Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehetséges hogy az iskolai...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges hogy az iskolai terror miatt nem megy az ismerkedés?

Figyelt kérdés

Régen sokat terrorizáltak az iskolában, fiú vagyok, de színlelve ruhán keresztül egy másik srác mindig az arcomba nyomta a seggét, meg elölről is, nadrágon keresztül, mintha homokos lennék. Volt amikor ütögettek, megvertek. Amikor egy lány bevallotta hogy tetszem neki, aki pont az ő barátjuk volt(ő gondolom nem tudta hogy az osztályunkba mi folyik, mert másik évfolyamba járt) akkor erőszakkal át akartak vinni hozzá, és gondolom ott előtte is meg akartak alázni, szerencsére a két lábammal az ajtónál meg bírtam támasztani magam a szünet végéig, azután meg nem is próbálkoztak. 2-3 évig ment ez.


Mindezek már pár évre visszanyúlnak. De az lenne a fő kérdésem, hogy emiatt lehet-e az, hogy még olyan lányoktól is félek, akik egyértelműen jelzik hogy szimpatikus vagyok nekik, megölelnek, találkozót hívnak össze a tudtom nélkül egy haveromon keresztül velem?(mindezek már a terrorizálás éve után jóval) Mindig csak nézem őket, amikor interakcióba kerülünk akkor meg annyira ideges vagyok, hogy nem mondok szinte soha semmit, és az összes ilyet nagyon kínosnak érzem. Leülnek mellém meg ilyesmi, ha meg kell szólalni akkor inkább agresszívabb/idegesebb vagyok, amit nem tudok kontrollálni, kicsit ez a hagyjunk békén engem, nekem ez nem megy érzés, mikor pont az ellenkezője szeretnék lenni. Van megoldás, valaki tapasztalt már hasonlót?


2017. máj. 19. 12:06
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Nagyot lenditene az onbizalmadnak ha visszavagnal azoknak akik terrorizaltak. Nem is ertem hogy ezeket miert hagyod... miert felsz kiallni magadert?
2017. máj. 19. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Amíg nincs egészséges önbizalmad, nem fogsz tudni kiteljesedni, pláne egy kapcsolatban.

Kezdj el gyúrni, küzdősport, stb, anno én is ezt csináltam.

És egyből nagyot fordult a világ.

Érdekes volt látni a terrorizálókat, amikor megláttak.

2017. máj. 19. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

1# Amikor 5-en mennek rád, és szinte akármelyik egyetlen tag is nagyobb nálad, akkor nem sok értelme van, hacsak nem akarod még jobban magadra vonni a figyelmüket.


Nyilván gondolhatod hogy élveztem, és azért hagytam, teljesen logikus..



2# igen már gyúrok egy ideje, és eléggé látszik is, de nekem ez eddig nem adott nagyon nagy önbizalmat. Mentalitásommal van probléma, valami rosszul van kódolódva bennem, amire még nem jöttem rá.:/ Erre szeretnék rálátni jobban.

2017. máj. 19. 13:05
 4/11 anonim ***** válasza:
Engem nem erdekel hanyan mennek ram, akkor is kiallok magamert. Szerintem ez alap dolog.
2017. máj. 19. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nyilván amíg nem éled ezt át, fingod sincs hogy milyen.


Kiállni magadért már régen nem egy kérdés ezekben a szituációkban. Akármit csinálhatsz, senkit nem érdekel. Sőt még jobban megkapod azt amit eredetileg terveznek neked. Volt egy srác akire ugyanúgy rá voltak szállva, akármikor rárontott valakire mert már annyira ideges volt, 5-en mentek rá, és az arcát rúgták.


Megnézem hogy hogyan álltál volna ki magadért.

