tud megbocsátani magának és tudja, hogy ilyen nagy szerelme soha nem lesz még az életben. De a nővérét is nagyon szereti, soha nem tenne neki keresztbe.

Azt hittem, hogy én már túl vagyok rajta, de az a baj, hogy azóta ezen kattogok. Nekem is ő volt életem szerelme, azt a tüzet soha nem éreztem senkivel, szinte tényleg izzott a levegő körülöttünk, mikor együtt voltunk.

Tudom, hogy kivel akarom leélni az életemet, de azt is tudom, hogy a nővére mindig ott lesz a közelben és nem tudom, hogy ezt mindezek után hogyan tudnám kezelni évtizedeken keresztül.

Mi a véleményetek? Tanács?

33/F