Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mennyi idő után normális...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi idő után normális dolog általában összeköltözni?

Figyelt kérdés

Két felnőttnek, ha elvileg jól megvannak és a feltételek is adottak (egyik félnek saját, tehermentes ingatlan).

A kérdést az ihlette, hogy már fél éve együtt vagyunk a kedvesemmel így már egyre inkább felmerült a kérdés. A probléma az, hogy van amikor az összeköltözésen úgy látom, hogy belátható időn belül van és van, hogy nekem túl távol ("pár évig még jó így"). Nem akarom sietettni, de szerintem fél-egy év alatt el tudja két felnőtt dönteni, hogy együtt szeretne-e élni a másikkal vagy sem. Komolyan gondolom vele, elmondása szerint ő is velem, de most azzal racionalizál, hogy ez így most jó neki, hogy ki tudja pihenni az előző kapcsolata "fáradalmait" (több, mint egy éve véget ért már), jól érzi most magát. Én is jól érzem magam, csak ilyenkor kissé lelombozó, hogy azért nem jutunk MI egyről a kettőre, mert más szemét volt az egyikünkel.

Ti mit tennétek/javasoltok?

-Várjam ki az egy évet és kérdezzek rá akkor, hátha csak bizonytalan még?

-Mondjam neki, hogy "egy évesen" én már összeköltözésen, ha egyszer jól meg vagyunk, többet nem fogok várni?

-Lehetünk így, de akkor ne lepődök meg, ha nem veszem komolyan a kapcsolatot (együtt élés, házasság, család) csak el leszek benne én is. (ne értsétek félre, szeretném, csak elvész a lelkesedés, ha sokáig csak húzzuk)

Előre köszi a válaszokat és bocs, ha hosszú lett.



2018. febr. 25. 05:56
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%
1,5 - 2 èv
2018. febr. 25. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:
1,5-2 évig lennél távkapcsolatban?
2018. febr. 25. 06:11
 3/23 anonim ***** válasza:
78%
Mi egy év után költöztünk össze.Ra egy hónapra terhes is lettem azóta is együtt vagyunk már a fiúnk 4 éves.
2018. febr. 25. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 A kérdező kommentje:
Egész jól hangzik :)
2018. febr. 25. 06:53
 5/23 anonim ***** válasza:
51%
Mi 3 hónap után költöztünk össze. 8 éve vagyunk együtt, azóta házasok.
2018. febr. 25. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
100%
Esküvő után azonnal.
2018. febr. 25. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
Mi 33N-41F voltunk annak idején és 1,5 év után költöztünk össze. Addigra láttuk be mindketten, hogy ez egy komoly kapcsolat és szükséges a következő lépcsőfok. 1 hónapon belül megvolt az esküvőnk is, mert az eljegyzés után 3 hónappal volt a költözés.
2018. febr. 25. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
50%

Keptelenseg idot mehgatarozni. Noverem 1 het utan koltozott a pasijahoz es tavaly volt a 20.hazassagi evfordulojuk.

Az jobban aggaszt, hogy a parodnak csak egy potlek vagy hogy konnyebben nyalogassa a sebeit az exe miatt. Nincs rajta túl es addig nem is szeretne veled osszekoltozni. En még most rakerdeznek nyiltan.. Ha mindig racionalizal, az kamu...

2018. febr. 25. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:

Úgy már túl van rajta, meg türelmes velem, tehát ilyen pasi dolgokra nem akad ki, mondván az exe is ezt csinálta. Viszont sajnos érzek blokkokat benne, amik az ex miatt vannak. Jelenleg ott tart, hogy számba vette mi történt és bár szíve szerint ugyan azzal a forgatókönyv el haladna, mégis olykor úgy érzem, hogy racionális alapon észérvek mentén lassít, pontosabban mondja, hogy fog. Legalább is, ez a benyomásom annak alapján, amit beszéltünk a témáról.

Személy szerint az zavarna, ha úgymond a gyakorlatban is végre hajtaná, amit mond. Én se azt mondom, hogy hűbelebalázs módjára költözzön, házasodjunk, gyereket vállaljunk, de ha ez volna a közös cél (márpedig ez az), akkor az idő nem elhanyagolható tényező és ha minden szuper amúgy köztünk, akkor jó volna 4-5 év múlva rátérni a családalapításra, ha egyszer tényleg minden feltétel adott hozzá már most is.

2018. febr. 25. 08:24
 10/23 A kérdező kommentje:
Legalább is én így okoskodom.
2018. febr. 25. 08:25
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!