Olyanok válaszát várnám akiknek a párja bipoláris zavarban szenved (mániás depresszió), vagy volt már ilyen párja. Mesélnétek milyen együtt lenni vele?

Igen, évekig éltem ilyen nővel. Senkinek nem kívánom amit át kellett élnem. Még az ellenségeimnek sem.

Konkrét kérdésekre privátban válaszolok.

Förtelmes. Minden nap más ember. Már nem tudom melyik énje az igazi. MINDENBEN változik a véleménye,naponta szinte. Fontos dolgokban is. Rettenetesen hisztis,büntet,szid,csapkod,tör zúz ha nem tetszik neki ahogy épp levegőt veszek. Úgy kell kerülgetni mint egy hímes tojást,nehogy robbanjon. Minden élő emberre féltékeny. Ha épp rajta van a bolondóra,el akar hagyni. Kb. hetente 2-3x és rettenetesen bántó dolgokat vág hozzám,az összes régi sérelmét. Még olyanokat is amiket az exe csinált,mert olyankor nem tud megkülönböztetni tőle. Mindenért engem okol,mindig. Amikor jó napja van akkor pedig rémisztően kedves és figyelmes. Amilyennek lennie kéne mindig. Ezért nem hagytam el,ezekért a napokért,amikor minden jó.

Egy nő. (mert nem csak nők lehetnek ilyenek)

A bipolaritásnak nagyon gyűjtőfogalom.

A legtöbben azzal a viselkedéssel azonosítják amikor 2 véglet között ingázik a viselkedése éles váltásba.

De ennél sokkal több megjelenési formája van!

Kortól is függ a dolog. Mióta van diagnosztizálva. Szedi e a gyógyszereit

De alapjában a munka nagy probléma. Havi szinten váltogatta a munka helyeit. Hónapokig nem volt munka, ilyenkor én tartottam el. Képtelen volt dolgozni. Ez vissza térő probléma volt. Biztos jövő nincs velük. Állandóan szakítani akart. KB havonta.

apám az és az élet egy rémálom vele, összes gyerek elmenekült, amint lehetett.

ha valaki nem tudja magát kordában tartani, nem jár terápiára, nem szed gyógyszert, nem fejlődik, ne csináljatok vele családot. a gyerekeiteket teszitek tönkre vele egy életre!!!

Voltam. Hagyjuk inkább, sosem tudtam, mire megyek haza, hogy viselkedik velem.

Néha napokig-hetekig minden jó volt, vidám, mosolygós, kedves, de voltak kitörések ilyenkor is, aztán meg volt, hogy másfél hónapig csak ült, bámult ki a fejéből, semmi nem volt jó, elhanyagolta magát, sírt mindenen...

Én hülye nem dobtam ki azonnal, hanem próbáltam neki segíteni... hiva volt, hiszen neki megfelelt az az állapot .

Aztán nyolc hónap (már együttélés) után kivágtam a fenébe. Akkor is épp "depressziós" fázisban járt, alig evett, folyamatosan szomorú volt, "semmi baj", "nem számít", harítás, stb.

Soha többet.

Én másfél éve vagyok együtt egy bipoláris fiúval, 3 hónapja diagnosztizálták nála, azóta szedi a gyógyszereit.

4 hónapja volt egy mániás “hulláma”, amikor is nagyon durva dolgokat csinált, tört-zúzott, naponta 5-6 alkalommal spontán elsírta magát, iszonyatos érzelmi kitörésekkel küzdött. Rendesen megszenvedte a kapcsolatunk, én is majdnem belepuszultam, és ő is. Végül magától elment pszichiáterhez, és azóta is szedi rendszeresen a gyógyszereit.

Most éppel “nullponton” van, tehát egy kissé melankolikus, de se nem depressziós, se nem mániás lelkiállapotban. A gyógyszertől állandóan álmos, így amikor nem dolgozik, alszik. Emiatt (noha már felnőtt, 20 éves) az apja le akarja beszélni a gyógyszerszedésről, hogy aktívabb legyen.

Most éppen ez teszi ki a mindennapjainkat, de az állandó érzelmi bizonytalanságának köszönhetően mindig van valami, ami megnehezíti az együttélést. Persze sokszor nem lehet tudni, mibe vágsz bele, hiszen én sem tudtam. De érdemes elgondolkodni rajta, hogy belevágj-e...