2017. máj. 19. 13:24
 6/11 anonim ***** válasza:
Mindig kialltam magamert megvertek mar nem is egyszer volt hogy annyira hogy azt se tudtam hol vagyok, de sose hagytam magam, mert inkabb fizikai fajdalmaim legyenek par napig vagy egy hetig, mint orok eletre lelki nyomorek ahogy te. Dontsd el melyik a rosszabb..
2017. máj. 19. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Gondolom volt családi háttered, valamilyen szinten, vagy akármilyen háttered, és otthon nem ugyanazt kaptad mint a suliban. Ha egyszerűen nem látod hogy lehet jó is az életben, akkor nem látod az értelmét se, hogy kiállj magadért, mert azt hiszed hogy ilyen az élet. Gondolom apádnak is visszamagyaráztál volna 10 évesen, hogy mit képzel magáról, hogy úgy üvölt veled amiatt, hogy nem csuktál be egy ajtót, vagy véletlenül elejtettél egy poharat, hogy 50 méterre a házon kívül is hallani. Vagy visszaütöttél volna neki, amikor a padlóra esve saját magát vissza nem fogva tenyerével üti az arcod, csak mert nem dolgoztál 14 órát kint neki csak 10et, 10 évesen.:D


Amíg nem tudod, hogy milyen a másiknak, addig ne kezeld úgy a helyzetét, mint a sajátodat.

2017. máj. 19. 13:34
 8/11 anonim ***** válasza:
Igen, az iskolai csesztetés sokmindenre kihat. Én is életem legnagyobb hibájának tartom, hogy a köcsöggyereket aki csesztetett nem vertem le amikor végre már tényleg összeugrottunk, de jött egy tanár, és mind2-en leálltunk... pedig nem kellett volna leállnom, a kirúgás is megérte volna hogy összeverjem, így visszaszerezzem az önbizalmamat, de már rég csesztem el.
2017. máj. 19. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 CascaraLover ***** válasza:

Teljesen igazad van, hogy nem kezdtél el menőzni 5 nálad nagyobb ember előtt. Van az a pont, ahol jobb feladni. Egy "véletlen" rúgás és megvakulsz örökre, ennyit nem ér. 1vs.1 esetén is fenn áll a lehetősége, de így hatványozottan.

Viszont amit tudok tanácsolni, nagyon egyszerű, de hatásos. Tedd meg! Ennyi. Beszélgess egy nővel. Egy pillanatra felejtsd el, hogy ki vagy. Szólj hozzá a lányhoz, azzal a tudattal, hogy az ég világon semmilyen elvárást nem állítassz magaddal szemben, és semmi vesztenivalód sincs. Képzeld magad, hogyan szeretnél viselkedni és hogyan szeretnéd magad érezni a társaságukban. Nem fog menni másképp. Miután rájössz, hogy nem nehéz ez a dolog, halványulni fog ez az árny remélhetőleg, és teljes pszichéd is elkezd azonosulni az új életeddel.

Szerintem alapvetően nincs baj veled, úgy értem, a külsőd rendben lehet, ha tetszel lányokkal, tehát valahol előnyöd van, egyszerűbben tudsz gyakorolni. Sok-sok sikert neked!

2017. máj. 19. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Igen lehetséges, bennem nagyon mély sebeket ejtett és eddig nem igen sikerült túl tennem magamat rajta. Engem a kinézetemmel piszkáltak és gyötörtek és az önbizalmamat mocskosul le bombázták, tulajdonképpen azóta elég torz képem van önmagamról bármennyire is sokat változtam azóta. Nem egyszer megkaptam, hogy betegesen testkép zavarom van már, de sajnos tenni ellene nem igen tudok. A másik hátrányom pedig az, hogy lett ebből egy fajta szociális fóbiám és nagyon kellemetlenül érzem magam emberek között, nagyon nehezen nyílok meg másoknak és nagyon bizalmatlan vagyok másokkal szemben. Társaságban én vagyok a legcsöndesebb aki a sarokban gubbaszt, általában csak megfigyelek ezért mindig azt hiszik rossz kedvem van. Mivel soha senki sem dicsérgetett és csak a rosszat kaptam nagyon gyorsan zavarba tudok jönni bármitől. Nekem az, hogy elmentem Egyetemre és ebből fakadóan kollégista lettem sokat segített, de mégsem sikerült még "helyre rázódnom". Én azt tanácsolnám neked( mivel én is ezzel próbálkozom minden erőmmel), hogy próbáld meg kicsit feszegetni a határaidat. Egyet értek az előző kommentelővel kezdj el beszélgetni valakivel az sokat segíthet. :)
2017. máj. 19. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!