Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ez most tényleg csak barátság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez most tényleg csak barátság extrákkal vagy lehet több is 20/N 20/F?

Figyelt kérdés

Sok minden történt már köztünk a sráccal,azt hittem össze fogunk jönni 2 randi után meg miután azt mondta kezdi azt érezni amit én (fülig belé vagyok zúgva).Aztán pár nap múlva rájött,hogy nem akar csak egy barátság extrákkal kapcsolatot,komoly kapcsolat most nem fér bele. Hát akkor legyen ez,mondtam én. Tegnap délután fent voltam nála,lefeküdtem vele,volt utána közös zuhany,nem tudtunk betelni egymással. Késő estig náka voltam és totálisan úgy viselkedett mintha együtt lennénk. Mondta hogy fáradt,én meg hogy aludjon addig én tanulok erre visszarántott maga mellé és közölte hogy majd tanulok,hozzám bújt,átfogta a derekam és elaludt. Vacsit csinált nekem,elkísért dolgozni,és még akkor sem engedte el a kezem amikor szembe jött az egyik kolleganőm,sőt,még erősebben húzott magához,ugyanúgy megcsókolt előtte ks,elköszönéskor is.

Nem értem,hisz hogy ha tényleg csak szex és más semmi akkor miért viselkedik így,ráadásul ismerősök előtt is? Levetettem előtte minden gátlásom és neki adtam magam pedig még az exemmel másfél év együttlét után is szégyenlős voltam,de most nem. Neki meg ez bejön,de nem tudom mit akar. Nyáron rokonokhoz menne ki Kanadába,magával akar vinni,meg mindenfelé menni akar velem. Most akkor mi van? Én már végleg elvesztettem a fonalat. :(



2017. máj. 4. 16:41
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Mi lesz? Megmondom mi lesz! Kihasznál! Nem akar róla beszélni, mert tudja, hogy veled egy eljátszhatja.

Most bizonyítottad be, hogy mennyire naiv vagy.

"Más mellett nem tudtam még igazán nőnek érezni magam".

Kihasznál! Attól mert beszélget veled, SZÉDÍT EMBER, szédít, hogy minél jobban meghülyítsen és szét tedd neki.

Én is foglalkoznék egy szexpartnerrel ugyan úgy, mint ha barátnőm lenne. De ha nem akar többet, nem is fog...

Te magad baja, ha megsérülsz megint...


Ultimátum elé állítanám: Vagy jártok, vagy mehet a francba! De úgy hogy rendesen felvállal kapcsolatként.

2017. máj. 4. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Szegény kislány. :(
2017. máj. 4. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!