Érdemes tartós kapcsolatban gondolkodni egy introvertált férfival? Van valakinek tapasztalata ilyen téren?

Többen sérelmezik, hogy a kérdező hogy merészelt kapcsolatot kezdeni az illetővel, ha nem ismeri. Le a kalappal azok előtt, akik a távolból képesek valakit annyira kiismerni, hogy komoly elkötelezettséggel belevágnak A Kapcsolatba. Ez a magunkfajta átlag földi halandónál úgy zajlik, hogy összeismerkedünk valakivel, elkezdünk találkozgatni és ezt már kapcsolatnak nevezzük, pontosabban egy kezdődő kapcsolat ismerkedési fázisának. Ez zajlik a kérdezőnél is, ha 1 hónapja tart a dolog. Így ismerjük meg az illetőt apránként, és eközben legtöbbször nem tudatos döntésként, hanem magától elmélyül a kapcsolat vagy éppen annyira hangsúlyossá válnak az ellentétek, hogy inkább eltávolodunk és megszakítjuk azt. Sok mindentől függ, mennyi időre van szükség ehhez, lehet akár években is mérhető. Nem beszélve az olyan embert próbáló feladatokról, mint például egy nagyobb utazás vagy az összeköltözés, ami még akár évtizedes barátságokat is igencsak próbára tesz, nemhogy egy viszonylag friss párkapcsolatot.

(Van egy olyan szempont is ebben - nálam legalábbis - hogy a kapcsolat már nem engedi meg az esetleges párhuzamos szálakat, ilyenkor már "nem tartunk több vasat a tűzben", azaz a fókusz azon az egy személyen van.) Szerintem ha érdemesnek találsz valakit arra, hogy még negyedjére-ötödjére is találkozz vele, azért ez már utal arra, hogy kapcsolatban gondolkodsz vele. De az az időpont, amikor szíved mélyén igent mondasz a kapcsolatra, sokszor nem megfogható, sőt a feleknél is különbözhet. Ezért szerintem az ismerkedési fázis átfedésben van a kapcsolattal, nem pedig eddig "ismerkedés" innentől "kapcsolat".

A kérdésre reagálva, szerintem félrevezető hívószó az "introvertált". A kérdés így azt sugallja, introvertált az, akinek időnként szüksége van egyedüllétre és ennek az ellenkezője - tehát következésképp extrovertált az, aki pedig minden másodpercét a partnerével töltené. Azonban ebből a két jellemzőből egyáltalán nem következik az introvertált/extrovertált személyiségtípus. Például hol van abban az extrovertáltság, hogy állandóan intenzív kapcsolatban vagy a partnereddel? Hiszen ha CSAK Vele vagy intenzív kapcsolatban minden másodpercben, akkor gyakorlatilag az egész életed egyetlen emberre szűkül.

Viszont azzal, hogy Te mégis ilyen formán beskatulyázod magatokat, azt is kérdezed, hogy a többi, esetlegesen az introvertáltsághoz köthető tulajdonság összeférhet-e az többi extrovertáltsághoz köthető tulajdonsággal. Mialatt egyáltalán nem is biztos, hogy az illető introvertált, illetve Te extrovertált lennél vagy hogy valóban rendelkeztek-e több esetlegesen ellentétes tulajdonsággal/elvárással. Tehát ha így teszed fel a kérdést, a válaszok félrevezetők lehetnek.

29 éves korban sem egy extrovertált, sem egy introvertált embernél nem abnormális, hogy van magánélete, képes elszórakoztatni önmagát és nem szorul rá állandóan valaki más társaságára. A párkapcsolattal szemben támasztott elvárások általában változnak az életkorral, a "sülvefőzés" a tizenéves korosztálynál általánosabb, később természetes, hogy kialakult egy magánszféra, ahol az ember egyedül maradhat önmagával, mert ez felnőttként egyszerűen pszichés szükséglet. Ezen felül van egyfajta nemi különbség is: a férfiak ezt az igényt a nők számára sokszor érthetetlenül szigorúan képesek védelmezni - lásd A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek c. könyv. A kérdés tehát nem az, hogy Te mint "extrovertált" képes vagy-e "elviselni" a partnered ilyen igényeit, hanem inkább az, hogy Te mint "felnőtt ember", képes vagy-e tiszteletben tartani a partnered határait.

Ha "minden klappol", csak ez az egy tölt el aggodalommal, belevághatnál az új kalandba, amiben szerepet kaphat önismereted és önreflexiód, s fejlődhet benne a személyiséged is. Így ha nem futamodsz meg az esetleges nehézségektől és megoldandó "egymáshoz csiszolódási" feladatoktól, akkor üdv a felnőtt párkapcsolatok világában! ;)