Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Megbocsátható-e, ha az alábbi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátható-e, ha az alábbi okok miatt a párod nem áll ki melletted egy bírósági tárgyaláson?

Figyelt kérdés

Pár hónapja vagyunk együtt. Lényeg, hogy az exfelesége összetörte a lakásom bejárati, konkrétan berúgta, én pedig feljelentettem. (nem ez volt az egyetlen veszélyes megmozdulása felénk, nem lehetett másképp leállítani)

Bírósági tárgyalás volt, a párom pedig ahelyett, hogy elmondta volna, hogy mi és hogy történt - kijelentette, hogy nem hajlandó tanúskodni a gyerekei anyja ellen.

Nem tudom, mit csináljak, egyrész szeretem a páromat, hosszú távra terveztünk, másrészt most hatalmasat csalódtam benne, hogy ennyire nem állt ki mellettem, sőt, mintha kihúzná magát az ügyből, pedig ha úgy nézzük, miatta történt az egész, csak balszerencsémre az én lakásomban. Ő állandóan azt hajtogatja, hogy szeret engem, és nem érti mi bajom van ezzel, és értsem meg, hogy a gyerekei anyja ellen nem vallhat. Szerintem meg a tényeket elmondhatta volna tanúvallomásként.

A káromat persze senki sem téríti meg, de ez már mellékes :-(

Mit csináljak? Lépjek túl az eseten, vagy túlreagálom?


2017. szept. 3. 18:36
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
Kérdező, azóta mi lett veletek,? hasonlo szituban vagyok...
2017. okt. 18. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
Mi történt azóta? Ugye nem maradtál együtt egy ilyen áruló puhapöccsel?
2018. szept. 1. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!