Elmondjam neki, vagy ne?

Röviden annyi, hogy az anyám paranoid skizofrén. Mielőtt ez kiderült róla, eléggé nárcisztikus volt, illetve depressziós, olyan volt, mintha a kettő váltogatná egymást. A gyerekkorom, meg a huszas éveim eleje, amíg otthon laktam, borzalom volt, nem akarom részletezni. Soha nem mertem elmondani senkinek, csak a szűk baráti körnek, hogy miben élek, pasinak pl soha. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer találkozzak egy olyan férfival, aki megért, akinek nem kell elmagyaráznom majd, mit jelentett így élni, és a mai napig ezzel a tudattal élni, hogy kb nincs anyám. Most találkoztam valakivel, akinek az anyukája ugyanilyen beteg. Nem mertem neki elmondani, de el akarom, mert valamiért úgy érzem, hogy ez biztos nem véletlen, hogy találkoztunk. Talán tudnánk egymásnak segíteni. Ti mit tennétek?